A bécsi Szépművészeti Múzeum () Ausztria legnagyobb gyűjteményével rendelkező és leglátogatottabb képzőművészeti múzeuma Bécsben. Gyűjteményével a világ egyik legjelentősebb műgyűjteményei közé tartozik. Vele szemben található a Természettudományi Múzeum, ami építészeti tükörképe is. Az épület Carl von Hasenauer és Gottfried Semper tervei alapján készült 1871 és 1891 között, megnyitására 1891. október 17-én került sor I. Ferenc József császár és király által.

Története Ferenc József császár 1881-ben új múzeumok alapítására szánta el magát, ekkor kezdték építeni a Bécsi Természettudományi Múzeumot és a Bécsi Szépművészeti Múzeumot. A Habsburg-ház hódításaiból származó felbecsülhetetlen értékű kincseket kívánták elhelyezni a létesítményekben. Az építési munkálatokkal a császár két neves építészt bízott meg. A német Gottfried Sempert, valamint az osztrák és egyben bécsi születésű Carl von Hasenauert, akinek a tehetségét számos épület hirdeti Ausztriában. Kezdettől személyi különbségek voltak köztük. Sempernek az volt pl. a terve, hogy az épület egy „császári fórum”-hoz hasonló nagy épületegyüttes legyen, ebben lettek volna részben a múzeumok. Ez végül nem így valósult meg. 1877-ben Hasenauer átvette az építés vezetését, Semper pedig meghalt 1879-ben. Az építkezés 1871–1881 között zajlott, 1891-ben a múzeumot megnyitották a nagyközönség előtt is.

Átadását követően Európa meghatározó múzeumává lépett elő. Ez volt ugyanis az első, eleve múzeumi célokra emelt épület.

Gyűjteménye Állandó kiállítás Egyiptomi és Közel-keleti gyűjtemény Az itt található kollekció az egyik legnagyobb a világon, mindegy 12 000 tárgyat tartanak számon. A egyiptomi tárlat darabjai a korai dinasztiák időszakából származnak, és közel négyezer évesek. A gyűjteményt négy különböző részre osztották. A temetkezési részen szarkofágok és múmiák láthatóak. A másik három terem az egyiptomi történelemmel, írástudománnyal valamit művészettel, elsődlegesen szobrokkal foglalkozik. Láthatunk korabeli tárgyakat is, többek között ruhákat vagy éppen kozmetikai cikkeket. A múzeum meghatározó közel-keleti gyűjteményének jelentős része Mezopotámiából származik.

Ókori görög és római gyűjtemény A tárlat 2500 állandó kiállítási tárggyal rendelkezik. A részleg gerincét a történelemkönyvekből jól ismert görög vázák, római szobrok, valamint ezen korokból származó ékszerek alkotják. Itt találhatjuk a nagyszentmiklósi kincs jelentős darabjait is, melyek a Partium területén kerültek elő. Ebbe a gyűjteménybe tartozik a 23 edényből álló avar étkészlet is, amelyet feltehetőleg a frank vagy a bolgár támadás idején ásták el. Ezek a gazdagon díszített korsók, kelyhek, tálkák valamint ivóedények némelyikén rovásírást és görög feliratokat is találhatunk.

Galéria Az intézmény jelenlegi gyűjteménye a Habsburgok hódításai során megszerzett rendkívül értékes tárgyakból alakult. Ma már a világ egyik legmeghatározóbb műgyűjteménye. A kiállítás két részre különíthető el, így az egyik németalföldi festők művét őrzi, míg a másik részében dél-európai alkotók képeit láthatjuk. A galériában 16. századi velencei festményeket (Tiziano, Veronese, Tintoretto), 17. századi flamand alkotásokat (Peter Paul Rubens, Sir Anthony van Dyck), korai holland műveket (Jan van Eyck, Rogier van der Weyden) és német reneszánsz alkotásokat (Albrecht Dürer, Id. Lucas Cranach), de Id. Pieter Bruegel több kiemelkedő munkáját, Vermeer, Rembrandt, Raffaello, Caravaggio, Velázquez és az olasz barokk remekművei a termekben kényelmes kanapékról csodálhatók meg.

Szobor és dekoratív művészetek gyűjteménye Itt elsősorban reneszánsz és barokk alkotásokat láthatunk, de akadnak egészen különös tárgyak is. Ugyanis a hercegek és királyok egzotikus és ritka anyagokat gyűjtöttek, amelyeknek gyakran tulajdonítottak természetfeletti hatalmat, mint például drágaköveknek, strucctojásoknak, koralloknak vagy éppen cápafogaknak. Az ilyen típusú gyűjtemények érdekes tárgyairól készültek ezek a különleges műalkotások, egyedülállóan a világon.

Érmegyűjtemény Ez az öt legnagyobb és legfontosabb érmegyűjtemény közül az egyik a világban. A három teremben mindegy 700 000 tárgy tekinthető meg. Az érmék mellett láthatunk papírpénzeket és medálokat egyaránt. Az első helyiségben főként érméket láthatunk, valamint megismerkedhetünk az érmegyártás történetével. A második teremben papírpénzek várják a látogatókat, míg a harmadikban egy különleges kiállítás tekinthető meg.

Időszakos kiállítás A múzeumba látogatók időszakos kiállításokat is megtekinthetnek. Ezek a tárlatok is népszerűek az ide látogató turisták körében, hisz az intézmény jó kapcsolatainak köszönhetően képes a világ bármely tájáról különféle alkotások beszerzésére. 2010-ben Starke Kopfe alkotásai voltak láthatók június 1-től szeptember 9-ig.

A múzeum művészei

Németalföldiek

Dél-Európaiak

Híresebb alkotások a múzeumban Alkotó Címe Keletkezése Peter Paul Rubens Angelica és a remete 1630-as évek eleje Peter Paul Rubens St. Ildefonso-oltár 1630–1632 Peter Paul Rubens Bundácska 1635 után Albrecht Dürer Fiatal velencei nő portréja 1505 Albrecht Dürer A Tízezrek mártíromsága 1508 Albrecht Dürer A Szentháromság imádása 1511 Albrecht Dürer Johann Kleberg portréja 1526 Albrecht Dürer Madonna és a Gyermek 1512 Tiziano Vecellio Izabella császárné arcképe 1534-1536 Tiziano Vecellio Ecce homo (Íme az ember) 1543 Caravaggio A rózsafüzéres Madonna 1606–1607 Caravaggio Dávid Góliát fejével 1601–1602 Caravaggio Krisztus megkoronázása a töviskoszorúval Jacopo Tintoretto Zsuzsanna és a vének Paolo Veronese Dávid felkenése 1550-es évek második fele Pieter Bruegel Farsang és böjt harca 1559 Pieter Bruegel Bábel tornya építése 1563 Pieter Bruegel Vadászok a hóban (Január) 1565 Pieter Bruegel Pál megtérése 1567 Pieter Bruegel Parasztlakodalom 1568 Pieter Bruegel Paraszttánc 1568 Id. Lucas Cranach Kálvária 1502 Lucas Cranach Bűnbánó Szent Jeromos 1502

Az intézmény vezetői Vezető Regnálása Gustav Glück 1919–1923 Hermann Julius Hermann 1924–1933 Arpad Weixlgärtner 1933 Alfred Stix 1934–1938 Fritz Dworschak 1938–1945 August von Loehr 1945–1949 Alfred Stix 1945–1949 Hans Demel 1949–1950 Karl Wisoko-Meytsky 1950 Fritz Eichler 1951–1952 Ernst H. Buschbeck 1953–1954 Vinzenz Oberhammer 1955–1966 Eduard Holzmair 1967 Erwin Auer 1968–1972 Friderike Klauner 1973–1981 Hermann Fillitz 1982–1990 Georg Kugler 1990 Wilfried Seipel 1990–2008 Sabine Haag 2009-től napjainkig

Érdekességek az épületről A lépcsőház mennyezetét díszítő freskó Munkácsy Mihály alkotása, mely a Képzőművészet dicsőítése címet viseli. Itt található a világ negyedik legnagyobb festménygyűjteménye, így csak olyan intézmények előzik meg, mint a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum. Az épület látható a cseh Illusion Softworks által készített Mafia: The City of Lost Heaven elnevezésű játékban, valamint itt játszódik a játékot lezáró küldetés. A festészet iránt igen aktívan érdeklődő Adolf Hitler is megtekintette már a gyűjteményt, de a Mein Kampfban leírtak alapján az épület külseje nagyobb hatást gyakorolt rá.

További információk

A múzeum hivatalos honlapja A múzeum Bécs hivatalos honlapján A múzeum a Bécs infón

Kapcsolódó cikkek V. Amenemhat szobra

Kategória:Bécs múzeumai Kategória:Művészeti múzeumok és galériák Kategória:Egyiptológiai gyűjtemények Kategória:Bécs 19. századi építményei Kategória:1891-ben alapított szervezetek Kategória:Bécs történelmi központja