bélyegkép|200px|Krisztus-rendi kolostor Tomarban (Portugália)
A templomosok vagy templomos lovagrend (latinul milites templi) az egyik leghíresebb katolikus harcos szerzetesrend, egyházi lovagrend volt. 1119 körül alapították, központjuk a jeruzsálemi Templom-hegyen volt, és a középkorban csaknem két évszázadon át fennállt.
A történeti rend bélyegkép|150px|A Templomos Rend pecsétje bélyegkép|150px|A jeruzsálemi templom dómjának alaprajza
A templomos lovagrend 1118-ban,Magyar katolikus lexikon (Templomos Lovagrend) keresztes lovagokból szerveződött társulásból, a Szentföldön alakult. Hugues de Payns vezetésével nyolc vagy kilenc keresztes lovag elhatározta, hogy életét a Szentföld zarándokai védelmének szenteli.
Hugues de Payns, champagne-i születésű volt, 48 éves, és már 22 esztendeje élt Konstantinápolytól keletre. A körülötte tömörülő csoport igen kicsiny volt, eleinte valószínűleg csak heten csatlakoztak hozzá: Godefroy de Saoint-Omer, egy flamand lovag, Payens de Montdidier, Archambaud de Saint-Agnan, André de Montbard, Godefroy Bisol vagy Bisot, végül két férfiú, akiknek csak keresztnevüket jegyezték fel: Rossel vagy Roland és Gondemare. A hagyomány szerint eredetileg kilencen lettek volna a testvériség tagjai, de a kilencedik személy neve nem került rögzítésre.
Krisztus szegény lovagjainak: Pauperes Commilitorum Christi nevezték magukat, ezzel is utalva kezdeti szegénységükre és elhivatottságukra. A lovagokat II. Balduin jeruzsálemi király vette pártfogásába, aki Jeruzsálemben, az egykori Salamon-templom egy szárnyát adományozta nekik. Lakhelyük után nevezték őket a Templom lovagjainak, vagy egyszerűbben templomos lovagoknak: Fratres Militiae Templi.
Az 1128-as troyes-i zsinat eredményeként jött létre a latin nyelvű rendi szabályzat (regula), amelyet később újabb kiegészítések követtek egészen a 13. század második feléig. De Payns felkérésére Clairvaux-i Szent Bernát 1132 és 1135 között megalkotta a rend szellemi programját összefoglaló, Liber ad Milites Templi de laude novae Militiae (A templomos lovagokhoz: az új lovagság dicsérete) című írását.
A pápa kivette a rendet a püspökök joghatósága alól, felmentette őket a birtokaik után járó egyházi tized fizetése alól, és engedélyezte számukra templomok építését, káplánok választását. Ehhez hasonló kiváltságokat ekkoriban csak a ciszterci rend élvezett, illetve később a magyarországi pálosok.
A rend előbb a Francia Királyságban, majd Angliában talált támogatókra, aztán elterjedt német és spanyol területeken is. A 12. század második felétől a lovagok Közép-Európa királyságaiban is otthonra találtak.
A rend szervezete
bélyegkép|150px|Templomos Kereszt
A rend tagjai három csoportra oszlottak.
A templomosok elitjét a lovagtestvérek alkották, a nehézfegyverzetű, lovagi harcmodort folytató harcosok. Minden lovagnak három lova és egy fegyverhordozója volt. Egyforma felszerelést és ruházatot kaptak. Bal vállukon fehér köpenyt hordtak vörös kereszttel, melynek viselését a pápa engedélyezte. Feladatuk a zarándokok védelme, illetve tágabb értelemben a hitetlenek elleni küzdelem volt. A katonai feladatok ellátásán kívül életük a szerzetesek életvitelével egyezett: közös hálótermekben aludtak, együtt étkeztek naponta két alkalommal, a közbeeső időt pedig imádkozással, zsolozsmázással vagy más teendők elvégzésével (a fegyverforgatás gyakorlásával, az állatok ellátásával, őrködéssel) töltötték.
A lovagokéval megegyező, szürkésbarna-drapp ruházatot viselő fegyvernökök vagy fegyverhordozók (sergent) alkották a rend második, legnépesebb csoportját. Számuk általában nyolc-kilencszerese volt a lovagokénak. Legfőbb feladatuk a lovagok szolgálata volt, csatában pedig könnyűlovas katonaként támogatták őket.
A rend harmadik rétegébe a papok vagy káplánok tartoztak. A rend papjai általában csak a jelentősebb rendházakban és elsősorban a Szentföldön éltek. Feladatuk a tagok lelki életének gondozása volt, és egyedül a nagymesternek illetve a pápának tartoztak engedelmességgel.
A templomos rend élén a káptalan által megválasztott Nagymester: magister vagy grand maitre állt, aki a tisztet élete végéig töltötte be. Kisebb jelentőségű ügyekben egymaga döntött, de a legfontosabb kérdésekben csak a káptalan beleegyezésével határozhatott. Általános helyettese a sénéchal volt, aki háború esetén hasonló jogokkal bírt, mint a nagymester. A rend harmadik számú embere, a hadi ügyekért felelős marsall: maréchal volt. A három legfontosabb tisztség után rangban a tartományok – általában egy-egy ország alkotta provinciák – vezetői: preceptor vagy commandeur következtek. A rendházak, konventek vezetőit szintén így nevezték. A provinciák illetve rendházak elöljáróinak hatalma és jogköre a nagymesteréhez volt hasonló, azzal a különbséggel, hogy kisebb területre terjedt ki. A legfőbb vezetőkből és a szentföldi tartományok elöljáróiból állt a káptalan, amely tanácsaival segítette a nagymestert a rend irányításában. A templomosok évente tartottak generális káptalant, vagyis általános rendi gyűlést is, amelyen elvileg minden tartomány commandeur-jének részt kellett vennie. Ezen kívül az egyes tartományok is tartottak éves gyűléseket.
A rend zászlója
A templomosok zászlója eredetileg fehér (vagy ezüst) és fekete volt: fehér (ezüst) pajzs, felül fekete sávval. A XII. század közepétől egy új, fehér alapon fekete kereszttel ellátott zászlót hagytak jóvá, majd a század utolsó éveiben ez fehér alapon vörös latin (néha „talpas”) keresztes lett. A XIII. század elejétől pedig újra az eredeti alap lett, immár a vörös kereszttel.
A zászló templomos elnevezése gonfalon baucent, vagy csak baucent. A gonfalon magyarul zászló, baucent fehér-fekete foltosat jelent.
Felemelkedés és bukás bélyegkép|220px|Templomosok megégetése Párizsban bélyegkép|220px|Jacques de Molay, a templomosok utolsó középkori nagymestere A templomos rend a XIII. század második felében érte el fejlődése tetőpontját. Európa szinte minden országában jelen voltak, gazdagságuk a királyokéval vetekedett. Vagyonuk nemcsak jelentős adományokból, hanem banki-pénzügyi tranzakcióikból is származott. Kiváltságaik révén kikerültek mind a világi, mind az egyházi hatóságok felügyelete alól, egyedül a mindenkori pápa parancsolhatott nekik. Akárhol voltak is házaik, birtokaik szerte Európában és a Közel-Keleten, mindenhol mintegy „állam az államban” működtek.
A Rend őrizte 1204 és 1307 között az úgynevezett torinói leplet, valamint 1222 után Székesfehérvárott az Aranybulla egy példányát is.
1291-ben a Szentföld hosszú időre elveszett a keresztények számára, ami a lovagrendeknek is kihívást jelentett. A másik két nagy lovagrend: a Johanniták és a teutonok (német lovagok) könnyebb helyzetben voltak, mint a templomosok, mert ők a harc és a zarándokok védelme mellett betegápolással is foglalkoztak. Ugyanakkor mindkét rend megtalálta azt a lehetőséget, ahová átvihették a kereszténység védelmében és terjesztéséért vívott harc eszméjét: a johanniták a törökökkel szemben harcoltak, a teutonok a poroszokkal és más balti népekkel, még hosszú évtizedeken keresztül. A templomos rend számára a megoldás egy saját állam létrehozása lett volna (ezt Ciprus szigetére tervezték), mint amilyen a johannitáké Rodosz szigetén, vagy a teutonoké a Balti-tenger partján, ám ez nem sikerült nekik, mert szembekerültek az egyre erősödő Francia Királysággal.
Ilyen körülmények között került sor a történelem első koholt pereinek egyikére, amely végül a rend bukását okozta. 1307. október 13-án pénteken Az öröknaptárak 1307. október 13-át csütörtöki napra datálják, ez azonban az öröknaptárak hibája. Nem veszik figyelembe, hogy 1582. október 15. előtt nem a Gergely-naptár, hanem a Julián naptár volt érvényben, amely szerint viszont valóban pénteken volt 1307. október 13. az akkori 8 nap eltérés miatt. A Gergely-naptár bevezetésekor a különbség már 10 nap volt, ma pedig 13 nap, 2100 után pedig 14 nap lesz. Más vélemények szerint ennek a hiedelemnek az eredete az Utolsó Vacsorához kötődik. IV. „Szép” Fülöp francia uralkodó egy jól megszervezett akcióval, saját királyságában egyetlen éjszaka leforgása alatt lefoglalta a rend vagyonát, bezáratta a tagjait, majd eljárást indíttatott ellenük a keresztény vallás meggyalázása, szimónia stb. miatt. Fülöp segítője, a per fővádlója egy kathar (katar) volt, akiket a templomosok vertek le Dél-Franciaországban. Fülöpnek sikerült elérnie, hogy V. Kelemen pápa a vienne-i zsinaton (1312. március 22.) feloszlassa a templomosok rendjét. A rend utolsó középkori nagymesterét, Jacques de Molay-t Párizsba csalta, börtönbe záratta, majd 1314. március 11-én vagy 18-án elevenen elégettette. A templomosokat megkínozták, majd hamis tanúvallomások kicsikarásával egymás ellen is vallatták őket. Aki nem írta alá a vallomásokat (és legtöbbjük így tett), azt máglyára küldték. A hagyomány szerint Molay a máglyán megátkozta Fülöpöt és Kelemen pápát, és egy éven belül Isten ítélőszéke elé idézte őket. Kelemen pápa alig egy hónap múlva, április 20-án elhunyt, Fülöp pedig 1314. november 29-én. A következő 14 évben Fülöp mindhárom fia trónra került, és rövidesen meghalt, 1328-ra a Capet-ház egyenes ágon kihalt.
A templomos birtokok java része a francia király (illetve az adott terület uralkodója) és a többi lovagrend, főként a Johanniták kezébe került, párizsi központjukat lerombolták.
Túlélők, ha csekély számban is, de maradtak, főleg más országokban. Portugáliában új név alatt újraszerveződtek: ők lettek a Krisztus Lovagrendje. Skóciában is befogadták a menekülteket, és majd mint látni fogjuk, Magyarországon is el tudtak vegyülni más szerzetekben.
A rend nagymesterei
Hugues de Payns (1118/1119- †1136) Robert de Craon (1136/1137- †1149) Everard de Barres (1149- †1152) Bernard de Tremelay (1152- †1153) André de Montbard (1153- †1156) Bertrand de Blanquefort (1156- †1169) Philippe de Milly/de Naplouse (1169- †1171) Eudes de Saint-Amand (1171- †1179) Arnaud de Toroga (1180- †1184) Gérard de Ridefort (1185- †1189) Robert de Sablé (1189- †1193) Gilbert Erail (1194- †1200) Philippe de Plessiez (1201- †1209) Guillaume de Chartres (1210- †1219) Pedro de Montaigu (1219- †1232) Armand de Périgord (1232- †1244) Richard de Bures (1244- †1247) Guillaume de Sonnac (1247- †1250) Renaud de Vichier (1250- †1256) Thomas Bérard (1256- †1273) Guillaume de Beaujeu (1273- †1291) Thibaud Gaudin (1291- †1293) Jacques de Molay (1293-1307. †1314. március 19., Párizs)
220px|right|bélyegkép|A Krisztus-rendi kolostor főportálja, Tomar, Portugália
A rend ismertebb nyugat-európai építészeti emlékei Karcag Ákos: A templomos lovagok rendházai Nyugat-Európában - Várak-kastélyok-templomok, 2012/6. p.36-39. - ISSN 1786-7150
Franciaország: Sainte Eulalie de Cernon (1150 k.) La Couvertoirade Coulommiers rendház (1173) Coulommiers, Szt Anna kápolna (1196 – 1206) Metz: Nyolcszögletű kápolna és rendház (1180-1220 k.) Laon: Nyolcszögletű kápolna és rendház (1140 k.) Courban falunál: Epaly-rendház Szt György kápolna (1215 után) Marchesoif-rendház kápolnája (1235 után) La Ferté Gaucher: Szt Márton kápolna (1200-as évek első fele) Neuville-lés-Decire: Feuilloux-rendház és Szt. Tibold kápolna (1190 k.) Pontaubert: Saulced’Island rendház és kápolna (1192 k.) Arville rendház kápolnája (1130 k.) La Rochefoucauld: Malleyrand-rendház és Ker. Szt János kápolna (1170 k.) Élancourt-Viledieu-les-Maurepas rendház és kápolna (1180) Cosne-Cours-sur-Loire-tól k-re: Villemoison rendház és kápolna (1189)
Anglia: London, TempleChurch (1166–1185) Herefordshire, Garway: Szt Mihály körtemplom (1180 után) Lincolnshire: Temple Bruer (1151-1160)
Portugália Tomar: Krisztus-kolostor (építette: Gualdim Pais, 1160)
Spanyolország: Segovia: Nyolcszögletű Szt Kereszt kápolna rendház nélkül (1208 ) Eunate: Szűz Mária tpl. (1200 k.) A Camino- menti Montsaunesi rendház (1180 előtt) Lacapella Livron román-kori rendház-kápolna Sergeac román-kori rendház-kápolna Marcenais román-kori rendház-kápolna