XI. János pápa (; Róma, 910 körül – valószínűleg Róma, 935 decembere vagy 936 januárjának eleje) 931 márciusától haláláig Róma püspöke, a katolikus egyház 125. pápája volt. Pontifikátusa a 10. századi római arisztokrata családok pápaságra gyakorolt erős befolyásának időszakához, a későbbi történetírásban gyakran saeculum obscurum néven említett korszakhoz tartozik.
Anyja Marozia római nemesasszony volt, aki XI. János megválasztásakor meghatározó befolyást gyakorolt Róma politikájára. Apjának személye vitatott: egyes középkori források, köztük a Liber Pontificalis folytatásai és Liudprand, III. Szergiusz pápát nevezték meg apjaként; más történetírói hagyomány Marozia első férjét, I. Alberich spoletói herceget tartja apjának.
Megválasztása Marozia politikai hatalmához kapcsolódott, de 932 után, Marozia bukását követően János testvére vagy féltestvére, II. Alberich uralma alá került. Politikai önállósága korlátozott volt, de pontifikátusa nem tekinthető pusztán névlegesnek: a pápai hivatal és a lateráni adminisztráció továbbra is működött.
Pontifikátusa nem volt jelentős dogmatikai vagy zsinati reformok kora, de nem is tekinthető pusztán üres epizódnak. Nevéhez kötődnek a Clunyi apátság számára adott korai pápai privilégiumok, Artold reimsi érsek palliuma, Ilduin milánói érsek palliuma, valamint Theophülaktosz Lekapénosz konstantinápolyi pátriárka beiktatásának pápai jóváhagyása.
Származása és apaságának kérdése
XI. János születési ideje nem állapítható meg teljes bizonyossággal. A szakirodalomban általában 907 és 910 közötti, illetve 910 körüli időpont szerepel; megválasztásakor húsz év körüli, halálakor pedig körülbelül huszonöt éves lehetett. Anyja, Marozia, a Theophylactus-család tagja volt, és a 920-as évek végén Róma egyik legfontosabb világi politikai szereplőjének számított.
Apjának személye a korszak forrásszegénysége és az elbeszélő források polemikus jellege miatt vitatott. A Liber Pontificalis vonatkozó bejegyzése Jánost „Sergius pápa fiaként” említi, Liudprand pedig az Antapodosisban azt állítja, hogy Marozia III. Szergiusztól szülte őt. Liudprand szövege azonban erősen ellenséges a római arisztokráciával és különösen Marozia családjával szemben; a szerző politikai és retorikai céljai miatt a személyes erkölcsi vádakat önmagukban nem lehet bizonyító erejű történeti adatként kezelni.
Más történetírói hagyomány Marozia első férjét, I. Alberichet tartotta János apjának. Ezt az értelmezést több régebbi katolikus szerző is előnyben részesítette, részben azért, mert a Liudprand-féle vádakat ellenséges és későbbi elbeszélésnek tartották.
A modern szakirodalom ezért az apaság kérdését nyitottként vagy vitatottként kezeli. A Szergiusz-hagyomány nem pusztán késő újkori pletyka, mert középkori pápakatalógusokban és Liudprandnál is megjelenik; ugyanakkor az Alberich-hagyomány is történeti lehetőség marad, és a kérdésben nincs olyan kortárs, semleges forrás, amely teljes bizonyosságot adna.
Megválasztása
VIII. István halála után, 931 márciusában Jánost választották meg pápának. A választás a 10. századi római pápaválasztások politikai közegébe illeszkedett: a római klérus és a városi közösség mellett a helyi arisztokrata családok, különösen Marozia és köre, döntő befolyást gyakoroltak a folyamatra.
Politikai önállósága kezdettől korlátozott volt, de pápai tekintélye nem szűnt meg. A korszak sajátossága abban állt, hogy a pápai hivatal egyházi tekintélye és a római világi hatalomgyakorlás egy helyi arisztokrata politikai rendszer nyomása alatt működött.
A források szerint megválasztásakor fiatal, de nem gyermekkorú klerikus volt. Az olasz szakirodalom szerint a választás előtt a Santa Maria in Trastevere címtemplom presbitere lehetett, de ennek részletei nem rekonstruálhatók teljes bizonyossággal.
Marozia hatalma alatt
Pontifikátusának első szakaszában XI. János anyja, Marozia befolyása alatt állt. Marozia ekkor Róma világi politikájának egyik meghatározó szereplője volt, és a pápaválasztásban, valamint a városi hatalomgyakorlásban is döntő szerepet játszott.
Marozia politikai célja valószínűleg az volt, hogy saját családi hatalmát a pápai intézménnyel és az itáliai királysággal összekapcsolva stabilizálja. E stratégia része volt Hugó itáliai királyhoz kötődő politikai közeledése, majd vele kötött házassága is. A házasság 932-ben történt, de nem hozott tartós politikai stabilitást, mert Rómában ellenállást váltott ki.
A pontifikátus elején, 931 júliusában XI. János palliumot küldött Ilduin milánói érseknek is. A döntés valószínűleg Hugó itáliai király kérésére történt, és Marozia ekkor formálódó itáliai politikai szövetségeinek összefüggésében értelmezhető.
A pápai döntések pontos előkészítése, a lateráni adminisztráció működése és János személyes részvétele sok esetben nem rekonstruálható. A fennmaradt adatok mindazonáltal azt mutatják, hogy a pápai intézmény Marozia politikai befolyása alatt is folytatta szokásos egyházkormányzati tevékenységét.
Alberich uralma alatt
Marozia és Hugó házassága ellen 932-ben lázadás tört ki Rómában, amelynek élére Marozia első házasságából született fia, II. Alberich állt. A források a lázadás közvetlen okait eltérően adják elő: Liudprand egy személyes sértésből kiinduló jelenetet beszél el, míg más értelmezések inkább a római arisztokrácia politikai ellenállását hangsúlyozzák Hugó befolyásszerzésével szemben.
Alberich sikeresen átvette Róma irányítását. Marozia fogságba került, Hugó elmenekült, XI. János pedig Alberich politikai ellenőrzése alá került. A pápát nem fosztották meg hivatalától, de világi és egyházpolitikai mozgástere erősen beszűkült. A későbbi források szerint a lateráni pápai rezidenciában élt, gyakorlatilag felügyelet alatt.
Alberich Róma világi ura lett, és a következő két évtizedben meghatározó hatalmat gyakorolt a városban. XI. János főként liturgikus és vallási funkcióit gyakorolhatta, míg a politikai, városi és részben egyházpolitikai ügyek Alberich ellenőrzése alatt álltak. Ez a helyzet nem jelentette a pápai hivatal megszűnését, de világosan mutatja a korszak pápaságának politikai kiszolgáltatottságát.
Egyházkormányzati tevékenysége
XI. János pontifikátusa forrásszegény időszakból maradt fenn. Nem ismert olyan nagyobb zsinat vagy átfogó dogmatikai rendelkezés, amely döntően az ő személyes kezdeményezéséhez köthető lenne. Ugyanakkor több fennmaradt vagy későbbi regesztákból ismert pápai aktus mutatja, hogy a pápai kancellária és a lateráni egyházkormányzat az arisztokratikus politikai kontroll alatt is működött.
Cluny kiváltságai
XI. János pontifikátusának egyik legjelentősebb egyházi aktusa a Clunyi apátság kiváltságainak megerősítése volt. 931 márciusában Odo clunyi apát olyan privilégiumot kapott, amely megerősítette a monostor pápai oltalmát, immunitását és közvetlen római kapcsolatát.
A privilégium lehetővé tette, hogy Odo más monostorokat is reform céljából irányítása vagy lelki vezetése alá vegyen. Ez a rendelkezés a későbbi clunyi reformmozgalom intézményi fejlődése szempontjából fontos lett, mert erősítette a monostorok helyi világi és püspöki befolyástól való részleges védelmét.
A clunyi privilégiumot hamarosan további döntések követték: 931 márciusában a Déols-monostor, 932 júniusában pedig a burgundiai Charlieu került Odo reformáló irányítása alá. Ezek az aktusok azt mutatják, hogy XI. János pontifikátusa alatt a pápai hivatal már a clunyi reform korai intézményes kiterjesztésében is szerepet játszott.
A clunyi privilégium jelentősége különösen figyelemre méltó, mert XI. János személyes politikai mozgástere ekkor korlátozott volt. A pápai intézmény mégis képes volt olyan jogi-egyházkormányzati aktusokat kibocsátani, amelyek hosszabb távon a nyugati szerzetesség reformját segítették.
Reims és Artold palliuma
XI. János pontifikátusa alatt Artold reimsi érsek is megkapta a palliumot. Az ügy a reimsi érseki szék körüli franciaországi egyházpolitikai konfliktusba illeszkedett, amelyben Artold mellett és Vermandois-i Hugó híveivel szemben különböző királyi, főúri és egyházi érdekek ütköztek.
A Catholic Encyclopedia és több régebbi összefoglalás szerint Artold palliumának ügye Alberich befolyása alatt történt. A modern értelmezésben ez nem pusztán egy személyes döntés kérdése, hanem annak jele, hogy a római politikai kontroll alatt álló pápaság továbbra is részt vett a nyugati egyház tartományi és metropolitai ügyeiben.
Konstantinápoly és Theophülaktosz Lekapénosz ügye
Pontifikátusa alatt fontos keleti egyházpolitikai ügy volt Theophülaktosz Lekapénosz, I. Rómanosz bizánci császár fiának konstantinápolyi pátriárkává emelése. Rómanosz célja az volt, hogy saját családja befolyását a konstantinápolyi egyházban is megerősítse. A kérdés a keleti egyházban ellenállást váltott ki, ezért a bizánci udvar pápai jóváhagyást és római részvételt keresett.
A pápai legátusok 933 februárjában részt vettek Theophülaktosz felszentelésében és beiktatásában. A régebbi nyugati források ezt gyakran Alberich befolyásával magyarázták; a modern szakirodalom ugyanakkor arra is rámutat, hogy az ügy a római arisztokrata politika, a bizánci udvarral való kapcsolatok és a házassági-diplomáciai tervek összefüggésében értelmezhető.
További pápai aktusok és regesztákpall
Nevéhez kötött iratok pontos keltezése több esetben nehéz. A regeszták és későbbi források alapján a pontifikátushoz kapcsolják több monostor, illetve egyházi intézmény privilégiumait és jogvitáit. Ide tartoznak Vézelay, a római San Silvestro in Capite, Tours környéki monostorügyek, Autun egyházi jogai, valamint egy Vienne környéki kolostor helyreállításával kapcsolatos döntés.
E dokumentumok alapján XI. János pontifikátusa nem sorolható a nagy reformpápaságok közé, de a pápai hivatal korlátozott politikai környezetben is ellátott egyházkormányzati feladatokat. A pápai intézmény kapcsolatban állt frank, burgundiai, itáliai és bizánci egyházi szereplőkkel, még akkor is, ha Róma politikai irányítását ebben az időszakban nem maga a pápa gyakorolta.
Halála és temetése
János halála 935 decemberére vagy 936 januárjának elejére tehető. A Szentszék modern listája a pontifikátus végét 936 januárjára helyezi, míg egyes régebbi források 935 decemberét adják meg.
Halálának körülményeiről kevés adat maradt fenn. A források nem adnak megbízható, részletes leírást erőszakos halálról; valószínűbb, hogy Alberich felügyelete alatt halt meg. Temetkezési helye nem ismert. A lateráni temetésre, illetve a III. Szergiusszal közös sírra vonatkozó későbbi hagyományt a modern szakirodalom nem tekinti megalapozottnak.
Utóda VII. Leó pápa lett, akinek megválasztása már Alberich római uralmának megszilárdult keretei között történt.
Történeti értékelése
Pápasága a 10. századi római pápaság egyik legnehezebben értelmezhető epizódja. A korszakról szóló források szűkösek, töredékesek és gyakran politikailag motiváltak. A későbbi történetírás sokáig a saeculum obscurum és a „pornokrácia” toposzain keresztül tárgyalta, ami hajlamos volt a pápaság történetét botránytörténetté egyszerűsíteni.
A „pornokrácia” kifejezés nem kortárs, semleges történeti kategória, hanem későbbi, erősen értékterhelt historiográfiai fogalom. Előzményei Liudprand moralizáló nyelvezetében, majd Baronius és kora újkori szerzők pápaságtörténeti értelmezésében kereshetők. A modern kutatás ezért inkább a római arisztokratikus hatalom, a pápaválasztások helyi politikai beágyazottsága és a források elfogultsága felől értelmezi a korszakot.
A modern történetírás nem tagadja, hogy politikai önállósága rendkívül korlátozott volt. Megválasztása Marozia befolyásához kapcsolódott, 932 után pedig Alberich uralma alatt működött. Ugyanakkor a korszak értelmezésében különbséget kell tenni a pápa személyes politikai gyengesége, a római világi hatalmi rendszer, valamint a pápai hivatal egyházi funkciói között.