Mattyasovszky Jenő (1932 – 1984. szeptember 20.) magyar krimiíró és újságíró.

Életpályája Mattyasovszky Jenő fiatalon került a rendőrség állományába. Elvégezte a Korvin Ottó nyomozóiskolát, majd a Budapesti Rendőr-főkapitányságon lett nyomozó: elsősorban betörési ügyekkel foglalkozott.

Az 1960-as években a Magyar Rendőr hetilap szerkesztőségében volt újságíró. Igen jól ismerte a rendőri és a kémelhárítói munkát. Korai nyugdíjazásakor kezdett regényírásba.Kulcsár Ödön, a későbbi szerzőtárs emlékei szerint. 1967-ben a Határőrök Kiskönyvtára sorozatban jelent meg az első Hód-regény, a Hód bemutatkozik.

A későbbiekben rendszeresen jelentek meg az újabb epizódok és a régiek új kiadásai. Az író népszerűsége évről évre növekedett, regényei százezres példányszámban fogytak. Több Hód-regény szlovák nyelven is megjelent. 1984-ig, hirtelen haláláig közel kétmillió Hód-könyvet vásároltak az olvasók.Verebics János információja szerint.

Emlékezete Sírja, amely születési évszámaként 1932-t tüntet fel, Budapesten található.

Művei Hód bemutatkozik (bűnügyi regény, Kossuth Kiadó, 1967)1967-ben a Határőrök Kiskönyvtára sorozatban jelent meg az első Hód-regény, a Hód bemutatkozik kiadására ezzel párhuzamosan a Kossuth Könyvkiadó is vállalkozott. A Hód küldetése (bűnügyi regény, 1968) (Későbbi kiadásban: Hód küldetése) Hód és a három király (regény, 1969) (Későbbi kiadásban: Hód és a háromkirályok) Hód és a ZX-7 (kémregény, 1971) Hód jelentkezik... (kémregény, 1972) Hód csapdája (bűnügyi regény, 1973) A Hód titkos feladata (regény, 1974) (Későbbi kiadásban: Hód titkos feladata) Nyilvános tárgyalás (elbeszélések, 1974) Hód és a manézs titka (regény, 1975) Hód és az elárult ügynök (bűnügyi regény, 1976)

A Hód-könyvek listája

1. Hód bemutatkozik 2. Hód küldetése 3. Hód és a háromkirályok 4. Hód és a ZX-7 5. Hód jelentkezik 6. Hód csapdája 7. Hód titkos feladata 8. Hód és a manézs titka 9. Hód és az elárult ügynök 10. Hód és a fekete bárány 11. Hód és a néma tanú (PDF-változat) 12. Hód zsákutcában 13. Hód és a fura ötlet (Hód és a nyugati kapcsolat) 14. Hód és a lisszaboni futár (Hód akcióban) 15. Hód visszaüt (Hód játszmája) 16. Hód és a megsemmisült nyom 17. Hód és a lábon járó őrület 18. Hód fogságban, avagy egy szőke hölgy zokogni kezd 19. Hód és a picike ember, avagy szeretnek táncolni a lányok 20. Hód és a szerelem hóhérai 21. Hód és a rémült kísértet 22. Hód és a szoknyák titka 23. Hód és a szerelem órái (Cselekménye miatt mindenképpen megelőzi a Hód és fején kalap c. regényt) 24. Hód és fején kalap A 24-től 27-ig tulajdonképpen egy történet, négy kötetre bontva. 25. Hód és a szerencse ördöge 26. Hód és a sátáni vigyor 27. Hód és az elfuserált magánélet (PDF-változat)

Hód és a túlvilági üzenetNem jelent meg, csak beharangozták.

Más címeken megjelent Hód könyvek:

A B.112-es ügynök címmel megjelent könyv tartalma: Hód bemutatkozik + Hód küldetése Hód nem alkuszik címmel megjelent könyv tartalma: Hód és a háromkirályok + Hód csapdája Hód és a sárga dosszié titka címmel megjelent könyv tartalma: Hód jelentkezik + Hód titkos feladata''

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar krimiírók Kategória:Magyar újságírók Kategória:1932-ben született személyek Kategória:1984-ben elhunyt személyek Kategória:Rákospalotaiak Kategória:A Rákospalotai köztemetőben eltemetett személyek