bélyegkép|A Széchenyi István Szakkollégium logója
A Széchenyi István Szakkollégium (SZISZ) egy 1987-ben alapított szakkollégium Budapesten, melynek tagjait budapesti egyetemek hallgatói adják.
Fő célja, hogy az egyetemi képzést kiegészítve olyan szakmai és közösségi közeget teremtsen, amely elősegíti a reális és kritikus társadalomtudományi és közgazdasági felkészültség, valamint a közművelődés iránti igény kialakulását, és hozzájárul a nyitott, autonóm és a közélet iránt érzékeny értelmiségi szemlélet fejlődéséhez..
A szakkollégium alapítása óta Széchenyi István nevét viseli, ezzel nemcsak a névadó előtt tisztelegve, hanem a közösség iránt elkötelezett, felelősségteljes értelmiségi magatartást állítva példaként tagjai elé.
Alapítás
A Széchenyi István Szakkollégiumot 1987 februárjában Gyöngyösön alapították. Története azonban korábbra, az 1980-as évek elejére nyúlik vissza.
1980 augusztusában B. Kiss Tamás és Moldovai Viktor vezetésével a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen (akkoriban még Karl Marx nevét viselte, ma Budapesti Corvinus Egyetem) megalakult a Közép-Európa Kör, amely előadások és klubestek szervezésével hívta fel magára a figyelmet, elsősorban a közép-európaiság gondolatát állítva a középpontba. A kezdetben eseti jellegű rendezvények az évtized közepére egyre rendszeresebbé váltak, és tematikájuk is bővült: a társadalompolitikai és politológiai kérdések mellett más társadalomtudományi témák is megjelentek.
A csoport – ekkor már Közgáz Társadalomtudományi Klub néven – hetente több előadást szervezett, amelyek iránt jelentős érdeklődés mutatkozott. A szervezők célja ugyanakkor az volt, hogy az alkalmi rendezvényeken túlmutató, elmélyültebb szakmai munkát lehetővé tevő keretek jöjjenek létre, ami végül a szakkollégiummá alakulás gondolatához vezetett.
1986 októberében a klub tagjai döntöttek a szakkollégium megalapításáról, amelyet az egyetemi szabályozási környezethez alkalmazkodva Széchenyi István Szakkollégiumi Csoport formájában hoztak létre. A szervezet 1987. február 22-én, 30 alapító taggal alakult meg Gyöngyösön, amely működését a magyar kollégiumi tradíciók valamint az angol college rendszer tapasztalatai és hazai alkalmazásának lehetőségei határozták meg.
Története
A rendszerváltás előtt A szakkollégium megalakulását követően rövid idő alatt kialakította működésének alapvető kereteit. A tagság bővülésével párhuzamosan fokozatosan létrejött a bentlakó közösség, amely a szakkollégiumi élet egyik meghatározó elemévé vált.
1987 őszén a kollégium elfogadta működési alapelveit és szervezeti szabályzatát, majd nem sokkal később sor került az első tisztségviselő-választásra. 1988 februárjában az Egyetemi Tanács hivatalosan is elismerte a szakkollégium megalakulását.
Az 1980-as évek végének sajátos politikai környezetében a szakkollégiumi mozgalom – így a Széchenyi István Szakkollégium is – a belső elhárítás figyelmének középpontjába került. A rendszerkritikus diskurzusok és a nyilvános szakmai fórumok jelenléte miatt a kollégium működését megfigyelték. A megfigyelés célja az ellenzéki utánpótlás kialakulásának megakadályozása, az egyetemisták kedvező politikai befolyásolása volt.
1989-ben megalakult a Végzett Széchenyi Szakkollégisták Társasága, amely a kollégiumot elvégzők közösségének fórumává vált.
Az 1990-es évek A rendszerváltást követően a szakkollégium működése fokozatosan intézményesült, és megindult a szakmai rendszer tudatos kiépítése. Megjelentek a strukturált kurzusok, valamint a számonkérés formalizált formái, amelyek a szakmai munka elmélyítését szolgálták, ugyanakkor a közösségen belül vitákat is generáltak a közösségi és egyéni értékek viszonyáról.
1993-tól a szakkollégium megnyitotta kapuit más budapesti egyetemek hallgatói előtt is, ami hozzájárult a szakmai és közösségi sokszínűség növekedéséhez.
A kilencvenes évek során a határon túli magyar diákszervezetekkel való kapcsolatok is meghatározó szerepet játszottak. A korábbi együttműködések mellett új hagyományok is kialakultak. 1994-ben került sor az első, kifejezetten határon túli magyar egyetemisták számára szervezett nyári tábor megrendezésére, amely Pénzügyi Nyári Egyetem néven kerül megrendezésre mind a mai napig.
A kilencvenes évek második felében a szakkollégium szakmai rendszere tovább fejlődött, és egyre strukturáltabbá vált. A finanszírozási környezet átalakulásával párhuzamosan a kollégium stabilabb gazdálkodási formákat alakított ki, amelyben az alapítványi háttér meghatározó szerepet játszott.
1996-ban jelentős szakmai reformra került sor: kialakult a több szintű kurzusrendszer, valamint egységesebbé váltak a szakmai munkára vonatkozó szabályok. Ezt követően további fejlesztések történtek, amelyek során létrejöttek azok a struktúrák, amelyek mentén ma is szerveződnek a szakmai kurzusok.
A 2000-es évek A 2000-es évektől a szakkollégium működésére a stabil szervezeti keretek és a folyamatos megújulás egyaránt jellemző. A kollégium szervezeti–demokratikus életét a korábban kialakított formák és szabályok rögzülése határozza meg: a tagokból választott szervezetek egymástól függetlenül működnek, rendszeres, jól szervezett, ugyanakkor tartalmilag folyamatosan megújuló tevékenységet folytatva.
A szakmai rendszer ebben az időszakban nyerte el kiforrott formáját. A több szintű kurzusrendszer mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapott az egyéni kutatómunka és a tudományos diákköri tevékenység, valamint a sávok rendszere, amely lehetővé tette, hogy a tagok különböző társadalomtudományi és közgazdasági területeken mélyüljenek el.
A szakmai munka mellett a közösségi élet továbbra is a szakkollégiumi lét egyik alapvető pillére maradt. A nyári és téli táborok, a szakmai hétvégék és egyéb közösségi események nemcsak a közös élményeket erősítették, hanem a szakkollégiumi hagyományok és normák átadásának is fontos színterei voltak. A mindennapi együttélés és a folyamatos viták kultúrája ebben az időszakban is meghatározó szerepet játszott a közösség működésében.
A kollégium szervezeti–demokratikus életére a korábban megállapított formák és szabályok rögzülése a jellemző. Minden választott testület (a Diákbizottság, a Szakmai Tudományos Tanács és a Felvételi Bizottság) egymástól függetlenül működik, rendszeres, jól szervezett, de tartalmilag folyton megújuló tevékenységet folytat.
Napjainkban A 2010-es évektől kezdődően a szakkollégium működését a felsőoktatási környezet változásaihoz való alkalmazkodás és a folyamatos megújulás igénye határozza meg. A szakmai programok egyre inkább az egyetemi képzésre épülnek, ugyanakkor azt kiegészítve és meghaladva kínálnak lehetőséget elmélyült tanulásra és kutatásra.
A szakkollégium életében jelentős változást hozott a Ménesi úti épületbe való költözés 2018-ban, amely új keretet adott a közösségi és szakmai működésnek. Az új tér belakása, a közösségi helyek kialakítása és a mindennapi együttélés új formáinak megtalálása a szakkollégiumi élet meghatározó élményévé vált.
A 2020-as évek elején a koronavírus-járvány a szakkollégium működését is jelentősen érintette. A személyes jelenlétre épülő kurzusok és közösségi programok részben online térbe kerültek, ami új működési formák kialakítását tette szükségessé. A közösség ugyanakkor ebben az időszakban is megőrizte aktivitását, és alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez.
A szakkollégium napjainkban is megőrzi alapvető jellegzetességeit: az önszerveződésen alapuló működést, a vitákon és közös gondolkodáson nyugvó szakmai kultúrát, valamint azt a közösségi közeget, amelyben a különböző generációk tapasztalatai és hagyományai egymásra épülve formálják a kollégium mindennapjait.
Célja
A Széchenyi István Szakkollégium (SZISZ) fő célja az egyetemi oktatást kiegészítve a reális, kritikus társadalomtudományi és közgazdaságtudományi felkészültség, gondolkodás és a közművelődés elősegítése, valamint a nyitott, innovatív értelmiségi szakemberré és a demokrata, autonóm közösségi emberré válás ösztönzése.
A szakkollégium működése a magyar kollégiumi hagyományokra, valamint az angolszász college-rendszer tapasztalataira épül, figyelembe véve azok hazai alkalmazásának lehetőségeit.
A szakkollégium fő feladatai a tagjai számára az egyetemi kereteken túlnyúló kutatás lehetőségének megteremtése szakmai kurzusok működtetése minél választékosabb témákban társadalmi felelősségvállalásban való aktív részvétel kapacitálása a demokratikus és kritikus gondolkodásmód népszerűsítése, valamint a közéleti, illetve társadalmi kérdésekben való tájékozott véleményformálás támogatása szakmai előadások, események, táborok szervezése kapcsolatteremtés és együttműködés hasonló szervezetekkel
Szakmai működése A szakkollégium szakmai képzési rendszerének alapját a sávrendszer és az ismeretbővítő kurzusok alkotják. A négy választható sáv – globális politika, kormányzati gazdaságtan, szociológia, valamint data and finance – kétéves kurzusfolyamok formájában biztosítanak szilárd elméleti és módszertani alapokat a hallgatók számára. A sávrendszert kiegészítve az ismeretbővítő kurzusok teremtenek lehetőséget a szakmai elmélyülésre. Ezeket a szakkollégium minden évben a tagság igényeihez igazodva, önállóan szervezi meg. A kurzusok kis létszámú szemináriumi formában zajlanak, és a félév végén önálló kutatási munka elkészítésével zárulnak.
A szakkollégium szakmai tevékenységének fontos részét képezik a szakmai és közéleti előadások, beszélgetések, konferenciák és mesterkurzusok is. Ezek célja, hogy párbeszédet teremtsenek az egyetemisták, az oktatók, a kutatók, a gazdasági szereplők és a közéleti szakemberek között. A programok lehetőséget biztosítanak arra, hogy a hallgatók az egyetemi képzésen túlmutató módon találkozzanak aktuális társadalmi, gazdasági és politikai kérdésekkel, valamint különböző szakmai nézőpontokkal.
A szakkollégium a képzési programokon túl számos további szakmai lehetőséget is biztosít tagjai számára. Hosszú távú együttműködést ápol az Acton Institute intézettel, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó think tankje. A partnerség keretében a szakkollégium minden évben delegálhat hallgatókat az Acton Emerging Leaders gyakornoki programba, valamint az Acton University nemzetközi konferenciájára. Emellett rendszeresen vendégül lát egy, az intézethez kötődő oktatót egy mesterkurzus keretében.
A szakkollégium 2026-ban a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalával közreműködve rendezte meg a II. Fővárosi Föld Napja szakmai konferenciát. A konferencia egyik kiemelt előadója, Carlos Moreno a szakkollégium meghívására egy külön mesterkurzuson is találkozott a tagokkal.
A szakkollégium szakmai működésének részei a visszatérő terepkutatási programok is, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy a tagok közvetlen empirikus kutatáson keresztül kapcsolódjanak társadalmi kérdésekhez. Az elmúlt években a hallgatók többek között Békésen és Hídvégardón végeztek terepmunkát, ahol a kisvárosi és vidéki társadalmi változásokat, az etnikai határok alakulását, a roma társadalmi mobilitás kérdéseit, az elnéptelenedés, a Szlovákiából történő beköltözés, valamint a térbeli társadalmi különbségek folyamatait vizsgálták. A programok során a résztvevők gyakorlati tapasztalatot szereznek az interjúzás, a kérdőívezés, a terepmegfigyelés és a terepnaplózás módszereiben.
Szervezeti felépítése
A Szakkollégium legfőbb döntéshozó szerve a szakkollégiumi gyűlés, amelyben minden tag szavazati joggal rendelkezik. Tagnak számítanak az aktív szakkollégisták, valamint a szeniorok – ezt a tisztséget tradicionálisan a frissen végzett szakkollégisták töltik be. A gyűlés feladata a szervezeti és működési szabályzat megalkotása és módosítása, valamint a tisztségviselők megválasztása.
A Szakkollégium igazgatója szakmai tapasztalatával segíti a működést, és képviseli a kollégiumot az egyetem vezetése és külső partnerek felé.