Gigi D’Agostino (Luigi Celestino D’Agostino) (Torino, 1967. december 17. –) olasz DJ és lemezproducer, az Italo dance és a Lento violento zenei stílusok egyik megteremtője, az olasz és az európai klubzenei élet egyik első számú, és a mai napig meghatározó szereplője. Zenéit sokszor különböző művészneveken adja ki. Producerként sokszor, és szívesen dolgozik más előadókkal, illetve az általa felfedezett tehetségekkel. Az egész világon ismert előadó, legnagyobb nemzetközi sikereit elsősorban L’Amour Toujours című albumának, és a rajta szereplő slágereknek köszönheti. Az olasz m2o rádióban 2005-től 2009. júliusig, Il Cammino Di Gigi D’Agostino címmel volt saját műsora, majd rövid szünet után új műsorral tért vissza 2009 októberétől, a "Quello che mi piace" című programmal, ami szombatonként 14:00-tól volt hallható. Ez a rádióműsor, ugyanazokra az okokra hivatkozva, ami miatt a Cammino-nak is vége szakadt, mindössze 11 adás után befejeződött, az utolsó műsor 2009. december 26-án került leadásra.
Zenei világa Gigi D’Agostino zenei világa meglehetősen sokrétű, és folyamatosan fejlődik. Kezdetben az Afro stílussal ismerkedett, és a korai House alapokkal kísérletezett. A '90-es évek elején-közepén az addigi underground DJ-ből a Mediterrán progresszív elindítójává, és Olaszország egyik legnépszerűbb előadójává lépett elő. Még időben, az irányzat kifulladása előtt továbblépett, egyre inkább a Dance és az újonnan kialakuló Italo dance felé fordult. Számai jóval kommerszebb hangot ütöttek meg, bár ugyanúgy készített keményebb hangzású felvételeket is. Ez a kettősség zenéjének összes korszakát jellemzi. Ebben az időben készültek legsikeresebb felvételei, amik végleg meghozták számára a nemzetközi (el)ismertséget. 2003-2004 tájékán egy új szín jelent meg a zenéjében, amit Gigi Lento violento-nak nevez, és szerinte inkább életérzés, mint zenei stílus. Jelentése szó szerint "lassú, erőszakos". Sok rokonságot mutat a Hardstyle-lal, de a Lento violento legtöbbször lágyabb vonásokat tartalmaz, a kemény alapok ellenére sok köztük a slágergyanús szerzemény.
Pályafutása 1983-1997: A debütálástól a kezdeti kísérletezéseken át, egészen a Mediterrán progresszívig 1983: Woodstock klub, Torino, Olaszország 1993-1998: Ultimo Impero resident dj-je 1995: belépett a Media Records csapatába 1996: „Fly” című lemeze az olasz eladási listák élén 1996: a „Gigi's violin” nemzetközileg is sikeres lett, és elfogadtatta Európa-szerte a mediterrán progresszív stílust 1996: kiadja első sikeres albumát, a Gigi D’Agostino-t, ami 60.000 példányban fogyott el, ezzel bearanyozva a lemezt és az előadót.
1998-2004: Az Italodance korszak, a legnagyobb sikerek időszaka 1998: az „Elisir” című szám lett az egyik leggyakrabban játszott szám 1999: Red Bull Awards: legjobb DJ-producer 1999: „L’Amour Toujours” albuma az olasz eladási lista 10. helyén, platinalemez 1999: az „Eurodance Compilation” válogatásalbumért megkapta a Legjobb Producer '99 díjat az Italian Dance Awardson bélyegkép|Gigi D’Agostino munka közben 2000: a „The Riddle” Németországban 1.000.000, Franciaországban 200.000 példányban kelt el 2001: „Il Grande Viaggio”: Best Dance díj az Italian Music Awardon 2001: a „L’Amour Toujours” az olasz és nemzetközi listák élén 2001: Albertino-val közösen kiadta a „Super”-t, amiért az Italian Music Awardon megkapta a legjobb dance producer, a Danish DJs Awardson pedig a közönségszavazat díját 2002: "TMF Awards" legjobb Dance előadó. 2003-2004: "IL Programmino" című műsora, www.rin.it 2003: Altromondo diszkó, Rimini, Olaszország
2005-napjainkig: A Lento violento kiteljesedése, a különböző projektek megjelenése 2005: Beindul az olasz M2O-n saját rádióprogramja, Il Cammino di Gigi D’Agostino címmel 2006: Gigi D’Agostino csatlakozott a Ecler Pro Team-hez. 2006: "Noisemaker Hard" kiadó Gigi D’Agostino & Daniele Mondello jóvoltából. 2006: A nyári szezon rezidens dj-je a Rimini-beli Altromondoban, és állandó fellépő Spanyolországban, a Lloret de Marban 2007: 200.000 előrendelés "Lento Violento E Altre Storie" lemezére 2008: 2008 nyarán a "Discoteca Continental" rezidens Dj-je. 2009: "Quello Che Mi Piace" rádió program.
Művésznevek, projektek A rengeteg stílusirányzatból kifolyólag előfordulhat, hogy ezt vagy amazt a felvételt hallgatva az emberek Gigi D’Agostino zenéjéről alkotott képe összezavarodna. Ezért jelenteti meg különböző stílusú felvételeit általában más-más művészneveken, amelyek nem mellesleg a Gigivel dolgozó más-más társszerző között is különbséget tesznek. Sok más előadó munkájában is részt vesz producerként, vagy társszerzőként. Gigi emellett az általa tehetségesnek tartott kezdő előadókat is segíti, nemegyszer közösen dolgozik velük. Ezek az előadók a Gigi "felügyelete" alá tartozó Noise Maker kiadó, lényegében egy csapat tagjai.
Különböző művésznevei D’Agostino Planet: Néhány futurisztikusabb hangulatú számát adta ki ez alatt a név alatt. Dance 'N' Roll: Gigi D’Agostino és Angelo Pandolfi közös projektje. D.O.S.: Gigi D’Agostino és Thomas Prioli közös projektje. A Rövidítés jelentése: "Diverse Onde Sonore". Dottor Dag: A Lento violento stílusú zenék jellemzik. Egiziano: Az Il Programmino-n ezen az álnéven jelentette meg a Coldplay Clocks című számának remixét. Il Folklorista: A projekt lényege régebbi, nagy slágerek modern feldolgozása. Il Grande Viaggio: Dance stílusú számok, eddig csak két felvétel jelent meg ezen a néven. La Tana Del Suono: Sokrétű projekt, kezdetben a Lento violento bemutatására szánva. Mára sokat fejlődött. Lento Violento Man: Gigi D'Agostino és Daniele Mondello közös projektje. A dalok már feszegetik a határt a Lento és a Hardstyle stílus között. Love Transistor: Gigi és Ludovico közös projektje, főleg szerelmes számok futnak ezen a néven. Musichismo: A Benessere 1-en található két szám ezen a néven, Lento violento stílusú számok. Nuovi Step: A legújabb projektek egyike. Officina Emotiva: Ez is feldolgozás-projekt, a Dance vonalhoz áll a legközelebb. A Projekt tagjai Gigi D’Agostino, Luca Noise és Peroni. Célja az érzelmek megjelenítése. Onironauti: Különleges hatású elektronikus számok projektje, általában instrumentális. Főbb munkatársak: Gigi D’Agostino & Di Carlo. Orchestra Maldestra: Jelentése "hamis zenekar". Ide a keményebb dance számok tartoznak. Tarro Noise & Zarro Dag: Gigi és Luca Noise Lento violento projektje. Tocco Scuro: Kiforratlan, vagy félbemaradt projekt, eddig egyetlen felvétel készült ezalatt a név alatt. Uomo Suono: jelentése "férfias hangzás", ami elárulja hogy keményebb zenéről van szó. A másik projekt ahol a Lento violento mint stílus bemutatkozott. A projekt tagjai Gigi és Maccario. Voyager: Gigi D’Agostino, Maurizio De Stefani és Sergio Datta együttese, vagy projektje volt. Gigi valószínűleg '94-'95 tájékán léphetett ki a Voyagerből, ami még 1998-ig működött.
Más előadók Beldemandis & Elettrogang: Palmieri projektje, Gigi csak producerként van jelen. DJ Pandolfi: Gigi egyik legígéretesebb felfedezettje, gyakran dolgoznak közösen. Luca Noise: Gigi másik felfedezettje, már több önálló kiadványa is megjelent. Molto Folk: Carlo Montagner, Gigi társszerzőjének a projektje, Gigi csak producerként működött közre, valamint a Canto Do Mar c. számból készített remixet. Federico Romanzi Elena Tanz Daniele Mondello Dj Maxwell Manuel Negrin
Diszkográfia (A felsorolás az eredeti kiadásokat veszi figyelembe, egy-egy kiadással bővebben az adott kiadványon belül foglalkozik.)
Albumok 1996 Gigi D’Agostino 1999 L’Amour Toujours (2CD) 2003 Gigi’ Friends 2004 L’Amour Toujours II. (2CD) 2018 Lento Violento Fastolento 2018 Lento Violento & Astro Musico Treno Lento 2019 Lento Violento Lentonauta 2019 Scialadance Scialescion
EP-k 1994 Gigi D’Agostino & Daniele Gas Creative Nature vol.2 (2x"12) 1995 D’Agostino Planet Melody Voyager ("12) 1997 Gin Lemon 1999 Tanzen vol.1 2000 Tecno Fes 2000 Tecno Fes vol.2 2001 L’Amour Toujours 2003 Underconstruction 1 2004 Underconstruction 2 2004 Underconstruction 3 2004 Various Artists Noise Maker e.p. ("12) 2005 Noise Maker Movimenti Incoerenti vol.1 ("12) 2005 Noise Maker Movimenti Incoerenti vol.2 ("12) 2005 Noise Maker Movimenti Incoerenti vol.3 ("12) 2005 Orchestra Maldestra Minestra e.p. ("12) 2018 Lento Violento We Will Fly 2018 Lento Violento Dark 2019 Gigi's Time
Válogatások 1996 The Greatest Hits 1996 A Journey Into Space 1996 R.A.F. & Gigi D'Agostino Le Voyage '96 - The Best Of Dream Music 2000 Gigi D’Agostino (csak Brazíliában jelent meg) 2001 Gigi The Best (csak Mexikóban jelent meg) 2003 Il Programmino di Gigi D’Agostino (2CD) 2004 Noise Maker Compilation Laboratorio 1 2005 Noise Maker Compilation Laboratorio 2 2005 Noise Maker Compilation Laboratorio 3 2005 Gigi D’Agostino Compilation (4CD) 2005 Various Artist Disco Tanz (Many Ways For Deejay’s…) (2CD) 2006 Some Experiments (2CD) 2007 Lento Violento E Altre Storie (2CD) 2007 Lento Violento Man La Musica Che Pesta (2CD) 2008 Suono Libero (2CD) 2009 The Essential Gigi D'Agostino (2CD) 2012 Best Of Gigi D'Agostino (2CD) 2013 5 CD Collection (5CD) 2015 The Remix Collection 2016 Deluxe Box (6CD) 2019 Collection Volume 1 2019 Collection Volume 2
DJ mixek 1996 Progressiva (The Best Of Italian New Wave) (a.k.a. Progressiva Dream Music) 1996 Le Voyage '96 (a.k.a. Dreamhouse Volume One) 1996 Le Voyage Estate 1997 Gigi D’Agostino & Mauro Picotto Hard Beat vol.1: Journey Into Darker Dreams 1997 Progressive Hyperspace vol.1 1999 Eurodance '99 2001 Il Grande Viaggio di Gigi D’Agostino vol.1 2003 Yorin FM Dance Experience 2002 - Gigi D'Agostino Bonus CD (3CD) 2003 Live At Altromondo 2004 Live At Altromondo Part II (2CD) 2004 Benessere 1 (2CD) 2010 Ieri e Oggi mix vol. 1 2010 Ieri E Oggi Mix Vol. 2
Vinylek, kislemezek 1994 Gigi D’Agostino & Daniele Gas Experiments vol.1 ("12) 1994 Gigi D’Agostino & Daniele Gas Creative Nature vol.1 Remix ("12) 1994 Gigi Di Agostino Noise Maker The Mind's Journey ("12) 1994 Gigi D’Agostino & Daniele Gas Noise Maker Theme/Catodic Tube ("12) 1996 Gigi Sweetly 1995 D’Agostino Planet Fly 1996 New Year’s Day 1996 Gigi’s Violin & Elektro Message 1996 R.A.F. By Picotto & Gigi D’Agostino Angel’s Symphony 1997 Music (An Echo Deep Inside) 1997 Gin Lemon 1998 Elisir 1998 Gg D'Ag Cuba Libre 1998 Noise Maker Movimento ("12) 1999 Bla Bla Bla 1999 The Riddle 1999 Another Way 2000 La Passion 2000 L’Amour Toujours (I'll Fly With You) 2000 Gigi D’Agostino & Albertino Super 2001 L’Amour Toujours 2004 Silence 2004 Gigi & Molly Con Il Nastro Rosa 2004 Gigi & Molly Soleado 2004 Gigi D’Agostino & Pandolfi Gigi's Goodnight 2004 Gigi D’Agostino & Datura Summer Of Energy 2005 Wellfare 2005 Dottor Dag La Batteria Della Mente 2005 Uomo Suono Cammino Contento ("12) 2005 I Wonder Why 2006 Uomo Suono Tarantella Dell'Orso ("12) 2011 Stay With Me 2018 Dynoro & Gigi D'Agostino In My Mind 2020 Gigi D'Agostino & La Vision Hollywood
Közreműködések 1993 Blasfemia Morning Time ("12) 1993 Satellite Made Of Stone ("12) 1993 Voyager Hypnotribe ("12) 1993 Voyager Baseball Furies ("12) 1994 Lello B. presents Black Out Vol. 1 - Est ("12) 1994 Neurone Into The Bytes ("12) 1994 Groove Planet Dirty Work ("12) 1994 Tin Drums Tin Drums ("12) 1994 Voyager City Of Night ("12) 1996 U.P.S. (United Progressive Selectors) Christmas Dream ‘96 - vokál 1996 John Robinson I Believe 1997 R.A.F. By Picotto In 2 My Life / Temptation ("12) 1998 Franchino Vamos ("12)) 1998 Flowers' Deejays Big Bug ("12) 1998 Adam Austin The Way/Motorway ("12) 2004 Beldemandis C'Era Una Volta ("12) 2004 Molto Folk Canto Do Mar 2005 Elettrogang Once Upon A Time ("12) 2005 DJ Pandolfi Forever ("12) 2005 Luca Noise Sostanza noetica e.p. ("12) 2005 Luca Noise Moonlight Shadow ("12) 2005 Officina Emotiva Like A Prayer ("12) 2006 Luca Noise Siento ("12) 2008 Wender vs. Gino Lo Spazzino feat. Gigi Dag Tutto Aposto A Ferragosto
Remixek 1992 Rave Tirolers Uipy