A 2010–2011-es Prva HNL (szponzorált nevén: T-Com Prva HNL) horvát labdarúgó-bajnokság legmagasabb szintű versenyének 20. alkalommal megrendezett bajnoki éve volt. A pontvadászat 16 csapat részvételével 2010. július 23-án kezdődött és 2011. május 21-én ért véget.

A bajnokságot a címvédő Dinamo Zagreb nyerte két spliti alakulat, a Hajduk Split és az újonc RNK Split előtt. Ez volt a klub 13. horvát bajnoki címe. Az élvonaltól csak az újonc Hrvatski Dragovoljac búcsúzott, a másodosztályból a Lučko jutott fel.

A gólkirályi címet az NK Zagreb csatára, a „horvát Peter Crouch” becenévvel illetett Ivan Krstanović nyerte el 19 góllal, később megválasztották az Év Játékosá-nak is.

A bajnokság rendszere A pontvadászat 16 csapat részvételével zajlott, a csapatok a őszi-tavaszi lebonyolításban oda-visszavágós, körmérkőzéses rendszerben mérkőztek meg egymással. Minden csapat minden csapattal kétszer játszott, egyszer pályaválasztóként, egyszer pedig vendégként.

A bajnokság végső sorrendjét a 30 forduló mérkőzéseinek eredményei határozták meg a szerzett összpontszám alapján kialakított rangsor szerint. A mérkőzések győztes csapatai 3 pontot, döntetlen esetén mindkét csapat 1-1 pontot kapott. Vereség esetén nem járt pont. A bajnokság első helyezett csapata a legtöbb összpontszámot szerzett egyesület, míg az utolsó helyezett csapat a legkevesebb összpontszámot szerzett egyesület volt.

Azonos összpontszám esetén a bajnoki sorrendet az alábbi szempontok alapján határozták meg: a bajnokságban elért győzelmek száma a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége

Amennyiben nemzetközikupa-indulást, vagy kiesést jelentő helyen alakult volna ki pontegyenlőség, úgy a sorrendet az alábbi szempontok szerint határozták volna meg: az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések pontkülönbsége az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések gólkülönbsége az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzéseken szerzett gólok száma az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzéseken „idegenben” szerzett gólok száma

A bajnokság győztese lett a 2010–11-es horvát bajnok. Az eredeti kiírás szerint az utolsó három helyen végzett csapat egyenes ágon kiesett volna a másodosztályba, azonban hosszas procedúra után csak az ezüstérmes Lučko kapott élvonalbeli licencet, így csak a bajnoki tabella 16. helyezettje lépett vissza egy szintet.

Változások a 2009–10-es szezonhoz képest A 2009–10-es kiírás alapján a 14. helyezett NK Zagreb kieső helyen végzett. Mivel csak két másodosztályú klub kapott élvonalbeli szereplésre jogosító licencet, így megtarthatta helyét az első osztályban.

Kiesett a másodosztályba Međimurje Čakovec, 15. helyen Croatia Sesvete, 16. helyen

Feljutott a másodosztályból RNK Split, a másodosztály győztese Hrvatski Dragovoljac, a másodosztály 3. helyezettje

Részt vevő csapatok Csapat Székhely Stadion 2009–10 Cibalia Vinkovci Vinkovce Cibalia Stadion 3. Dinamo Zagreb Zágráb Maksimir Stadion 1. Hajduk Split Split Poljud Stadion 2. Hrvatski Dragovoljac Zágráb Maksimir Stadion1 3. (II. o.) Inter-Zaprešić Zaprešić Intera Stadion 13. Istra 1961 Fiume Kantrida Stadion1 11. NK Karlovac Károlyváros Branko Čavlović-Čavlek Stadion 6. Lokomotiva Zagreb Zágráb Maksimir Stadion1 8. NK Osijek Eszék Gradski vrt 5. HNK Rijeka Fiume Kantrida Stadion 9. Slaven Belupo Kapronca Gradski stadion 7. RNK Split Split Poljud Stadion1 1. (II. o.) HNK Šibenik Šibenik Šubićevac Stadion 4. NK Varaždin2 Varasd Anđelko Herjavec Stadion 10. NK Zadar Zára Stanovi 12. NK Zagreb Zágráb Kranjčevićeva Stadion 14.

A Horvát labdarúgó-szövetség előírása alapján minden élvonalbeli csapatnak úgynevezett minősített stadionnal kell rendelkeznie. A Hrvatski Dragovoljac, az Istra 1961, a Lokomotiva Zagreb és az RNK Split nem rendelkezik élvonalbeli mérkőzés megrendezésére alkalmas, minősített stadionban, hazai mérkőzéseit bérlőként más helyszínen rendezi. 52 év után a csapat nevet változtatott, ugyanis a főszponzor Varteks kiszállt a labdarúgócsapat pénzügyi támogatásából.

Végeredmény

| rowspan="7" style="background-color: #fafafa;" |

| rowspan="2" style="background-color: #fafafa;" |

Eredmények

A góllövőlista élmezőnye Forrás: Prva HNL .

19 gólos Ivan Krstanović (NK Zagreb)

14 gólos Ante Vukušić (Hajduk Split)

11 gólos Mehmed Alispahić (HNK Šibenik) Nino Bule (Lokomotiva Zagreb) Dino Kresinger (Cibalia Vinkovci)

10 gólos Ivan Santini (NK Zadar) Sammir (Dinamo Zagreb)

8 gólos Mladen Bartolović (Cibalia Vinkovci) Fatos Bećiraj (Dinamo Zagreb) Leon Benko (Slaven Belupo)

Nemzetközikupa-szereplés Eredmények Csapat Kupa Forduló Ellenfél 1. mérk. 2. mérk. Össz. Dinamo Zagreb Bajnokok Ligája 2. selejtezőkör FC Koper 5–1 0–3 5–4 3. selejtezőkör Sheriff Tiraspol 1–1 1–1 (h.u.) 2–2Büntetőpárbajban 6–5-ös összesítéssel a Sheriff Tiraspol jutott tovább. Európa-liga Rájátszás Győri ETO 2–0 2–1 4–1 Csoportkör Villarreal CF 2–0 PAÓK 0–1 Club Brugge 0–0 Club Brugge 2–0 Villarreal CF 0–3 PAÓK 0–1 Hajduk Split Európa-liga 3. selejtezőkör Dinamo București 1–3 3–0 4–3 Rájátszás Unirea Urziceni 4–1 1–1 5–2 Csoportkör AÉK 1–3 Anderlecht 1–0 Zenyit 0–2 Zenyit 2–3 AÉK 1–3 Anderlecht 0–2 Cibalia Vinkovci Európa-liga 2. selejtezőkör Cliftonville 0–1 0–0 0–1 HNK Šibenik Európa-liga 1. selejtezőkör Sliema Wanderers 0–0 3–0 3–0 2. selejtezőkör Anórthoszisz 2–0 0–3 (h.u.) 2–3 Megjegyzés: Az eredmények minden esetben a horvát labdarúgócsapatok szemszögéből értendőek, a dőlten írt mérkőzéseket pályaválasztóként játszották.

UEFA-együttható A nemzeti labdarúgó-bajnokságok UEFA-együtthatóját a horvát csapatok Bajnokok Ligája-, és Európa-liga-eredményeiből számítják ki. Horvátország a 2010–11-es bajnoki évben 4,125 pontot szerzett, ezzel a 32. helyen zárt.A 2010–11-es szezon nemzeti labdarúgó-bajnokságokra vonatkoztatott együtthatói uefa.com (elérés: 2011. május 16.)

Csapat Bónusz Pont Átlag Dinamo Zagreb 3 2 1 2 1 3 0,000 9,000 Hajduk Split 2 1 1 1 0 5 0,000 4,500 Cibalia Vinkovci 0 1 1 0 0 0 0,000 0,500 HNK Šibenik 2 1 1 0 0 0 0,000 2,500 Összesen 7 5 4 3 1 8 0,000 16,500 4,125

Jegyzetek

Külső hivatkozások Hivatalos oldal Eredmények és tabella az rsssf.com-on Eredmények és tabella a Soccerwayen

2010 horvát 1