Romanika

bélyeg|200px|Speyer, székesegyház bélyeg|200px|Durham, székesegyház

Román stílusnak vagy romanikának nevezzük az európai országok 11. és 12. századi műalkotásainak együttesét. A román kor az ezredforduló környékén kezdődött és a francia gótika elterjedéséig, a 13. század elejéig tartott. A romanikát megelőző időszakot preromán kornak nevezik. A román stílus nem azonos a romániai stílusjegyekkel. A kifejezést a 19. századi művészettörténészek találták ki, különösen a kor építészetének megjelölésére, amely megőrizte az ókori római építészeti stílus számos alapvető jellemzőjét. Angliában a stílust normannak nevezik és első példája itt a I. Vilmos által emeltetett Westminsteri apátság volt,Hilary French: Építészet, 21. o. (2007) amelyet aztán egy gótikus stílusú épület váltott fel. A stílus 19. századi újjáéledését neorománnak nevezik.

Etimológia A középkori művészetre használt megjelölést először Charles de Gerville (1769–1853) francia tudós használta, 1818-ban.

A római stílus, azaz „Le style roman” elnevezést a 19. század első felében Arcisse de Caumont történész népszerűsítette FranciaországbanArcisse de Caumont, « Essai sur l'architecture religieuse du Moyen Âge, particulièrement en Normandie », Mémoires de la Société des Antiquaires de la Normandie, t. 1, 1824, p. 535-677. majd mások is, mint például Victor Hugo. A magyar művészettörténet a kifejezés tükörfordításával, román stílus néven örökítette át.

Az elnevezés arra utal, hogy az új iskolák Róma ókori művészetéből merítettek, másrészt Nyugat-Európa román nyelveinek kialakulásával való rokonságáról is árulkodik.Pozdora Zsuzsa: Barangolás a művészetek világában

Társadalmi háttér bélyeg|200px|Monreale, kolostor

A római kori népeknél az Istenbe vagy a túlvilágba vetett hit nem mindig és nem mindenütt volt olyan ortodox, ahogy a keresztény papság szerette volna, bár az egyház tekintélyét csak elszórtan és időnként vonták kétségbe. Az egyházi doktrínák elfogadhatóak voltak, nem utolsósorban azért is, mert táplálták a hitet, hogy a gonosz cselekedet legalább a túlvilágon elnyeri büntetését. Aki alávetette magát az isteni törvénynek és az egyházi fennhatóságnak az az isteni kegyelem reményében élhetett. A körülmények igen kemények voltak mindenki számára, még a gazdagok sem tehették igazán kényelmessé életüket. Mindig a pillanatnyi körülményeknek megfelelően kellett élni, és azonnal reagálni a gyors helyzetváltozásokra. A legtöbb ember ugyanott élt és dolgozott egész életében, ki-ki a maga mesterségét űzve. A korai középkorban a kolostorok még világi közösségek voltak, csak a 9. században vált általánossá a szerzetesi élet beteljesítéseként a pappá szentelés. A szerzetesség és a világi hatalom nem jelentett teljesen elkülönült világot. A kolostorokba való felvételt adományokhoz kötötték, ami egyre gyakrabban tekintélyes földbirtok volt, így a kolostorok vagyona és tekintélye egyre nőtt. A kolostorok arisztokratikussá válásában rejlik hatalmas történelmi jelentőségük alapvető oka, ugyanis szegény és műveletlen szerzetesek képtelenek lettek volna jelentős kultúrateremtő tevékenységre. A templomok és kolostorok megbízást kaptak iskolák felállítására és azok számára megfelelő tanárok kiválasztására. A szerzetesek a legteljesebb gondossággal lemásolták a tanításhoz szükséges könyveket. Az ő szorgalmuknak köszönhető az ókor vallási és világi műveltségének fennmaradása. A középkori szerzetesség a rendtagok és kolostorok számában is kifejeződik. Clunyhez hatalma csúcspontján ezernél jóval több kolostor tartozott. A ciszterci rendnek egész Európára kiterjedő kisugárzása volt, a 12. századot „ciszterci korszak” néven is emlegetik. A keresztény törvény kötelezővé tette a vasárnapi munkaszünetet, és az egyház igyekezett számos egyéb ünnep megtartását is kötelezővé tenni. Ahogy a kolostorok egyre gazdagabbak lettek a szentmiséket is egyre nagyobb ünnepélyességgel tartották meg, ami különleges tereket igényelt. Ennek az igénynek eleget téve bontakozott ki a román kori művészet.

Kezdetek bélyeg|270px|Aachen, palotakápolna

A romanika művészetének kialakulására nagymértékben hatott a Karoling-korszak művészetének és kultúrájának tekintélyére, amelynek nyomát néha felfedezhetjük a legrégebbi román stílusú épületeken. A román kori művészet legfőképp a volt Nyugatrómai Birodalom területén alakult ki, Itáliában (jelentős bizánci hatással keveredve), Provence-ban, a spanyol határterületeken, a Rajna-menti német területeken, és Britannia egy részén (erős kelta hatással).

A Karoling-kor vége az ezredforduló környékére tehető. Ekkor virágzásnak indult a szerzetesi életforma, és valóságos építési láz tapasztalható. Az építészeti technikák tökéletesedtek, újra feléledt az érdeklődés a klasszikus díszítőművészet iránt. Rövid időn belül számtalan új épületet emeltek, ezeknek túlnyomó többsége templom. A román kori műalkotások összessége, a templomok, a kőbe faragott épületplasztikák, az Utolsó ítélet és a pokol jelenetei, a feszületek és a Krisztus kereszthalálára emlékeztető szertartási tárgyak egy halotti kultusz benyomását keltik.

Egyházi építészet bélyeg|200px|Mainz, székesegyház

A román stílusú építészet legmeghatározóbb elemei a templomok és kolostorok, megjelenésük a harcos egyház, a belviszályoktól és külső fenyegetésektől gyötört kereszténység jegyeit tükrözi: zömök formák, vastag falak, lőrésszerű ablakok. A stílusjegyek a korai keresztény, valamint a karoling építészetet ötvözik. A középkori egyházi építészet előképe az ókeresztény bazilika, amelynek jellemzői a középen kiemelkedő főhajó és az oldalt elhelyezkedő alacsonyabb mellékhajók. A román stílusú templomokra jellemző az egyes térrészek világos elrendezése. A templom alkalmanként erőd is volt, a helyi lakosok ellenséges támadás esetén a környék egyetlen kőépületébe menekültek és oda menekítették kincseiket is. A tömör, vastag falak, a kis résszerű ablakok a kor fegyverei ellen biztos védelmet nyújtottak. Nagy részükre jellemző a boltozatok hangsúlyozása. Az antik arányrendet vagy nem ismerték, vagy nem tartották tiszteletben, így a templomokat olyan magasra építették, amennyire statikailag lehetséges volt.

A templomok nagy része kolostorokhoz tartozott, tájolásuk kelet-nyugati irányú. A kerengőt általában a templom déli fala mellé építették így nem árnyékolta be az épületet. A templomok építésénél legelőször az alapokat fektették le néha nedves, kis teherbírású talajba, hatalmas mennyiségű emberi munkaerő felhasználásával. A korabeli építészeknek meg kell küzdeniük a rossz talajviszonyokkal, hirtelen omlásokkal és a komoly esőzésekkel. Az alapozás után be kellett szerezni az építőanyagokat. Sokszor kőfejtőnek használták az antik műemlékeket. Gyakran az építtető törődött az építőanyag beszerzésével, sokszor az uralkodók személyesen foglalkoztak az anyagellátással. Ezután láttak munkához a kőfaragók, a szobrászok, az ácsok, a kőművesek és segítőik. A művészek majdnem mindig névtelenek maradtak, csak az építtetők neve maradt fenn az utókorra. Egy román kori templom óriási erőfeszítések, komoly veszélyek között készült el. Az egész lakosság részt vett az építkezésben, úgy gondolták, hogy aki építőanyag adományozásával vagy munkával közreműködik, részese lesz az isteni kegynek.

Magyarországon

A román stílusú templom alkotórészei és épületelemei 110px110px110pxElőcsarnokFőhajóApszis narthex vagy átrium: a templom előcsarnoka, már az ókeresztény templomépítészetben is megtalálható, általában nem fedett épületrész. a nyugati szárny vége, amiből gyakran fedett előcsarnokot alakítottak ki a homlokzat általában nyugat felé tájolva főhajó

110px110px110pxMellékhajókNégyezetKereszthajó mellékhajók négyezet és a felette emelkedő négyezeti torony négyezetből kiinduló kereszthajó a kórus vagy szentélynégyszög a kórushoz csatlakozó apszis a szentélykörüljáró, amelyből esetenként kápolnák nyílnak

110px110px110pxKórusSzentélykörüljáróKápolnák

A szentélykörüljáró helyett előfordulnak apszisok is, amelyek a mellékhajó meghosszabbításában a főapszis mellett, a templom keleti végén helyezkednek el. A szentélykörüljáró a gótika kápolnakoszorúinak előzményeként foghatók fel. Kéttornyos és egytornyos homlokzat is előfordul, a templom elé épített előcsarnok ritkább. A szentélyben, amely eredetileg csak apszisból áll, találjuk az oltárt, amit többnyire magasabb padlószinttel és korláttal vagy magas szentélyrekesztővel különítettek el. A szentélyrekesztő előtt gyakran cibóriummal fedett népoltár áll. A román kori templomok jellegzetessége a kúpos torony, illetve toronypár.

A templomok tér elrendezése lehet hosszanti vagy centrális.

Hosszanti elrendezésű épületek bélyeg|320px|Speyer, székesegyház

bazilika : a leggyakrabban előforduló román kori épülettípus. A középhajó általában annyival magasabb, mint az oldalhajók, hogy a templomteret a gádorfalba vágott ablakokkal világították meg. (Hildesheim, St. Godehard templom) teremtemplom: a kora középkori háztemplom egy továbbfejlesztett változata. Az apszis nem ugrik ki az épületből, a belső térben nincsenek oszlopok, a falakba nagyméretű ablakokat vágtak (Schortens-Sillenstede templom) csarnoktemplom: a három hajó azonos magasságú, a templom megvilágítását az oldalfalakba vágott ablakokkal oldották meg. Főleg Európa délnyugati területein elterjedt templomfajta. álbazilika: az álbazilika mellékhajói kissé alacsonyabbak, mint a főhajó, de nem annyival, hogy gádorfalakat alakítsanak ki, így az épületek megvilágítását ennél a típusnál is csak a falakba vágott ablakokkal lehetett megoldani. A csarnoktemplom egyik változatának tekinthető. Ez a templomtípus is Európa délnyugati területein, főleg Poitouban gyakori. (Poitiers, St. Pierre) thumb|250px|Mantova, San Lorenzo templom

Centrális elrendezésű épületek A centrális épület minden eleme egy középponthoz igazodik, az alaprajz lehet kör-, négyzet-, sokszög alakú. Az apszisok, kápolnák és kapuzatok legtöbbször az alaprajz részei. A centrális templom lehet: nyolcszög alaprajzú (Aachen, palotakápolna) sokszög alaprajzú (Drüggelte, kápolna) kupolás körtemplom (Mantova, San Lorenzo) négykaréjos alaprajzú (Montmajour apátság, Saint Croix) kombinált alaprajzú (Gravedona ed Uniti, S. Maria del Tiglio)

Nyugati homlokzat

A román kori templomok gyakran erődítményszerűek, melyet a tornyos homlokzat még jobban kihangsúlyoz. A homlokzat az épület legdíszesebb oldala, itt található a kapuzat. Tagolása változatos, a kaput sokszor bonyolult díszítésekkel emelték ki. A homlokzat lehet keresztmetszeti, ilyenkor szerkezetéből következtetni lehet a belső tér alakjára, vagy elleplező, amikor eltakarja az épület belső körvonalait. A homlokzatok típusai: torony nélküli homlokzat egytornyos homlokzat kéttornyos homlokzat háromtornyos homlokzat nyugati kereszthajó-homlokzat középtoronnyal apszisos, tornyos homlokzat

Keleti homlokzat bélyeg|250px|Caen, Saint-Etienne apátsági templom, keleti homlokzat

Eredetileg a kórusból, a kóruskörüljáróból és a szentélykörüljáróból állt. Később gyakran félköríves kápolnákat építettek hozzá, ezek az ún. szentélykörüljáró-kápolnák. Ezenkívül a keleti homlokzathoz tartozhatnak még mellékapszisok, a kórushoz időnként újabb kereszthajót építettek, amelynek négyezete fölött emelkedik a kóruskereszthajó tornya. A keleti homlokzat típusai: lépcsőzetes szentély főapszis mellékapszisokkal szentély öt apszissal sokszögű apszis szentélykörüljáró és kápolnakoszorú szentélykörüljáró három apszidiolával szentélykörüljáró és sugárkápolnák

A templombelső bélyeg|200px|Speyer, a székesegyház főhajója

A templomokban a középhajó falát gyakran többszintesre építették. Az árkádok fölött egy vagy több karzatot alakítottak ki az épület méretétől függően, a gádorfalba ablaksorokat vágtak. A felépítménynek négy típusát különböztetjük meg: egyszintes felépítmény kétszintes felépítmény háromszintes felépítmény négyszintes felépítmény

A boltozat és a kupola