Malibu a Los Angelestől néhány kilométerre északra kezdődő, kelet-nyugati irányban elhúzódó Santa Monica-hegység déli lejtőitől a Csendes-óceán partjáig húzódó keskeny, de hosszú partmenti sáv. Nevét az őslakos csumas indiánok Humaliwo (itt a hullámok hangosak) kifejezése után kapta. Hivatalos közigazgatási megnevezése: Malibu Incorporated City. A közeli Hollywood filmcsillagainak kedvelt lakóhelye, filmforgatások gyakori helyszíne.
Malibu története Humaliwo, a csumas indiánok fővárosa A tengerparti sávot és a hegységbe felnyúló völgyeket a halászattal, vadászattal foglalkozó békés csumas indiánok lakták a legkorábbi időktől fogva. Feljegyzések szerint igen ügyes kézművesek voltak. Legnagyobb településük az ezres lélekszámú Humaliwo a Malibu patak lagúnát alkotó torkolatánál volt.
Az első európai felfedező bélyegkép|Juan Rodríguez Cabrillo, Malibu európai felfedezője Az első európai expedíció két hajója 1542. október 10-én érkezett Juan Rodríguez Cabrillo spanyol felfedező parancsnoksága alatt. Három napig maradtak, a spanyol király nevében birtokba vették a környéket, elnevezték a kis falucskát az őslakosok számtalan kenuja után Pueblo de las Canoasnak, a kenuk városának, feltöltötték vízkészletüket, majd távoztak. A következő több mint kétszáz év alatt semmi változás nem történt. Néha kikötött egy-egy hajó vizet vételezni, de a csumasok háborítatlan életét semmi sem zavarta meg.
A spanyol gyarmatosítás A következő expedícióra 1775-ben került sor. A fénykorán már túllévő spanyol birodalom Kalifornia északabbi területeinek kolonizálásával kívánta megelőzni a terület angol, esetleg orosz érdekkörbe vonását. Juan Bautista de Anza vezetésével 250 főből álló expedíció indult el Mexikóból. Ismeretlen sivatagokon, hegyeken át vándoroltak észak felé. Következő év február 22-én a hegyek között egy kis patak forrása mellett táboroztak le, amikor a csapat egyik katonájának, Felipe Santiago Tapiának (1745–1811) kilencéves fia, egy bizonyos Jose Bartolome Tapia (1766–1824) lóra pattant, majd egy régi indián ösvényt követve néhány mérföldet lelovagolt a patak folyása mentén és első, a szárazföld felől érkező európaiként meglátta a malibui lagúnát. Az expedíció által bejárt és feltérképezett helyeken ferences rendi missziók létesültek, megkezdődött az őslakosság kereszténységre való térítése, majd a betelepülés.
Rancho Topanga Malibu Sequit Spanyol szokás szerint a meghódított területeken királyi tulajdonban lévő nagybirtokokat alakítottak ki, ezek egyike lett az 1804-ben létrehozott, a mai városnál nagyobb méretű, 43 kilométer hosszan elnyúló 53 négyzetkilométeres Rancho Topanga Malibu Sequit, melynek első gazdája az időközben fényes katonai karriert befutott és ennek jutalmaként a birtok használati jogát gazdálkodás céljára megkapó fentebb említett José Bartolome Tapia lett. A család a spanyol uralom vége után is megtarthatta birtokát. A húszezer főre becsült csumas törzs tagjait más helyeken, pl. a San Fernando-völgyben telepítették le, ahol az embertelen munka- és életkörülmények, betegségek hatására a törzs a kihalás szélére került.
A birtok következő bitorlója egy Leon Victor Prudhomme (1822–1871) nevű fiatal francia lett, aki feleségül vette Felipe Santiago Tapia unokáját, majd annak özvegyétől 1848-ban megvette a birtokot. A szerződés aláírására véletlenül éppen azon a napon került sor, amikor Kaliforniában megtalálták az aranyat. A tömegesen érkező aranyásók, kalandorok ellátása komoly jövedelmet biztosított a birtok számára. Időközben a rövid mexikói uralom is a végéhez ért, kezdett kialakulni a jövendőbeli Kalifornia állam. Az új hatalom megfelelő igazolások hiányában nem ismerte el Prudhomme jogát a területre, pereskedések kezdődtek. Néhány évvel később az aranyláz fellendülése is véget ért, a jövedelem megcsappant, Prudhomme egyre nehezebben tudta viselni a sok éve tartó pereskedés költségeit.
A birtokért tovább harcolni nem kívánó Prudhomme vevőt keresett, amit egy Matthew Keller (1811–1881) nevű ír–mexikói férfi személyében meg is talált. A később Don Mateo nevet felvett férfi, annak ellenére, hogy tudott a tulajdonviszony körüli problémáról, 1400 dollárért megvette a birtokot, így ő lett a annak harmadik gazdája, 1857-től. Hét évvel később a bíróságon sikerült rendeznie a birtokviszonyt.
A Rindge-korszak
bélyegkép|Frederick Hastings Rindge 1892-ben, 11 évvel Don Mateo halála után fia eladta a birtokot Frederick Hastings Rindge (1857–1905), egy különféle gazdasági ágazatokban érdekelt, dúsgazdag és különc, de kivételesen jólelkű és emberbarát bostoninak, 140 ezer dollárért. A vevő egész életében gyenge egészségi állapotban volt, rossz volt a szíve és súlyos, akkoriban még kezelhetetlen cukorbetegségben szenvedett, ezért egy különlegesen jó klímájú és egészséges helyre kívánt költözni, amit itt meg is talált. Ő, majd özvegye lett a negyedik, egyben utolsó kizárólagos tulajdonosa a közel ötven kilométer hosszú partszakasznak. Hamarosan további vásárlásokkal az eredeti 13 316 holdas birtokot 17 100 acre területűre bővítette. A századforduló körüli években a Rancho Malibu régi hagyományait folytatva virágzó gabonatermelő és marhatenyésztő gazdaság volt. Ahol ma gazdag hírességek luxusvillái állnak, alig száz évvel korábban gabona és gyümölcs termett, és több ezer marha legelt. Akkoriban a mai Los Angeles is egy pár száz lakosú falucska volt, és a mai város legnagyobb részén babot termeltek. Noha volt egy nagy házuk Los Angelesben (a ház azóta műemléki védettséget élvez), Rindge felépített egy lakás és a birtok vezetésére egyaránt szolgáló házat a mai Serra Retreat tövében. 1903-ban egy tűzvész a házat elpusztította.
Az egyre gyengébb egészségi állapotba kerülő Frederick Hastings Rindge 1905 júniusában északra utazott, egy bánya esetleges megnyitása, valamint pihenés céljából, ahol augusztus elején váratlanul diabéteszes kómába esett, majd meghalt. Közvetlenül a halála előtt még egy nagy ültetvényt hoztak létre a birtokon, valamint ekkor készült el a terményszállító hajók fogadására épített malibui móló is. Az elkövetkező években özvegye, Rhoda May Knight (1864–1941) vezette tovább a birtokot.
Mrs. Rindge férje álmai szerint járt el, de annak barátságos és kompromisszumképes természete nélkül. Malibu a jövőben afféle állam az államban, zárt, magántulajdonban álló riviéra lett volna, amit csak lassan, szigorúan meghívásos alapon kívántak megnyitni az idegenek előtt. Tervei megvalósítása azonban szembement a tényleges közakarattal, valamint a helyi hatóságokkal. Igen határozott és céltudatos irányítása felvirágzás helyett a teljes összeomlásba vitte a birtokot és a családot.
Harc a vasútépítőkkel Az első probléma a vasútépítőkkel volt. Még 1904-ben a Southern Pacific Railroad Company a birtok teljes hosszán keresztül akarta megépíteni a Santa Monica - Santa Barbara vasútvonalat. Mivel egy jogszabály szerint két, egymással párhuzamosan futó vasút nem engedélyezhető, a tervet az elzárkózásban hívő tulajdonosoknak úgy sikerült megakadályozniuk, hogy egy rövid életű saját vasútvonalat építettek a nagy vasúttársaság távoltartására, amely 1908-ban nyílt meg, de csak két évtizedig volt használatban. A vonal neve Hueneme, Malibu and Port Los Angeles Railroad volt. Teljes hosszában sohasem készült el, főként a birtok terményeit szállította birtok nyugati területéről a malibui mólóhoz. Ügyvezető igazgatója, egyben az ország történetének egyetlen női vasúttársaság-igazgatója Mrs. Rindge volt. Az országút elkészülte után a vasútra nem volt többé szükség, leállították, vasanyagának egy részét felhasználták a Rindge-gát építésekor.
A birtok lezárása A közel ötven kilométer hosszú birtokon csak gyenge minőségű gazdasági utak voltak, melyeket évtizedek óta bárki szabadon használhatott. 1907 márciusában azonban váratlanul, fegyveresekkel őrzött kapukat emeltek a bevezető utakra. A határon attól fogva az alkalmazottakon és meghívottakon kívül senkit nem engedtek át. A lezárást azzal indokolták, hogy a fegyelmezetlen, sokszor az út mentén éjszakázó átutazók felelősek a gyakori tűzesetekért. A közvetlen szomszédok egy része is kizárólag rajtuk keresztül tudta megközelíteni saját birtokát. Őket ötletszerűen egyszer átengedték, másszor nem. Los Angeles és Ventura megye között a termékeket ezután csak kerülő úton lehetett szállítani a San Fernando-völgy irányában. Apály idején a nedves parti homokon ugyan szabad volt közlekedni, de a helyenként vízbe nyúló sziklák akadályozták a továbbjutást. Magára a birtok területére való lépés tiltott volt.
Miután több incidens is történt, az első per a család ellen a kapuk felnyitása és a szabad közlekedés biztosítása végett, 1907 végén kezdődött. A per folyamán a felelőtlen átutazók által okozott bozóttüzekkel indokolták a birtok lezárását. Az elkövetkező évtizedek folyamatos pereskedésekkel teltek, egészen Mrs. Rindge haláláig. 1917-ig minden szinten a Rindge család nyerte meg a pereket, így a birtok tíz éven keresztül zárva maradt. Perben álltak többek között Los Angeles és Ventura megyével, Kalifornia állammal, a Földhivatallal, és az útfejlesztésekért felelős hivatallal is.
Harc az útépítőkkel Az automobilizmus gyors és korai fejlődésével egyre inkább megjelent az igény egy Santa Monica és Ventura megye között, a parton épített útra, a hosszú, kanyargós és veszélyes hegyi elkerülő utak helyett. Egy igen keskeny és rossz minőségű gazdasági út ugyan már húzódott a part mentén, de a birtok lezárása után azt idegenek nem használhatták. Mivel az új és várhatóan forgalmas út a birtok legértékesebb területén húzódott volna, azt teljes hosszában elvágva a vízparttól, ismét igen költséges pereskedés kezdődött. Végül a megye győzött, 1919-ben megkezdődött az útépítés. Frederick Hastings Rindge „Queen of Malibu” néven is emlegetett özvegye lóháton, töltött puskával, fegyveres zsoldosokkal fogadta az útépítőket a birtok kapujában. Három napig sikeresen tartották a frontot, de végül minden hiába volt. Két évnyi, a tengerig nyúló sziklák miatt helyenként igen nehéz munka után, 1921. november 3-án nagy ünnepség és ezer autó felvonulásával megnyitották a megye által épített partmenti országutat.
A megye által épített országút rövidebb és biztonságosabb közlekedést tett lehetővé északi irányba, de keskeny volt, szilárd útburkolat nélkül. Az 1920-as évek közepén Santa Monicától déli irányba már készen volt a korszerű, széles Roosevelt Highway állami országút, ám a másik irányban, a malibui ranch határán egyszerűen véget ért a pálya. Alig zárult le a megyével való csatározás, amikor Kalifornia is bejelentette, folytatni kívánja az országutat Ventura megye felé, Malibun keresztül. Az igen költséges pereskedés újra kezdődött, az állammal való csatározás megjárta az amerikai Legfelsőbb Bíróságot is, ahol a William H. Taft, későbbi elnök vezette bíróság 1923. június 11-én, a közjóra való tekintettel elutasította a Rindge család igényét. 1929 júniusában megnyitották a Roosevelt Highway, mai nevén Pacific Coast Highway utat. Malibu évszázados elszigeteltsége ezzel végleg véget ért.
A Rindge-korszak és az egységes Malibu ranch vége bélyegkép|Az egykori malibui vasút hídja A bevételek növelésére 1925-ben megalapították a Marblehead Land Company céget a birtok ingatlanfejlesztésének bonyolítására, majd közvetlenül a lagúna mellett megkezdődött a kimondottan filmeseknek szánt Malibu Movie Colony felépítése. A Marblehead Co. által épített házakat eredetileg tíz év bérletre adták, az első igénylő egy Anna Q. Nielson nevű némafilmsztár volt, 1926 körül.
1926-ban egy száz munkást foglalkoztató kis díszcsempegyárat alapítottak, neve Malibu Potteries. Kiváló minőségű, művészi színvonalú termékei mai napig megtalálhatók Beverly Hills régebbi villáiban és középületeiben. A gyár 1931 novemberében részben leégett, 1932-ben újranyitották, de még ugyanabban az évben a nagy gazdasági világválság miatt tönkrement, és bezárt.