Zsurzs Éva (születési neve: Steinhercz Éva) (Budapest, 1925. szeptember 29. – Budapest, 1997. szeptember 6.), Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar filmrendező, érdemes és kiváló művész. Elsősorban irodalmi filmadaptációival aratott sikereket. A Magyar Televíziónak alapításától tagja volt. Kisebbik lánya Zsurzs Kati színésznő.

Élete Székely Antal (Steinhercz Tóbiás, 1895–1960) és Karikás Emma gyermekeként született Budapesten. Fiatalkorában Csepelen lakott, a csepeli Munkásotthonban lépett fel a Csepel Művek munkás színjátszókörének keretében, ahol együtt játszott Suka Sándorral, Donát Lilivel és Baksa-Soós Lászlóval.

1950-ben került a Magyar Rádióhoz, az akkor létesült Stúdió osztályra, ahol olyan rendezők mellett sajátította el a szakmai ismereteket, mint Cserés Miklós dr., Horváth Tibor, Ispánki János, Képessy József, Lányi Andor, László Endre, Molnár Mihály, Németh Adél, Rácz György, Török Tamás. Sokat tanult a műsorban közreműködő külső személyektől is (Apáthi Imre, Dienes Ferenc, Szász Károly, Várkonyi Zoltán).

A Magyar Rádióban a kéthetenként adásba menő „Művészest” című egyórás adásának egyik rendezője volt; az adásokat többek között Halda Alíz, Lehel Judit, Gonda Mária, Kékvölgyi Vilmos, Éger Zsuzsa szerkesztették.

1957-ben alakult meg az MTV, és akkor „átigazolt”; első munkája egy Várkonyi Zoltánnal készített tévéjáték volt.

1962-ben nemzetközi sikert is elért: a Romain Gary kisregénye alapján rendezett Nő a barakkban című filmje, melynek Palotai Boris volt a forgatókönyvírója, a monte-carlói filmfesztiválon Arany Nimfa-díjat kapott. Legsikeresebb tévéjátéka A fekete város, A koppányi aga testamentuma, valamint Szabó Magda regényének folytatásos sorozata, az Abigél.

A Magyar Televízió főrendezője és a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének alelnöke volt.

Utolsó filmje az 1993-ban készült A csikós.

Tevékenységét 1966-ban SZOT-díjjal, 1970-ben Érdemes művész díjjal, 1973-ban Kossuth-díjjal jutalmazták.

Csaknem 72 éves korában, 1997-ben Budapesten hunyt el.

Rendezései Tévéfilmek

Tévésorozatok

Díjai, elismerései Karrierje során számos díjjal tüntették ki: Jászai Mari-díj (1963) SZOT-díj (1966) Érdemes művész (1970) Kossuth-díj (1973) Kiváló művész (1983) Erzsébet-díj (1987) A Magyar Televízió nívódíja (1995)

Jegyzetek

További információk

Zsurzs Éva - Televíziós Művészek Társasága In memoriam Zsurzs Éva - beszélgetés a Filmes Házban Rendezőnők a magyar filmtörténetben – Zsurzs Éva, magyar.film.hu

Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Magyar nők Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:1925-ben született személyek Kategória:1997-ben elhunyt személyek Kategória:SZOT-díjasok Kategória:Erzsébet-díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Zsidó származású magyarok