Novák Emil (Budapest, 1954. július 30. –) Balázs Béla-díjas magyar–ausztrál operatőr, filmrendező, egyetemi docens.
Életpályája Szülei Novák Emil és Bory Róza, testvére Novák János. 1972-től a Mafilmnél dolgozott, mint fotós és segédoperatőr. 1978-ban vették fel a Színház és Filmművészeti Főiskola operatőri szakára, Illés György és Vagyóczky Tibor osztályába. A főiskolán tévé-rendezést Dömölky Jánostól és Horváth Ádámtól, filmrendezést Szabó Istvántól és Fábri Zoltántól tanult. A főiskola elvégzése után újra a MAFILM-nél dolgozott 1987-ig, amikor Ausztráliába „emigrált”. 1991-ben ausztrál állampolgárságot kapott.
1989-től 1991-ig az Ausztrál Filmiskola hallgatója volt, és 1991-ben diplomát szerzett a filmszakon. 1991-től részt vett a sydneyi 31-es tv-csatorna létrehozásában és munkájában, amely 22 különböző etnikai csoport közös csatornájaként jött létre, és ahol az igazgatósági tanács tagja volt 1997-ig. Ebben az időszakban két éven keresztül megszervezte a 31-es csatorna magyar nyelvű adásait, és részt vett azok készítésében. Sydneyben emellett elsősorban reklámfilmek készítésével foglalkozott. 5 éven keresztül állt szerződésben a sydney-i Manifesto Film produkciós irodával, majd 1997-ben a Paper Back Film produkciós cég társtulajdonosa lett Gregory Read-del közösen. 2001-ben családi okok miatt visszatért Magyarországra.
A magyar kulturális életben 1970 óta vesz részt – Jancsó Miklós és Gyurkó László 25. Színházának produkcióinál fotósként működött közre, és részt vett több produkcióban is pl: Cseh Tamás Dal nélkül, Novák János Ló kérdez Ady-est. Ragályi Elemér mellett volt segédoperatőr, később több filmjében II. kameránál operatőr. Dolgozott Jankura Péterrel, Tóth Jánossal és Illés Györggyel. A főiskola évei alatt két szentendrei Művészeti Főiskolák Fesztiváljának volt a főszervezője. Az 1980-as évektől kezdve fotókiállításai voltak, többek között a szentendrei Vajda Lajos Stúdió Galériában és a szentendrei Templom téren is. Önálló kiállításainak sora Ausztráliában is folytatódott, ahol a legpatinásabb sydney-i magángalériában, a Holdsworth Gallery-ben állított ki 1994-ben és 1996-ban. 1992-ben megalapította Sydneyben a Museum of Hungarians képzőművészeti társaságot, ennek keretében megszervezte az első Magyar Filmhetet a sydney-i Valhalla moziban, a Magyar Filmunió segítségével 1996-ban. Ezen a filmhéten többek között Jancsó Miklós, Szabó István, Jeles András, Gárdos Péter, Huszárik Zoltán filmjeit vetítették. A társaság tagjai Sydneyben élő magyar származású képzőművészek voltak: többek között Iványi Norbert, Balla Juli és Miszlay Sándor. 1993-ban az Őszi Fesztivál keretében kortárs ausztrál őslakos képzőművészek alkotásaiból szervezett kiállítást a Vigadó Galériában, és a kiállítás idejére mind a hat kiállító művészt sikerült vendégül látni Budapesten. 2017-ben az IMAGO csoportos fotókiállításán vesz részt Gdańskban.
1997-ben a MOH tagjainak a Műcsarnok Dorottya utcai kiállítótermében csoportos kiállítást szervezett. A 90-es évek közepétől sikeresen valósította meg két egymástól távoli ország kulturális programjainak folyamatos kétirányú cseréjét.
2003 tavaszától együtt dolgozott Szabados Róberttel a pomázi Stern Film Stúdió tervezésén és kivitelezésén. 2004-től a Filmiroda Art bizottságának tagja. 2006-ban alapította meg az Operatőrök Társaságának filmszakmai képzését, a HSC Stábiskolát, az első szakmai filmképzést Magyarországon. A 40. és a 41. Magyar Filmszemle szervező bizottságának elnöke volt.
2004-ben a sydney-i Tropfest mintájára Budapesten is megrendezte a Tropifilm FesztiváltExtra Tropifilm Fesztivál 2005 (web.archive.org), urania-nf.hu, archiválva: 2005. december 15. a Kultiplexben, amely 7 perces rövidfilmek versenye – így a győztes film nevezhető a Cannes-i Rövidfilm Fesztiválra, ahol már előfordult, hogy a Tropicana győztese is nyert ill. helyezést ért el. 2005-ben másodízben is megrendezték a fesztivált.TropiFilm rövidfilmfesztivál Budapesten, Index.hu, 2005. február 17.Befejeződött a 2. TropiFilm Fesztivál, kultura.hu, 2005. április 28.
2004-ben alapította meg a Magyar Operatőrök Társaságával közösen az Aranyszem Operatőr Fesztivált, ami 12 év után szintén az ő kezdeményezésére szűnt meg 2016-ban.Aranyszem Operatőr Fesztivál (web.archive.org), Magyar Operatõrök Társasága (H.S.C.), archiválva: 2020. február 6.Aranyszem Operatőr Fesztivál 2005 Hírek (web.archive.org), Magyar Operatõrök Társasága (H.S.C.), archiválva: 2005. december 20.Megszűnik az Aranyszem Operatőr Fesztivál, magyar.film.hu, 2016. november 15.
2006-ban alapította meg a HSC Stábiskolát (Magyar Operatőrök Iskolája – Hungarian School of Cinematography), az első szakmai filmképzést Magyarországon.Szabó G. László: Régi képeit szedte új albumba, Novák Emil: „Az ember életében jön egy fázis, amikor egyik lakásból a másikba költözik, s olyankor rendszerez...", Új Szó 69. évfolyam 136. szám, 2016. június 11., (online a library.hungaricana.hu-n)
2014 júliusában megalakult a Magyar Filmakadémia egyesület, aminek ekkor az elnökévé választották. 2018-ban öttagúvá alakult az elnökség, amiben Novák, mint alapító tag, Balázs Béla-díjas operatőr, az Egyesület Operatőr Szekció küldöttje ismét helyet kapott.Csákvári Géza: Közpénzből titkosan, Népszabadság, 2014. augusztus 19.Rólunk, (Magyar Filmakadémia, Hozzáférés: 2020. október 6.)Közlemény, Magyar Filmakadémia, 2018. február 24.
2015 óta a Magyar Filmhét (Magyar Mozgókép Szemle) szervezője, a Magyar Filmdíj producer-rendezője.
2016-tól a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelvű Fotó, Film Média szakának tanára .
2018-ban Romwalter Béla Richyvel megalapítja a Kovács László és Zsigmond Vilmos operatőr díjat, amely az Aranyszem Operatőr verseny folytatásaként rendeznek meg minden évben.
2020. október 1-től 2022. január 31-ig a Színház- és Filmművészeti Egyetem megbízott általános rektorhelyettese, akit a 2020. szeptember elsejével működési modellt váltott egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma nevezett ki, miután a korábbi vezetés lemondott és kitöltötte felmondási idejét – az egyetem hallgatói önkormányzata illegitimnek jelentette ki az új vezetőséget.Jankovics Márton: Lemond az SZFE vezetése, 24.hu, 2020. augusztus 31.Upor László, Németh Gábor, Novák Eszter: A lemondott szenátus tovább dolgozik az SZFE működőképessége érdekében, Papageno.hu, 2020. szeptember 3.
A Magyar Filmakadémia alapító tagja, 2018-ig első elnöke, majd ügyvezető elnöke. A Magyar Operatőrök Társaságának (HSC) elnökségi tagja 2008-tól 2020-ig, amikor is Novák kilépett a szervezetből.HSC - Magyar Operatőrök Társaságának Sajtótájékoztatója, magyar.film.hu, 2008. február 1.Kilép a Magyar Operatőrök Társaságából Koltai Lajos és Novák Emil, szinhaz.online, 2020. október 30.
Az Európai Operatőrök Szövetségének (IMAGO), valamint a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja.
Kritikák az SZFE rektorhelyettesi kinevezésével kapcsolatban A kinevezést a hallgatói önkormányzat a 2020-ban hatályos jogszabályok szerint illegitimnek tartja. A hallgatói önkormányzat a Novák megbízási ideje alatt, szabályos választás után megalakult és a HÖK is delegált küldötteket a szenátusba. A szenátus rektori pályázat kiírására tett javaslatot az alapítványnak. Az Alapítvány pályázatára beérkezett pályázatot elfogadásra javasolta és Rátóti Zoltánt a Magyar köztársasági elnöke kinevezte az SZFE rektorának.
A kinevezés napján a Magyar Filmakadémia elnökségének másik négy tagja (Sándor Pál, Hutlassa Tamás, Bereczki Csaba és Jancsó Dávid) az Színház- és Filmművészeti Egyetem-re történt illegitimnek tartott rektorhelyettesi kinevezése okán a 444 portálnak eljuttatott határozat szerint előbb visszahívta Novákot elnöki pozíciójából, majd másnap lemondtak az elnökségi tagságukról, azzal a hivatkozással, hogy az elnöki nyilatkozat és az elvállalt pozíció összeegyeztethetetlen és ellehetetleníti az akadémia működését és október 16-án új elnökséget választanak, miközben először Reisz Gábor, majd többek is távoztak a szervezetből,
Ragályi Elemér pedig hamar felkapottá váló üzenetet osztott meg a kinevezés kapcsán közösségi oldalán. A HSC etikai bizottsága nem találta aggályosnak, hogy Novák elvállalta a SZFE rektor helyettesi pozícióját. 2020 októberében Koltai Lajos és Novák is kilépett.
2020. október 17-én Tarr Béla közleményt adott ki, az Origon megjelent a Werckmeister harmóniák című filmjével kapcsolatban, bár 2001-ben az operatőrgárda tagjaként – tiltakozás nélkül – ő is részesült a film 7 operatőrével együtt a Gundel művészeti díjban. A közlemény szövege: „csak 3 napot forgattunk amiből sajnos csak egy jelenetet tudtunk használni az elkészült filmben. Menet közben világossá vált együttműködésünk lehetetlensége. Ennek okait az Ő maradék méltóságának védelmében nem részletezném. Ezúton szeretném világossá tenni, hogy a Werckmeister harmóniák fő és meghatározó operatőre Medvigy Gábor volt. Ezt azért írtam le mert tiltakozom az ellen, hogy filmünket bármilyen vonatkozásban is felhasználják az SZFE megszállására.” https://thefilmstage.com/all-great-dps-become-alcoholics-rob-tregenza-on-shooting-bela-tarrs-werckmeister-harmonies/?fbclid=IwZnRzaAUoMoJleHRuA2FlbQIxMQBwZG9mBWZkaWQWUPXCdaVv65ZpXFU20_av9PlRtyKUUnNydGMGYXBwX2lkCjY2Mjg1NjgzNzkAAR6hPIMwxdnrnyN-Nhombqnx85kuV29W8wnCk_3kmNKt2-SChGq6bGoSPF8ojA_aem_Vvx-pzH9W6jETD0PU-2G1w Átadták az első Gundel-díjakat, Népszava, 129. évfolyam, 107. szám, 2001. május 9., (online az adtplus.arcanum.hu-n)(2001.05.21.) Átadták az első Gundel-díjakat, Archív hírek: Díjak, Filmkultúra.hu, 2001Aleš Stuchlý (A2 hetilap 2005/2. szám, ford.: 'Blaskovics Éva): Werckmeister harmóniák, Prágai Tükör, 14. évfolyam, 5. szám, 2006, (online az adtplus.arcanum.hu-n)
Filmjei Operatőrként Üvegfény (1981; rendező és forgatókönyvíró is) Bűvös pillanatok (1982; rendező és forgatókönyvíró is) Polak Wengry (1982) Hosszú vágta (1983, 2nd unit DOP) István, a király (1984) Villanyvonat (1984) Felhőjáték (1984) Mária-nap (1984) Csak egy mozi (1985) Tavaszi kivégzés (1985) Linda (1986) Zuhanás közben (1987) Varázslat – Queen Budapesten (1987) Szerelem második vérig (1988) Journey of a Lifetime (1989) Flutter (1991) Erkel Ferenc: István király (Zenés TV Színház, 1993) Széttört álmok. A 70-és évek és a Syrius (zenés dokumentumfilm, 1993) Love Until (1995) Spirits of the Carnival (1996) Barátok közt (1998) Sacra Corona (2001) Márton partjelző fázik (2002) Sobri ponyvafilm (2002; rendező és forgatókönyvíró is) Sobri 1-6 sorozat (2003) Magic Klezmer (2004) A temetetlen halott (2004) El Camino – Az út (2005) A fogság nyomában I-V. (2006; rendező is) Utolsó jelentés Annáról (2009) Ideje az öregségnek (2011; rendező, forgatókönyvíró és producer is) Werkfilm Senki szigete (2014) Argo 2. (2015; 2nd unit DP) Cinematographer (kisjátékfilm, 2017; rendező, producer, forgatókönyv, szereplő) Laci és Vili. A magyar operatőri iskola története (dokumentumfilm, 2018) (rendező, operatőr) A Színház örömforrás(portréfilm, 2018) Zárójelentés (werkfilm, 2020) Elsőáldozó (kisjátékfilm, 2021)https://www.imdb.com/title/tt18298974/?ref_=nm_flmg_cin_3 Bors néni 2021 (2021)https://www.imdb.com/title/tt18260040/?ref_=nm_flmg_cin_2 Bory hagyaték (dokumentumfilm, 2022) Örököse a nemzet (dokumentumfilm, 2022) Kaleidoszkóp. Márta István a zeneszerző (portréfilm, 2024) Aranyszem (dokumentumfilm, 2025) Apám háborúja(dokumentumfilm, 2026)
Rendezőként Üvegfény (1981) Bűvös pillanatok (1982) Flutter (1991) Journey of a Lifetime (1989) Széttört álmok – A 70-és évek és a Syrius (1993) Sobri ponyvafilm (2002) Sobri 1-6 sorozat (2003) Fogság nyomában 1–6 sorozat (2003) Magical Klezmer (2004) A legenda (2005) Igazából apa (2010; forgatókönyvíró is) Ideje az öregségnek (2011) Werkfilm Senki szigete (2014) Cinematographer (kisjátékfilm, 2017) A Színház örömforrás( portréfilm, 2018) Laci és Vili – Történetek a magyar operatőr iskoláról (dokumentumfilm, 2018) Zárójelentés werkfilm (2020) Bors néni (2021, technikai rendező) Elsőáldozó (kisjátékfilm, 2021)