bélyegkép|jobbra|Bácskai szerb öltözékek a 19. századból Jovan Pačić (; Baja, 1771. november 6., Baja — Buda, 1849. december 4.) magyarországi szerb festő és költő.
Életrajza Az általános iskolát szülővárosában végezte el, majd gimnáziumba ment talán Kalocsára és Budára. 1792-ben vagy 1793-ban belépett a hadseregbe, a lovassághoz került és harcolt a franciák ellen. Wagram mellett egy kard átvágta a száját, és egy évre rá visszavonult, mert Oroszországban megfagytak a lábai, de az is szerepet játszott, hogy félreértései voltak a feletteseivel. Mint nyugdíjas lovaskapitány (Rittmeister), Újvidékre költözött, majd nem sokkal később Győrben telepedett le, végül Budán (1838) élt. Az Aranyszarvas vendéglőnél halt meg 1849-ben.
Írói munkássága Hazafias versek szerzője, melyek főleg újságokban jelentek meg. Elsőként kezdett Goethe műveinek szerb nyelvre fordításával foglalkozni.
Festészete Jovan Pačić festészettel foglalkozott főleg. Tájképeket festett akvarellre, amelyeket a kortársak dicsértek, de a Bácskában élő emberekről is készített képeket. Ma ezeket a festményeket Budapesten őrzik.
Források Jaša Ignjatović: Tri srpska spisatelja (Danica, 1860); Vlad. Nikolić, Jovan Pačić (Brankovo kolo, 1902).
További információk
Kategória:Magyarországi szerb költők, írók Kategória:Szerb festők Kategória:Bajaiak Kategória:1771-ben született személyek Kategória:1849-ben elhunyt személyek