Hacker Ervin (Pozsony, 1888. március 23. – Miskolc, 1945. december 27.) jogász, egyetemi tanár. A bűnügyi tudományok számos ágával foglalkozott.

Életpályája Hacker Károly ügyvéd és Fülöp Antónia fiaként született. A Pozsonyi Evangélikus Líceum elvégzése után a Pozsonyi Jogakadémián tanult, majd a Budapesti Tudományegyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1909-ben szerezte meg állam- és jogtudományi doktori oklevelét. 1909–1911 között a hallei, lipcsei, a berlini, és párizsi egyetemeken folytatott kiegészítő tanulmányokat. 1911-től a pozsonyi törvényszéken volt joggyakornok, majd 1914-ben Budapesten ügyvédi vizsgát tett. 1914–1919 között a pozsonyi ítélőtáblán bírósági jegyző rangban volt tanácsjegyző. 1919-től a pozsonyi, majd 1923-tól a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen a büntetőjog és büntető eljárásjog, 1925-től az anyagi büntetőjog magántanáraként dolgozott. Közben, Bruckner Győzővel és Schneller Károllyal együtt, 1920–1942 között a Miskolci Jogakadémia tanára lett. Büntetőjogot, büntetőperjogot (alkalmanként jogbölcseletet és magyar magánjogot is) oktatott. Oktatási módszere hallgató centrikus volt, nemcsak büntetőjogi tudását, de élettapasztalatát is átadta a hallgatóknak. Az ő nevéhez fűződik a vetített képes jogi oktatás bevezetése a magyar egyetemeken. Pedagógiai tapasztalatai alapján úgy vélte, hogy nagyobb hatást lehet elérni, ha nemcsak szavakkal, hanem képi megjelenítéssel is hat az oktató a hallgatókra. Több mint hatezer oktatási segédanyagként szolgáló diapozitívot gyűjtött össze.

Műveiben a bűnügyi tudományok számos ágával foglalkozott, mint például: kriminalisztika, kriminológia, börtönügy. Különösen jelentős a krimináletológia, valamint a nemzetközi bűnügyi összehasonlítás területén végzett tudományos tevékenysége. Hacker önmagát a klasszikus büntetőjogi iskola és a büntetőjogi reformmozgalom (tettes büntetőjogi iskola) között elhelyezkedő un. közvetítő iskola hívének tartotta. A büntetőtudományok különböző részterületeit Angliában, Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Svájcban tanulmányozta. Tapasztalatainak egy részét a magyar büntetőjogba szerette volna átültetni, más részről a büntetőjog nemzetközivé válás tényének tudatosítását szerette volna eléri. Tanulmányozta a bűnelkövetők, az elítéltek lelkivilágát, életkörülményeit. Reformgondolatokat fogalmazott meg a büntetés végrehajtás terén. Az elsők között fordította a figyelmet a jogi személyek büntetőjogi felelősségre vonása felé. Az egyetlen olyan jogtudósként tartották számon a két világháború között hazánkban, aki folyamatosan végzett bioszociológiai kutatásokat. Hacker Ervin úgy tekintett a büntetőjogra, mint a társadalom összességét érdeklő közös baj leküzdésére.

1943. május 4-től a Debreceni Tisza István Tudományegyetem jogi karának büntetőjogász tanáraként, valamint a Debreceni Tudományos Társaság tagjaként tevékenykedett. 1944 szeptemberétől nem indult meg az oktatás, a fennálló hadi helyzet miatt, így Hacker miskolci otthonába vonult vissza.

1945. december 27-én, hosszas betegség után Miskolcon hunyt el. Munkáiból nagyobb életmű-válogatást tanítványa, Lévay Miklós és szemináriumi hallgatója Gárdus Ferenc jelentettek meg.

Művei Hacker Ervin digitalizált művei az Országgyűlési Könyvtárban Bevezetés a büntetőjogba (Pécs, év nélkül); A rabmunka: tanulmány a börtönügy köréből. Pécs: Wessely & Horváth Ny. 1916 XII, 239 p. A börtönrendszerek: a pozsonyi pártfogói értekezleteken tartott felolvasás. Pécs: Wessely & Horváth, 1917, 43 p. A börtönügy (Pécs, Dunántúli Rt,1918); A büntethetőség anyagi és eljárásjogi feltételeinek szerkezete. Budapest: Jogállam Könyvtára, 1921. 36 p. Börtönügyünk reformkérdései, különösen törvényhozási szabályozása: felolvastatott a Magyar Jogászegylet büntetőjogi szakosztályában 1921. évi május hó 25. napján. Sárospatak: Ref. Főisk. Ny, 1922, 30 p. Az egyesületek büntetőjogi cselekvőképessége és felelőssége: tanulmány az anyagi büntetőjog köréből. Pécs: Grill Károly Udvari Könyvkereskedése, 1922. XXX, 228 p. Az egyesületek büntetőjogi cselekvőképessége és büntethetősége. Budapest: Pallas Ny. 1922. 15 p. Die neueren Ergebnisse der Strafgesetzgebung in Ungarn. Mannheim; Berlin; Leipzing: Bensheimer, , 26 p. Két büntetőjogi dolgozat. Pécs,: Dunántúl K. 1923. 25 p. Kriminalitás és bevándorlás. Miskolc: Magyar Jövő, 1925. 14 p. A világháború hatása a kriminalitásra. Pécs: Dunántúl Ny. 1925. 28 p. Nápoly börtönei. Miskolc: Magyar Jövő Ny. 1926. 10 p. Az egyházak szerepe a főiskolai oktatásban. Miskolc: Magyar Jövő Ny. 1927. 6 p. Kriminalitás és bevándorlás. Miskolc: Magyar Jövő Ny. 1927. 8 p "Börtönügyi jog" a gyakorlatban. Miskol: Magyar Jövő Ny., 1928. 17 p. A kor kriminalaetiolgiai jelentősége a bevándorlás szempontjából. Miskolc: Magyar Jövő Ny. 1928. 10 p. Kriminológiai adalékok. Miskolc: Magyar Jövő Ny. 1928. 15 p. A merxplasi dépot de medicité. Miskolc: Magyar Jövő Ny. 1928. 14 p. A büntetőjogtudomány jövő feladatai. Miskolc: Magyar Jövő Ny. 8 p. Kriminalitás és bevándorlás: tanulmányok a kriminalaetologia és kriminalpolitika köréből. Pécs: Dunántúl Ny.., 1929. XI, 270 p. Kriminalitásunk az 1921-1927. évben. Miskolc: Ludvig Ny. 1929. 17 p. Budapest hatása a kriminalitásra. Budapest: Szkfv. Háziny., 1930. 70 p. A statisztikai képviseleti módszerek alkalmazása a bűnügyi aetiologiában. Miskolc: Ludvig Ny. 1930. 7 p. A büntetőjogtudomány célkitűzései és taneszközei. Miskolc: Ludvig Ny., 1932. 18 p. Büntetőjogtudomány és büntetőjogi segédtudományok. Miskolc: Ludvig Ny., 1933. 16 p. Újabb kriminológiai adalékok. Miskolc: Ludvig Ny. 1934. 21 p. Kriminológiai adalékok. Miskolc: Ludvig Ny., 1935. 27 p. Nemzetközi bűnügyi statisztika. Szeged: Városi Ny., 1935. 46 p. Der Anschauungsunterricht im Strafrecht. Miskolc: St. Ludvig, 1936. 17, p. A magyar büntetőjog tankönyve. Miskolc: Ludvig I. Kvny., 1936. XXIV, 445 p. A szemléltető oktatás a büntetőjogban. Miskolc: Ludvig I. Ny., 1936. 12 p. Társadalmi kapillaritás és kriminalitás. Pécs: Dunántul Egyet. Ny., 1936. 15 p. Beszámoló a Miskolci Jogakadémia büntetőjogi szemináriumának munkásságáról az 1921-1936. években. Miskolc: Ludvig I. Ny., 1937. 18 p. Magyarország kriminalitása az 1925-1934 években. Budapest: Hornyánszky kny., 1937. 741-753 p. Statistique comparée de la criminalité (Paris, 1937) A svájci büntetőtörvénykönyv. Szeged: Városi Ny., 1937. 16 p. Les méthodes de la statistique comparée de la criminalité. Budapest: Stephaneum, 1938. 11 p. A nemzetközi bűnügyi statisztika módszerei. Miskolc: Ludvig I. Könyvny., 1938. 12 p. A rendőreink elleni merényleteknek bűnügyi aetiologiai okai. Budapest: Jogállam, 1938. 6 p. A visszaeső büntettesek kriminalitása és szigorított dologházba való utalásuk. Miskolc: Ludvig ny., 1938. 11 p. A büntetőjog és a büntető eljárásjog alakulása a csonka országban 1918-tól 1938-ig. Miskolc: Ludvig I. Ny., 1939. 8 p. Két kriminálpolitikai dolgozat. Miskolc: Ludvig I. Ny., 1939. 44 p. Die Kriminalität des Kantons Zürich: Vervusch einer Kriminalaetologie des Kantons Zürich. Miskolc: Ludvig I. Ny., 1939. XVI, 311 p. Kriminalstatistische und kriminalaetiologische Berichte. Miskolc: St. Ludvig, 1939-1940. 1. Heft 1939. 36 p., 2. Heft 1940. 42 p., 3. Heft 1940. 44 p. A Nemzetek Szövetségének tevékenysége a kriminalitás elleni küzdelem terén. Miskolc: Ludvig I. Ny., , 8 p. A háború hatása a kriminalitásra. Miskolc: Ludvig I. Ny., 1940. 4 p. Kriminalpolitik (Miskolc: Stephan Ludvig Ny., 1941). XII, 159 p. Beszámoló a miskolci jogakadémia büntetőjogi szemináriumának munkásságáról az 1936-1941. évben. Miskolc: Ludvig I. Ny., 1941. 4 p. Büntető igazságszolgáltatásunk az utolsó években és kriminálpolitikai teendőink. Miskolc: Ludvig I. Ny., 1941. 12 p. Kriminalpolitika. Miskolc: Ludvig I. Ny., 1941. 16 p. Az államszék hatása a büntetőjogra. Miskolc: Ludvig I. Ny. 1942. 11 p. Három dolgozat a büntetőjogi dogmatika köréből. Miskolc: Ludvig I. Ny. 1942. 32 p. Háború és bűnözés. Budapest: Athenaeum, 1943. 8 p. Kriminalisztika és büntető igazságszolgáltatás. Miskolc: Ludvig I. Ny., 1944. 32 p.

Irodalom Szabó Pál: A Magy. Kir. Erzsébet Tudományegyetem és irodalmi munkássága (Pécs, 1940).

Jegyzetek

Források Cséka Ervin: Emlékezés régi debreceni jogászprofesszorokra.= Jogtudományi Közlöny, 2002. LVII. évf. 2. sz., p. 107-113. Hacker Ervin életrajza. Országgyűlési Könyvtár – Magyar Jogi Portál Hamza Gábor, Siklósi Iván: Magyar jogtudósok, 4. kötet, Budapest: ELTE Eötvös Kiadó, 2014 p. 89-104. Magyar Életrajzi Lexikon 1. kötet. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1967. p. 654.

További információk Bevezetés a büntetőjog bölcseletébe

Kategória:Magyar jogászok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1888-ban született személyek Kategória:1945-ben elhunyt személyek Kategória:Pozsonyiak