SAXON Szász János (Tarpa, 1964. szeptember 11. –) független magyar festőművész és művészetszervező.
Életpályája Az 1970-es évek vége óta készít absztrakt, geometrikus, illetve MADI alkotásokat. Mesterei Csiky Tibor szobrászművész, Fajó János festőművész és Carmelo Arden Quin képzőművész, teoretikus.
A kilencvenes évek elejéig elsősorban konstruktivista műveket készített. Mestere, Fajó János révén a Budapesti Műhely szellemiségéhez kapcsolódott, de részt vett az Árnyékkötők művészeti csoport munkájában is.
1992-ben meghívást kapott Párizsba az Eiffel-torony első emeletén rendezett Visions d'Europe című kiállításra. Ekkor ismerkedett meg Ardenn Quinnel és került a hatása alá. Visszatérve megszervezte a MADI magyarországi csoportját, Nemzetközi Mobil MADI Múzeum néven gyűjteményt hozott létre, MADI art periodical címmel pedig művészeti folyóiratot indított. Többszáz hazai és külföldi kiállítást és művészeti fesztivált szervezett. Művészetszervező munkájának köszönhetően Magyarország a MADI egyik nemzetközi központja lett. 2006-ban az egyik főszervezője volt a Moszkvában megrendezett supreMADIsm képzőművészeti, zenei és színházi fesztiválnak, amely Malevics és az orosz konstruktivizmus mesterei előtt tisztelgett.
2000-től több fontos ösztöndíjat is elnyert. 2000-ben meghívást kapott Franciaországba, ahol tanított, illetve Dimension Crayon / Dimenzióceruza címmel könyvet írt. 2001-2002-ben az USA-ba kapott több meghívást.
2002-ben Perneczky Géza (Németország) könyvet írt róla Saxon Szász János polidimenzionális mezői címmel. Ebben olvasható: „A fraktálgeometria alkotó jellegű képzőművészeti alkalmazására mindaddig sehol sem találhattam sikeresnek mondható példát a világon. (…) Saxon Szász János teljesítménye, hogy képzőművészként is tudott valamit a fraktálokkal kezdeni, ezért tűnt szinte hihetetlennek.”
2005-től a Magyar Tudományos Akadémia győri Regionális Kutatások Központja támogatásával az MTA-MADI Galériát vezeti, ahol évente 3-4 kiállításon magyar és külföldi MADI művészek mutatkoznak be.
2006-ban a moszkvai supreMADIsm művészeti fesztiválnak az egyik főszervezője.
2007-ben elhagyta Budapestet, feleségével, Dárdai Zsuzsa képzőművésszel Szokolyán él.
2008-ban a pécsi Ars GEometrica művészeti fesztiválon gyermekek virágágyást készítettek munkái alapján. 2009-ben folytatta ezt a munkát, ami egyik előzménye lett a Bridges művészeti fesztiválnak. 2010-ben mint előadó és kiállító hivatásos művész részt vett a Bridges fesztiválon.
2011-ben kelet-európai művészekkel együtt kiállított a dallasi MADI Múzeumban.
Fontosabb egyéni kiállítások
2008 Fortaleza (Brazília), Museu de Arte contemporânea
Győr (Magyarország), Horváth-Saxon: Térjelek és supreMADIk 2007 Ettlingen (Németország), Galerie Emilia Suciu: supreMADIsm
Montigni (Franciaország), Le Conservatoire des Arts Plastiques: 3 artistes hongrois 2006 Moszkva (Oroszország), supreMADIsm 2005 Győr (Magyarország), MTA-MADI Galéria
Párizs (Franciaország), ORION centre d’art: géometrique MADI 2004 Budapest (Magyarország), Lauder Javne Iskola Galéria
Nay (Franciaország), La Minoterie de Nay 2003 Pozsony (Szlovákia), Galéria „Z”
Budapest (Magyarország), Institut Français 2002 Budapest (Magyarország), Angyalföldi Baptista Imaház 2001 Komárom (Szlovákia), Galéria Limes
Nice (Franciaország), Collèges Joseph Vernier et Victor Duruy
Monaco, École Municipale D’ Arts Plastiques
Budapest (Magyarország), Sziget Galéria 2000 Budapest (Magyarország), Fény Galéria
Mouans-Sartoux (Franciaország), Espace de l’Art Concrete – Maison Beuil
Fontosabb csoportos kiállítások
2011 Dallas (USA), MADI Museum: Constructivist – MADI Artists from East-Central Europe 2009 Párizs (Franciaország), 62. Salon des Réalités Nouvelles
Budapest (Magyarország), G13 Galéria: Fekete-fehér 2008 Brüsszel (Belgium), Magyar Kulturális Központ: 7 MADI 7
Párizs (Franciaország), Maison de l’Amérique Latine: "Mouvement MADI International" 2007 Budapest (Magyarország), Vasarely Múzeum: Black and White
Párizs (Franciaország), 61. Salon des Réalités Nouvelles 2006 Moszkva (Oroszország), Moscow Museum of Contemporary Art-Hungarian Cultural Centre: "supreMADIsm" Festival 2005 Párizs (Franciaország), ORION centre d’art, géometrique MADI
Győr (Magyarország), MTA-MADI Galéria
Pozsony (Szlovákia), Galéria Z: Mobil 1-2-3
Sobral (Brazília), Museu MADI de Sobral: Inauguration 2004 Plzen (Csehország), Galerie Mésta Plzné: Geometria MAgyar/Madarská Geometrie Dnes
Milano (Olaszország), Arte Struktura: l’arte construisce l’europa 20x20 2003 Budapest (Magyarország), Millenáris Park: Ars(Dis)Simmetria 3 – Mobil MADI Museum
La Plata (Argentína), MACLA: Movimiento MADI Internacional
Párizs (Franciaország), Institut Hongrois: KASSÁK et MADI aujourd'hui en Hongrie 2002 Pozsony-Érsekújvár (Szlovákia), Galeria „Z”-Kultúrny Institút Mad’arskej Republiky-Galéria umenia: KASSÁK a MADI dnes 2001 Párizs (Franciaország), Hotel Salomon de Rothschild: Parcs et Jardins de Paris
Karlskrona (Svédország), Batsmanskasernen: Konst MADI
Ettlingen (Németország), Galerie Emilia Suciu: Arte MADI Freie Geometrie 2000 Mouans-Sartoux (Franciaország) Galerie Fischer: Abstraction et Figuration
Morsang-sur-Orge (Franciaország), Chateau de Morsang-sur-Orge: MADI l’Art Géométrique
Kisinyov (Moldávia), Galeria National: Ulei / Pánzá
Kötetei
Dimenzióceruza; Nemzetközi MADI Múzeum Alapítvány, Budapest, 2001 Saxon poliuniverzuma / Polyunivers of Saxon; szöveg Perneczky Géza et al.; szerzői, Budapest, 2010
Díjak, ösztöndíjak
2009 Alkotói ösztöndíj – Nemzeti Kulturális Alapprogram, Budapest 2005 Alkotói ösztöndíj – Nemzeti Kulturális Alapprogram, Budapest
”József Attila évszázada” – Alkotói ösztöndíj, Budapest 2004 XXII. Miskolci Grafikai Biennálé, MET díj – Miskolc 2003 ”Tisztelet a Fehérnek”, Csepeli Alkotó Fórum díj – Budapest 2002 Pollock-Krasner scholarship – New York
Site Ations artist residence – Snug Harbor Cultural Center, New York – Staten Island 2001 MADI alkotói ösztöndíj – FÁME, Budapest 2000 Atelier résidence – Espace de l’Art Concret, Mouans-Sartoux
Művei gyűjteményekben
Árnyékkötők Archívum, Budapest Arte Struktura, Milánó (I) Bánki Donát Műszaki Főiskola, Budapest Centre of International Graphic Work, Fredrikstad (N) Civica Galleria d’arte Moderna, Gallarate (I) Fundatia ETNA, Sfantu Gheorghe (Ro) Kassák Múzeum, Budapest L’ Espace de l’Art Concrete, Mouans-Sartoux (F) MACLA Museo de Arte Contemporáneo Latinoamericano, La Plata (AR) MADI Collection, Nápoly (I) Mobile MADI Museum, Budapest MOMA Library, New York (USA) Museum of Kusunoki, Hirosima (J) Museum of Satoru Sato in City of Tome (J) Musée MADI, Maubeuge (F) Museu MADI Sobral (BR) Museum Ritter, Waldenbuch (D) Művészeti Műhely Alapítvány, Veszprém (H) NCCA National Centre for Contemporary Arts, Moszkva (RUS) Rippl Rónai Múzeum, Kaposvár (H) Société Nouvelle D’Exploitation de la Tour Eiffel, Párizs (F) Szokolya Önkormányzat (H) Tarpa Nagyközség Önkormányzata (H) The Executive Commitee of Sapporo Int. Print Biennale, Sapporo (J) Országos Széchényi Könyvtár Grafikai Gyűjtemény, Budapest Városi Galéria, Nyíregyháza (H) Városi Múzeumok Képtára, Győr (H) Východoslovenská Galéria, Košice (SK) ZIG, Nyíregyháza (H)
Irodalom
50 év, 50 szobor; Pauker Holding Kft., Budapest, 2019 (Pauker collection) PUSE módszertan. Vizuális élményen alapuló matematikaoktatás. Poliuniverzum az iskolai oktatásban; szerk. SAXON Szász János, Stettner Eleonóra; Poliuniverzum Kft., Szokolya, 2019 Time is life / Az idő élet; kurátor Dárdai Zsuzsa; Saxon Art Gallery, Budapest, 2022
További információk Saxon Szász János honlapja A Nemzetközi Mobil MADI Múzeum honlapja Az Árnyékkötők művészeti csoport honlapja Perneczky Géza honlapja MTA-MADI kiállítások Ars GEometrica: polidimenzionális mezők a Youtube-on Perneczky Géza: The poly-dimensional fields of Saxon Szász; Nemzetközi MADI Múzeum Alapítvány, Budapest, 2002
Kategória:Magyar festők Kategória:1964-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai