Boldog Bogdánffy Szilárd (Feketetó, 1911. február 21. – Nagyenyed, 1953. október 2.) püspök, vértanú.

Gyermekkora és iskolái Az erdélyi örmény Bogdánffy család leszármazottja.Bogdánffy család Szilárd 1911. február 21-én született az akkor Torontál vármegyéhez, ma a szerbiai Vajdasághoz tartozó Feketetón. Édesapja, Bogdánffy Ignác kántortanító, édesanyja Welebny Aranka. Elemi iskoláit a ma Romániához tartozó Torontálkeresztesen (Cruceni) végezte, a gimnáziumot pedig a Temesvári Piarista Gimnáziumban, ahol 1929-ben érettségizett. Teológiai tanulmányait a nagyváradi Teológiai Akadémián kezdte meg. Két év múlva, kiváló eredményei láttán, elöljárói Magyarországra, a budapesti Központi Papnevelő Intézetbe küldték, hogy ott magasabb szintű tanulmányokkal készüljön fel a neki szánt tanári pályára. 1934 nyarán tért vissza Nagyváradra, ahol megyés püspöke, Fiedler István, június 29-én pappá szentelte.

Pályafutása Felszentelése évében a szatmári papnevelő intézetben kezdte meg szolgálatát helyettes tanárként és tanulmányi felügyelőként. Egy évvel később hittanári kinevezést kapott a nagyváradi Gojdu Líceumba, ezzel egyidejűleg pedig a püspökség által fenntartott konviktus, a Szent József Intézet hittanára és lelkésze is volt. 1937-ben, hogy a román előírásoknak megfeleljen és továbbra is tanárként működhessen, a balázsfalvi görögkatolikus teológián licenciátust szerzett. 1938-tól az Orsolya-rend által vezetett Tanítóképző Intézetben is elvállalta a lelkivezetői és hittanári feladatot. E sokrétű munkája következtében kapcsolatba került szinte az egész város fiatalságával, és nagy népszerűségre tett szert körükben.

A fiatal magyar pap fokozódó népszerűségét a román hatóságok nem nézték jó szemmel, ezért 1939-ben koholt váddal (részvétel Rongyos Gárda szervezésében) letartóztatták, majd román állampolgárságától megfosztva, kitoloncolták Magyarországra. Itt a második bécsi döntésig a Ranolder Intézet hitoktatója volt, majd 1940 szeptemberében visszatért az újra Magyarországhoz csatolt Nagyváradra.

Márton Áron gyulafehérvári püspök 1940. szeptember 15-ével kinevezte teológiai tanárnak a nagyváradi Papnevelő Intézetbe. A papi szeminárium lelki vezetésével, valamint az erkölcstan oktatásával bízták meg. 1943-ban a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán megvédte „A szinoptikus apokalipszis” címen benyújtott doktori értekezését. A negyvenes évek első felében részt vett a váradi katolikus középiskolai oktatási rendszer újjászervezésében: szerepe volt a Premontrei Gimnázium és az Orsolya-rendi leánygimnázium újraindításában. A nyilas hatalomátvételt követően részt vett az üldözöttek mentésében. A volt orsolyita-növendékek számára 1945-ben megalapította a Merici Szent Angéla harmadrendet. 1945 és 1947 között, a háborút követő tanárhiány miatt, nem csak hittant, latint, franciát és matematikát is tanított.

1947 tavaszán elfogadta Scheffler János püspök hívását, és Szatmáron a püspök titkára lett. Miután Romániában 1948-ban államosították az egyházi középiskolákat és bezáratták a helyi papnevelő intézetet, Felsőbányán és Szinfaluban titkos szemináriumokat szervezett a papi utánpótlás biztosítására.

Titokban felszentelt püspök thumb|right|Bogdánffy aláírása és fényképe 1940 körül

Az egyre fokozódó egyházüldözés miatt, számítva arra, hogy a püspököket a román hatóságok letartóztatják, 1949. február 14-én a bukaresti nunciatúrán titokban püskökké szentelte Gerald Patrick O'Hara nuncius érsek. Amikor a nacionalista-kommunista rezsim a római katolikus egyházat be akarta olvasztani a nemzeti egyházba, ezáltal elszakítva a Rómától és a pápától, Bogdánffy Szilárd bátran szembefordult ezzel a szándékkal, és megtagadta a kért együttműködést. 1949. április 5-én az állambiztonsági szervek letartóztatták.

Négy év alatt, ítélet nélkül, megjárta Románia több rettegett börtönét (Jilava, Capul Midia, Máramarossziget). Koncepciós perére 1953-ban került sor. 12 évnyi kényszermunkára ítélték. Bár védőinek sikerült elérnie az ítélet megsemmisítését, de a per újratárgyalására már nem került sor, mivel az elszenvedett kínzások és egy súlyos tüdőgyulladás következtében, amelyre nem kapott gyógyszert, a nagyenyedi börtönben 1953. október 2-án elhunyt. Holttestét egy rabtemetőbe temették, melynek helyét később beépítették. Sírhelye így ismeretlen. Édesanyja már csak kenderzsinegen lógó szemüvegét és ágytakaróból összefércelt, ruhaként viselt rongyait vehette át.

2010. október 30-án boldoggá avatták a nagyváradi székesegyházban. A boldoggáavatási dekrétumot XVI. Benedek pápa küldötteként Angelo Amato érsek, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa olvasta fel.

Képek

Jegyzetek

Források Út a vértanúsághoz. Bogdánffy Szilárd emlékkötet, 1-2.; szerk. Emődi András; Nagyváradi Római Katolikus Püspökség–Varadinum Script, Nagyvárad, 2011 Ioan Ploscaru, Lanțuri și teroare, Editura Signata, Timișoara, 1993, 185–189. o. Böcskei László püspök: Imafüzet (Isten Szolgája/Boldog) Bogdánffy Szilárd vértanú püspökhöz, Római Katolikus Püspökség Nagyvárad, 2010, 36 o.

Blessed Szilárd István Bogdánffy, catholicsaints.info Boldoggá avatják Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt, Erdély ma Előrelépés Bogdánffy Szilárd püspök vértanúsága ügyében, Magyar Kurír Bishop Szilárd István Bogdánffy †, Catholic Hierarchy Bogdánffy Szilárd élete, Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye honlapja

Fodor József: Isten szolgája Dr. Bogdánffy Szilárd rövid életrajza. Erdélyi Örmény Gyökerek Füzetek, 14. évf. 161–162. szám, 2010. július–augusztus, 33–41. o. Erdő Péter beszéde Bogdánffy Szilárd vértanú püspök boldoggá avatásán. Magyar Kurir, 2010. október 30. Bura László: Boldog Bogdánffy Szilárd, in: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 2012/1−2, 111−120. o. Arcanum Archiválva Tempfli Imre: Boldog Bogdánffy Szilárd és a romániai egyházüldözés, in: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 2012/1-2, 101−110. o. Arcanum Archiválva Isten Szolgája. Bogdánffy Szilárd vértanú püspök boldoggá avatása (okt. 30.); Adoremus folyóirat 2010-es különszáma; Új Ember Kiadóhivatal, Budapest

További információk Fodor József: A jóság elitje a XX. században. Dr. Bogdánffy Szilárd élete; s.n., Nagyvárad, 2004 Erdély arcai és harcai. Erdélyi katolikus főpapok a szekuritáté irattárának tükrében; szerk. Kassai Ildikó, tan. Dobes Fürtös Andrea; Unicus Műhely–Hittel a Nemzetért Alapítvány, Budapest, 2018

Kapcsolódó szócikkek A kommunizmus fekete könyve Lojze Grozde Sándor István (szerzetes)

Kategória:Magyar boldogok Kategória:Romániai magyar egyházi személyek Kategória:Nagyenyediek Kategória:1911-ben született személyek Kategória:1953-ban elhunyt személyek Kategória:20. századi keresztény vértanúk Kategória:A kommunizmus üldözöttjei Romániában Kategória:Magyar politikai foglyok Romániában Kategória:Bebörtönzött egyházi személyek Kategória:Meggyilkolt magyar egyházi személyek Kategória:Tüdőgyulladásban elhunyt személyek Kategória:Őrizetben elhunyt személyek Kategória:20. századi püspökök Kategória:Romániai katolikus püspökök