Hessen–Darmstadti Aliz (), orosz nevén Alekszandra Fjodorovna (), születéskori teljes nevén Viktória Aliz Ilona Lujza Beatrix (Darmstadt, 1872. június 6. – Jekatyerinburg, 1918. július 17.), a Hessen–Darmstadti-házból származó hessen–darmstadti hercegnő, IV. Lajos hesseni nagyherceg és Szász–Coburg–Gothai Aliz brit királyi hercegnő hatodik gyermeke, II. Miklós orosz cárral kötött házassága révén az Orosz Birodalom cárnéja. Személye, nézetei és politikai szerepvállalása szerepet játszott a monarchia népszerűségvesztésében, hozzájárult a cári rendszert megdöntő forradalom kitöréséhez vezető okokhoz. Az ortodox egyház mártírként tiszteli és szentté avatta.

Gyermekkora bélyegkép|jobbra|180px|A hesseni nővérek 1894-ben (balról jobbra: Alix, Viktória, Erzsébet, Irén)

Alix hercegnő az édesanyja, Aliz brit királyi hercegnő (Viktória brit királynő leánya) elsődleges keresztnevét kapta németes formában. Alix a család hatodik gyermeke volt, utána még egy kislány született, Mária (a családban csak May), aki azonban meghalt négyéves korában. Alixnak így végül is három nénje volt: Viktória, Erzsébet (a családnak Ella), és Irén. Két bátyja, Ernő Lajos és Frigyes közül csak Ernő (Ernie) érte meg a felnőttkort: Frigyes két és fél éves korában kizuhant egy ablakon, és meghalt – a kisfiú vérzékeny volt, valójában emiatt távozott el. Frigyes tragédiájából nyilvánvalóvá vált a család számára, hogy Aliz hercegnő magával hozta az angol királyi család örökletes betegségét.

1878-ban az egész család (kivéve Erzsébetet) torokgyíkot kapott. A kis May és Alix anyja meghalt a betegségben. Aliz nagy űrt hagyott maga után, amelyet gyerekei soha nem tudtak igazán betölteni sem akkor, sem később. A kis „Sunny” (ahogy a család becézte) ekkor vált komollyá és visszahúzódóvá.

A gyermekek nevelését Viktória brit királynő vállalta magára, így a család – Ella kivételével, aki Erzsébet porosz hercegnőnél élt – Angliába költözött. Alix itt nőtt fel, a királynő kedvenc unokájaként, és inkább volt angol, mint német. 1892-ben meghalt Alix édesapja, és a helyére Ernő lépett hesseni nagyhercegként.

Eljegyzés és házasság bélyegkép|balra|200px|Alix és Miklós 1894-ben 1884-ben Alix két nővére is férjhez ment. Először Viktória, aki Lajos Sándor battenbergi herceg felesége lett, majd pár hónappal később Erzsébet, aki Szergej Alekszandrovics Romanov orosz nagyherceghez ment hozzá. Alixnak a kor felfogása szerint viszonylag későn, 22 éves korában kötötték csak be a fejét.

Amikor Nyikolaj Alekszandrovics Romanov nagyherceg, az orosz trón várományosa (a későbbi II. Miklós) és Alix először találkoztak, a cárevics azonnal beleszeretett a nála négy évvel fiatalabb hercegnőbe. Egy brosstűvel ajándékozta meg Alixot, aki azonban megijedt a heves udvarlástól, és visszaadta az ajándékot.

Három évvel későbbi találkozójuk már nagyobb sikerrel járt. A cárevics és Alix egész éjszaka táncoltak, aztán belekarcolták a neveiket a palota egyik üvegablakába. Miklós ugyan azt írta a naplójába, hogy „szeretjük egymást”, ez azonban korántsem volt ilyen egyszerű. Alix eléggé félt ugyanis, és Miklós apjának, III. Sándornak is volt egy-két szava az ügyhöz.

III. Sándor eleinte hallani sem akart Alixról, ő ugyanis államérdekek miatt egy porosz vagy egy francia feleséget akart a fiának. 1894-re azonban a cár egészsége megrendült, és a kiszemelt jövendőbelik sem voltak hajlandók áttérni az ortodox hitre, ami egy orosz cárné esetében elengedhetetlen. Azonkívül III. Sándornak eszébe jutott, hogy valamikor ő is szeretett egy nőt, de országa érdekei miatt mást kellett elvennie. Így aztán III. Sándor beleegyezett Alix és Miklós házasságába. bélyegkép|jobbra|230px|Alix és Miklós esküvője (L. Tuxen képe) 1894-ben Alix bátyja Coburgban elvette feleségül Viktória Melita edinburgh-i hercegnőt. A menyegzőre rengeteg arisztokrata gyűlt össze, ott volt Alix is, és Miklós is. A cárevics hamar elérte, hogy ne az ifjú párral, hanem vele és Alixszal foglalkozzon mindenki.

Miklós 1894. április 8-án kérte meg végül Alix kezét. Erről a cárevics unokatestvére, II. Vilmos német császár így írt:

„Addig-addig téblábolt Miklós, míg fogtam az egyik vázát, kivettem belőle a csokrot, és azt mondtam neki: ezt itt most szépen megfogod, fölveszed az uniformisodat, felkötöd a szablyádat, és megkéred a kezét!”

Alix igent mondott. Viktória királynő még aznap este vacsorát adott a jegyesek tiszteletére, akik egy rövid angliai kitérő után hazatértek Oroszországba. A brit királynő ennek ellenére nem volt elragadtatva unokája választásától, amint azt Viktóriának, Alix nénjének meg is említette egyik levelében: „… Jövendő házassága miatti félelmeim oly erősek, és meghűl bennem a vér, ha arra gondolok, hogy ilyen fiatalon ül arra a nagyon bizonytalan trónra. Állandó veszélyben lesz drága élete s még inkább az uráé, ráadásul oly ritkán láthatom! Hajlott koromra még ez a végtelen aggodalom is! Bárcsak ne kellene elveszítenem az én édes kis Alixemet!” Warnes David: Az orosz cárok krónikája - Az Orosz Birodalom uralkodóinak története; Geopen Könyvkiadó, Budapest, 2002; 198. oldal

Alix és Miklós esküvője Szentpétervárott, a Téli Palotában, 1894. november 14-én volt megtartva, két héttel Miklós trónra lépése után. Az eseményen jelen volt Európa minden jelentősebb személye, és az egész Romanov-család.

A cárné

Alix az ortodox keresztségben az Alekszandra Fjodorovna nevet kapta, valószínűleg azért, mert az Alekszandra hasonlított leginkább az Alixra.

A cári pár 1896. május 26-i koronázását szörnyű tragédia árnyékolta be. A hodinkai tragédia néven elhíresült tömegbalesetben 1389 ember lelte a halálát: agyontaposták őket, amikor a kegytárgyak és egyéb ajándékok kiosztására vártak. A tragédia ellenére Miklós és Alekszandra aznap este részt vett a francia követ bálján, amit az oroszok úgy értelmeztek, hogy új uralkodóik érzéketlenek a szörnyűségre. Holott Miklós és Alekszandra csak attól félt, hogy megsértik a francia arisztokráciát, ha nem mennek el az ünnepélyre, és az utolsó pillanatban mondják le a részvételt. bélyegkép|balra|240px|Alekszandra 1905-ben, a Duma megnyitója alkalmával készült hivatalos fényképen Alekszandra cárnéként is olyan visszahúzódó és félénk volt, mint hercegnőként. Ritkán ment a népe közé, és akkor is merev, komoly arccal. Ebből az oroszok arra következtettek, hogy „anyácskájuk” büszke, gőgös teremtés, aki nem akar leereszkedni hozzájuk. A valóság azonban pont az ellenkezője volt: a cárné félt, hogy népe megutálja, elutasítja.

A cárné (akárcsak a férje) erkölcstelennek és frivolnak tartotta a szentpétervári udvart, és tartózkodó modora elidegenítette a nemességtől. Az uralkodópár a Téli Palota pompája helyett sokkal jobban kedvelte a Carszkoje Szeló-i Sándor-palota polgárias kényelmét, természetes környezetét. Nehezére esett megszoknia új otthonát, annak nyelvét, vallását, és szokásait. Igaz, később sokkal odaadóbb híve lett az ortodox vallásnak, mint sok más született orosz.

Alekszandra beilleszkedését Oroszországba az is nehezítette, hogy férje családja nem fogadta őt jól. Marija Fjodorovna özvegy cárnénak, Miklós édesanyjának volt a feladata felkészíteni Alekszandrát a cárnéi kötelességekre. Marija Fjodorovna nagy befolyással bírt a gyermekei – így a cár – felett is. Az anyacárné örömmel fogadta Alekszandra és Miklós házasságát, és azt ígérte, szerető anyaként fog bánni menyével, de hamar kiderült, hogy az egyetlen közös dolog a két cárnéban a Miklós cár iránti szeretetük és ragaszkodásuk. Alekszandra megpróbálta kiragadni férjét Marija Fjodorovna hatalma alól, azonban így összeütközésbe került nemcsak az özvegy cárnéval, de a Romanov-család többi tagjával is. Kapcsolatuknak az sem tett jót, hogy Miklós és Alekszandra házasságuk legelején az anyacárnéval éltek együtt.

A cári családból leginkább Olga Alekszandrovnával, valamint Kszenyija Alekszandrovnával, férje két húgával találta meg a közös hangot. Sokat segített neki nénje, Ella (immár Jelizaveta Fjodorovna nagyhercegné), de az a rokona, aki leginkább támogathatta volna Marija Fjodorovna mellett, egyike volt legnagyobb ellenségeinek. Idősebb Marija Pavlovna nagyhercegné német hercegnőként született, de miután beházasodott a Romanov-családba, teljesen elkötelezte magát Oroszországnak. A nagyhercegné nagy riválisa volt Marija Fjodorovnának, és hatalmas ellenszenvvel viseltetett Alekszandra irányába.

A cárné legjobb barátnője és bizalmasa egyik udvarhölgye, Anna Alekszandrovna Virubova, egy orosz nemeshölgy volt. Anna maga is Raszputyin egyik híve volt, s nagy szerepet játszott abban, hogy a cári család megbízott a „Gonoszban”.

Alekszandra egészsége nagyon instabil volt, amit sokan csak annak tudtak be, hogy így próbált menekülni a kötelességei elől. Tény azonban, hogy már fiatalabb korában, a házassága előtt is hát- és lábfájdalmak gyötörték, melyek miatt gyakran volt szüksége orvosi segítségre. Később légszomjban és általános gyengeségben is szenvedett, gyakran kapott fulladásos rohamokat, valamint élete vége felé hosszabb sétákon már csak tolókocsiban tudott részt venni. Roman Petrovics herceg így emlékezett a cárné egyik rohamjára: „Nem tudta elviselni a nyári meleget, arca elvörösödött, és nem tudott levegőt venni. Amint kinyitották az ajtókat és ablakokat, hogy friss levegő jöjjön be a szobába, állapota rögtön javulni kezdett.”Charlotte Zeepvat: Ablak egy elveszett világra - A Romanov-család fotóalbuma; Magyar Könyvklub Rt., Budapest, 2006; 247. oldal

A cárné még gyermekkorában, édesanyja hatására kezdett el jótékonykodni. Később is rengeteg jótékonysági vásárt, gyűjtést szervezett, ahol gyakran a saját rajzait, hímzéseit, vagy lányai kézimunkáit árulta. Alekszandra gyönyörűen tudott hímezni, különösen vallási témájú kézimunkái egyedülállóak. A cárnénak emellett katonai rangja volt egy ezredben, és udvarhölgyei szerint remekül érezte magát a díszszemléken. „Igazi katonalány, élvezte a hadjáratokat, a katonai parádékat, a seregszemléket és a tábori életet, ahol folyamatosan játszottak a zenekarok, szólt a kürt és vonultak az ezredek.”Charlotte Zeepvat: Ablak egy elveszett világra - A Romanov-család fotóalbuma; Magyar Könyvklub Rt., Budapest, 2006; 208. oldal

Alekszandra és a gyermekei bélyegkép|balra|240px|A cári gyermekek 1910-ben (balról jobbra: Tatyjana, Anasztaszija, Alekszej, Marija, Olga) Alekszandrának és Miklósnak öt gyermeke született: Olga 1895-ben, Tatyjana 1897-ben, Marija 1899-ben, Anasztaszija 1901-ben, és végül Alekszej 1904-ben.

Alekszandrára egészen 1904-ig, a trónörökös herceg születéséig hatalmas nyomás nehezedett, mivel a család és az ország is egy fiút várt tőle. Az első lány születésekor még mindenki örült, és a másodikat is örömmel fogadták, azonban a harmadik nagyhercegnő érkezésekor már csendesebb volt az ünneplés, a negyedik kislányt pedig egyenesen csalódva fogadták. Híven tanúskodik erről Kszenyija Alekszandrovna megjegyzése: „Istenem! Micsoda csalódás!… egy negyedik lány!” Charlotte Zeepvat: Ablak egy elveszett világra - A Romanov-család fotóalbuma; Magyar Könyvklub Rt., Budapest, 2006; 30. oldal

1904-ben azonban megszületett a várva várt trónörökös, akit az „Alekszej” névre kereszteltek Miklós kedvenc uralkodója, I. Alekszej után. A kis cárevics 1904. augusztus 12-én, Peterhofban született, délután negyed kettőkor. Bár Oroszország ekkor háborúban állt Japánnal, hatalmas ünnepségeket rendeztek a kis nagyherceg tiszteletére.

Olga és Alekszandra kapcsolata nem volt felhőtlen. Alekszandra nem értette meg a lányát, főleg kamaszkorában. Olga egyáltalán nem hasonlított rá, nagyon is öntudatos, hazaszerető lány volt, akit érdekelt a politika, és ezt a családcentrikus, visszahúzódó cárné nem tudta megérteni.

Tatyjanát gyakran mondták Alekszandra kedvenc lányának. Ők ketten remekül kijöttek egymással. Tatyjana segített az édesanyjának az utolsó hónapokban, amikor ide-oda költöztették őket egyik házból a másikba, és ő tolta mindig az akkor már nagyon gyenge Alekszandra tolókocsiját. bélyegkép|jobbra|220px|Anya és fia 1906-ban