A budapesti 49É jelzésű éjszakai villamosjárat az 1960-as évek elejétől 1996-ig közlekedett indulásakor a Gellért tértől, megszűnésekor a Moszkva tértől és a Kelenföldi pályaudvarig. A járatot a Budapesti Közlekedési Vállalat üzemeltette.

Eredetileg a 49-es villamos éjszaka is járt,1956-ban még biztosan járt éjjel a 49-es villamos , ahogy az az éjszakai járatokról szóló részben olvasható. majd 1957-től üzemidejét üzemzárásig korlátozták.http://www.villamosok.hu/kepek/terkep/fvv1957/villmenet.jpg Fővárosi villamosvasút menetrendje Ennek megfelelően az éjszakai járatot külön É jelzéssel ellátva, és a nappali vonaltól eltérően vezették be az 1960-as évektől.

A vonal érdekessége, hogy már kezdettől is csak részben felelt meg a nappal közlekedő párja, a 49-es villamos vonalának. A nappali járat átment Pestre is, míg az éjszakai tisztán budai járat maradt, mivel a belső végállomása a Gellért téren volt. 1973-tól a vonalat a Krisztina körúton át meghosszabbították egészen Moszkva térig. Ez a vonal maradt a megszűnésig érvényben.

Az 1990-es évek végén a budapesti éjszakai villamosjáratokat gyors ütemben, néhány év alatt megszüntették,"A villamos viszonylatok történelmi állománya" ennek keretében szűnt meg (csaknem utolsóként) 1996. április 1-jén a 49É járat is."Változások 1990 - 1999"

Megszűnésekor a feladatát a közel azonos vonalon közlekedő 49É jelzésű éjszakai buszjárat vette át, amely később több változáson ment át, de a vonal egy részén hasonló vonalvezetéssel ma is közlekedik éjszakai buszjárat 907-es viszonylatszámmal.

Útvonala Kelenföldi pályaudvar felé Moszkva tér felé Moszkva tér vá. – Krisztina körút – Magyar jakobinusok tere – Krisztina körút – Döbrentei tér – Gellért rakpart – Gellért tér – Bartók Béla út – Móricz Zsigmond körtér – Bartók Béla út – Kosztolányi Dezső tér – Bartók Béla út – Somogyi út – Kelenföldi pályaudvar vá.Kelenföldi pályaudvar vá. – Vasút utca – Bartók Béla út – Kosztolányi Dezső tér – Bartók Béla út – Móricz Zsigmond körtér – Bartók Béla út – Gellért tér – Gellért rakpart – Döbrentei tér – Krisztina körút – Magyar jakobinusok tere – Krisztina körút – Moszkva tér vá.

Megállóhelyei

!Perc (↓) !Megállóhely !Perc (↑) |- |0 |Moszkva térvégállomás |27 |- |2 |Déli pályaudvar |24 |- |4 |Mikó utca |22 |- |6 |Krisztina tér |21 |- |8 |Dózsa György tér |19 |- |10 |Döbrentei tér |17 |- |14 |Gellért tér |13 |- |15 |Bertalan Lajos utca |11 |- |17 |Móricz Zsigmond körtér |9 |- |19 |Kosztolányi Dezső tér |7 |- |21 |Tétényi út |5 |- |22 |Csóka utca |4 |- |24 |Somogyi út |1 |- |25 |Kelenföldi pályaudvarvégállomás |0

Jegyzetek

Kategória:Budapest megszűnt villamosvonalai