Fleischl Róbert (Pest, 1864. november 16. – Budapest, Terézváros, 1926. február 24.)Halálesete bejegyezve a Bp. VI. ker. állami halotti akv. 318/1926. folyószáma alatt. zsidó származású magyar építészmérnök, a Magyar Építőművészek Szövetségének tagja.
Pályafutása Fleischl József kereskedő és Wohl Márta fiaként született izraelita vallású családban. A budapesti Magyar Királyi József Műegyetemen végzett, majd Alpár Ignác, Czigler Győző és Weber Antal irodájában képezte ki magát. 1891-ben önálló irodát alapított, ezt követően komoly megbízásokat kapott, többek között ő tervezte a fővárosi posta- és távíró kísérleti állomást, az Unió Biztosító Rt. székházát és az Erzsébet körút 26. szám alatti eklektikus bérházat (a korabeli Olympia mozi is itt működött, ma Hunnia mozi). A Délibáb utca 31. szám alatti földszintes épületet copf stílusban tervezte át a századfordulón, ő tervezte az 1896-os millenniumi ünnepségekre a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. pavilonját, továbbá a petrozsényi kaszinót. Elkészítette a kispesti Wekerletelep építésére kiírt pályázat előterjesztését, továbbá munkáslakóházainak tervei első díjat kaptak, ezek ma is állnak a telepen. Jelentős munkái között szerepel a védelem alatt álló Illatos út 2-4. szám alatti, 1909–1910-ben elkészült épületek, valamint a szekszárdi posta-, távirda- és távbeszélőhivatal és lakások 1910-es pályázatán szintén első díjat kapott. Az 1910-es évektől kezdve a jó nevű építész már nem csak pályázó, hanem zsűritag is volt a bíráló bizottságokban. Az 1920-as évek látványos dorogi építkezéseinek keretein belül a bányatulajdonos Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. két jelentős épület tervezésével is megbízta az épülő bányaközpontban, 1926-ban készült el a bányavállalat székháza (2010-től a városi Intézmények Háza) és 1928-ban az impozáns Művelődési Ház, mindkét középület városképi jelentőségű.
Házastársa Róka Adél (1872–1953) volt, Róka Gyula és Schütt Adél lánya, akivel 1902. december 16-án Budapesten kötött házasságot. Gyermekeik Fleischl Gyula és Fleischl Etelka (1905–1973) voltak.
Ismert épületei 1891: Grünhut-ház, Budapest, Ó u. 13. (elbontva)Gottdank, i. m. 1892: Chorin-ház, Budapest, Sas u. 14. (Brüggemann Györggyel közös munka) 1893–1894:, 230. o. a Sion (Zion) Jótékonysági Egylet háza, Budapest, Erzsébet körút 26. (Brüggemann Györggyel közös munka) 1895: az Unio Magyar Általános Gyufagyár Rt. budafoki telepének főépülete, Budapest 1896 k.: a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. pavilonja a Milleniumi kiállításon, Budapest, Városliget (elbontva) – Gelléri Mór Korb Flórisnak és Giergl Kálmánnak tulajdonítja az épületet(szerk.) Gelléri Mór: Az ezredéves Országos Kiállítás kalauza, Budapest, 1896, 198. o. 1890-es évek vége: lakóház, Budapest, Hajós u. 24. 1890-es évek vége: lakóház, Budapest, Délibáb u. 13. 1901: Reichel és Heiszler cég vegyipari gépgyára, Budapest, Noszlopy u. 1. 1909–1910:http://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php?kerulet=09&cim=illatos-ut-2-4&cimtxt=%20CIM%20&scrwidth=1920 iskolaépület (ma: Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium) Budapest, Illatos út 2-4. (épült Bárczy István kislakás- és iskolaépítési programja keretében) 1910 k.: Posta-, távirda- és távbeszélőhivatal és lakások, Szekszárd 1910 k.: a Magyar Királyi Posta és Távirda kétemeletes kísérleti állomása, szakiskolával és internátussal (ma: Puskás Tivadar Távközlési és Informatikai Technikum), Budapest, Gyáli út – az anyagszertár csarnokát Barát Béla és Novák Ede tervezte 1924–1925-benhttp://ady.kispest.hu/aktual/20091012.htm 1910 k.: Gottermayer-ház, Budapest, Királyi Pál u. 5-7. 1914: Chorin-villa, Budapest, Mátyás király út 1917: Fleischl-ház, Budapest, Szekszárdi út 1. 1910: a Budapesti Lovasegylet háza, Budapest, Bulyovszky (Rippl-Rónai) u. 1917: Szeszfőzde, Pécs, Batthyány u. 1920-as évek: bányász lakóházak, bányairodák, kiegészítő egészségügyi és oktatási létesítmények, Salgótarján 1920-as évek: bányász lakóházak, bányairodák, kiegészítő egészségügyi és oktatási létesítmények, Annavölgy 1920-as évek: bányász lakóházak, bányairodák, kiegészítő egészségügyi és oktatási létesítmények, Nagymányok 1920-as évek: bányász lakóházak, bányairodák, kiegészítő egészségügyi és oktatási létesítmények, Szászvár 1920-as évek: bányász lakóházak, bányairodák, kiegészítő egészségügyi és oktatási létesítmények, Bánfalva 1923–1928: Művelődési Ház, Dorog, Otthon tér 1. 1926 k.: lakóház, Budapest, Márvány u. és Ugocsa u. sarkán (az állami lakásépítési program keretében) 1926: Bányairoda (ma: Intézmények Háza), Dorog, Hantken Miksa u. 8.https://dorogimedence.hu/index.php/2017/04/22/dorogi-barangolasok-intezmenyek-haza/ ?: lakóház, Budapest, Hidegkúti út ?: lakóház, Budapest, Kőris u. ?: lakóház, Budapest, Lajos u. ?: Kaszinó, Petrozsény
Épületek a Wekerletepen 1910-es évek: 250 munkáslakás, Budapest, Wekerletelep munkáslakásai (a telep koncepcióját is ő dolgozta ki, épületeket viszont más építészek is terveztek rá) néhány beazonosított épülete: 1910–1911: lakóház, Budapest, Mészáros Lőrinc u. 26.http://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php?kerulet=19&cim=meszaros-lorinc-u-26&cimtxt=%20CIM%20&scrwidth=1920 1910–1911: lakóház, Budapest, 1192 Gutenberg krt. 7.http://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php?kerulet=19&cim=gutenberg-krt-7&cimtxt=%20CIM%20&scrwidth=1920 1911: lakóház, Budapest, Budapest, Hungária út 6.http://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php?kerulet=19&cim=hungaria-6&cimtxt=%20CIM%20&scrwidth=1920 1911: lakóház, Budapest, Budapest, Hungária út 7.http://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php?kerulet=19&cim=hungaria-7&cimtxt=%20CIM%20&scrwidth=1920 1912: Posta, Budapest, Thököly út 17.http://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php?kerulet=19&cim=thokoly-17&cimtxt=%20CIM%20&scrwidth=1920
Átalakítások 1901: Fleischl-villa átépítése, Budapest, Városmajor u. 26. 1905: Chorin-ház átalakítása, Budapest, Vas u. 1910-es évek: Leitersdorfer-ház átalakítása, Budapest, Károly körút 26. 1913: a Centrál-kávéház átalakítása, Budapest
Síremlékek 1895: Goldberger Simon síremléke, Budapest, Salgótarjáni utcai zsidó temető (nyugati fal, 18.)
Meg nem valósult tervei 1890-es évek, Központi Vásárcsarnok, Budapest, Fővám tér (Brüggemann Györggyel közös munka) 1890-es évek, Leánykiházasító-Egylet bérpalotája, Budapest, Teréz körút (Brüggemann Györggyel közös munka) 1908: törvényszék és fogház, Zomborhttps://adt.arcanum.com/hu/view/BME_EpitoIpar_1908/?query=%22D%C3%BCmmerling+%C3%96d%C3%B6n%22&pg=87&layout=s 1910: Múzeum, Balassagyarmathttps://epa.oszk.hu/00000/00009/00056/347-356-kronika.htm 1910: Pest Vidéki Törvényszék, Budapesthttps://adt.arcanum.com/hu/view/BME_EpitoIpar_1910/?query=%22Kriegler%20S%C3%A1ndor%22&pg=21&layout=s
Képtár
Jegyzetek
Források Kovács Lajos: Néhány mondat egy építőművészről, Közhírré Tétetik Dorogon In: Dorog Város Képviselő-testületének lapja, p. 4, 2010. augusztus, 21. évfolyam 7. szám
Gottdank Tibor: A Fleischl-dinasztia: építészek a bányászokért (epiteszforum.hu, 2020. máj. 17.) http://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php
További irodalom Nagy Gergely: Kertvárosunk, a Wekerle, F. Szelényi Ház Művészeti és Kiadói Bt., Budapest, 2001,
Kategória:Magyar építészmérnökök Kategória:1864-ben született személyek Kategória:1926-ban elhunyt személyek Kategória:Pestiek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek