Gelléri Mór, születési nevén Glück Mór (Apátfalva, 1854. január 14. – Budapest, 1915. szeptember 1.) közgazdasági és ipartörténeti író, a magyar iparfejlesztés kiemelkedő alakja.
Életpályája
Gelléri (Glück) József (1825–1904) ügynök és Klein Róza (1830–1915) fiaként született. Középiskolai tanulmányait Szarvason végezte el, majd Szegeden folytatta tanulmányait, kereskedelmi iskolában. Iskolai tanulmányai elvégzése után a Szegeden, az Általános Takarékpénztár gyakornoka lett, majd az Általános Biztosító Társaságnál folytatta gyakornokoskodását. 1869-ben már újságokban publikált Szegeden.
1872-ben Budapesten az Országos Iparegyesület írnoka lett, szerkesztette az Iparosegyesület heti lapját, a „Heti Posta” folyóiratot, majd 1873-ban a Kézműiparosok Lapját.
1876-ban országos iparkiállítást szervezve alapította meg az „Alföldi Iparlap”-ot. Ekkor lett tagja a szegedi ipartársulat, az iparoskörnek, valamint az iparos ifjúsági egyletnek, előbb titkári, majd ügyvezető alelnöki feladatkörben.
1879-ben Budapestre költözött. A magyar iparral foglalkozva a Magyar Ipar- és Kereskedelmi Lapnak, majd a Magyar Iparosok Lapjának lett a szerkesztője. 1879-ben belépett a budapesti „Könyves Kálmán” szabadkőműves páholyba, melynek számos vezető tisztségét betöltötte. bélyegkép|jobbra|250px|Sírja Budapesten. Kozma utcai izraelita temető 5-1-24. 1880-ban az Iparosegyesület titkárává választották. Szerkesztette a „Magyar Ipar” című lapot, az Egyesület lapját. Kiállításokat szervezett, javasolta a Kereskedelmi Múzeum felállítását, annak első szabályzatát is kidolgozta.
1881-ben kezdeményezője és titkára volt az első országos női iparkiállításnak. Ugyanebben az évben megnősült, december 18-án Budapesten feleségül vette Schön Jakab gyáros és Glantz Mária lányát, Rebekát.Felesége utóneve másképp Regina.
1882-ben megalapította a „Világosság” című szabadkőműves újságot.
1883-ban kinevezték az 1896-os millenniumi kiállítás titkárává és az Iparegyesület aligazgatójává. Tagja lett az Országos Ipartanácsnak, az Országos Háziipar Bizottságnak és az Országos Iparoktatási Bizottságnak is.
1887-től 1891-ig iparhatósági biztos volt. 1896-ban Országos Iparegyesület igazgatóhelyettesévé választották.
1887–1888-ban Aigner Lajossal együtt szerkesztették a „Hajnal”-t és a német nyelvű „Orient”-et, a szabadkőművesek lapját.
1889-ben részt vett a „Demokratia” szabadkőműves páholy megalapításában, haláláig ennek a páholynak maradt a tagja, számos tisztséget viselt benne. Részt vett a szabadkőműves rituálé átdolgozásában, ennek elismeréséül a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy főtitkárává választották.
1889-től 1909-ig a „Kelet” és az „Orient” szabadkőműves újságok szerkesztője volt.
A millenniumi kiállítás 1896. május 2-án nyitotta meg kapuit, a kiállítás titkáraként a király királyi tanácsosi címmel jutalmazta.
1906-tól a Projectograph Rt. igazgatósági tagja, majd az igazgatóság elnöke volt.
1912-ben igazgatósági tagja lett a Magyar–Lengyel Egyesületnek.
Publikációi nemcsak szaklapokban, hanem napilapokban is megjelentek, munkatársa volt az „Egyetértés” ipari és kiállítási rovatának, valamint a Hírlapírói egyesület és a Hírlapírók Nyugdíjintézetének igazgatósági tagja volt.
Megírta a „Könyves Kálmán” páholy történetét.
Szerkesztője volt a „Demokratia” páholy kiadványsorozatának.
Az 1870-es évektől jelen volt valamennyi hazai kiállításon. Tanulmányozta az 1873-as bécsi, 1878-as párizsi, valamint 1883-as amszterdami kiállításokat.
Fő művei A nők munkaköre. (Szeged, 1876. 2. kiad. 1879) Az iparügy napi kérdései. (Budapest, 1880) Oroszország ipara (1881) A szabadkőművesség és az ipar. (Budapest, 1880) Az országos nőiparkiállítás czélja és tendencziája. (Nemzeti Nőnevelés, 1881) Oroszország ipara. Vázlatok az 1882. évi orosz nemzeti kiállítás alkalmából. (Budapest, 1883) A magyar háziipar jövő iránya. (Budapest, 1883) A Fővárosi Iparosok Köre tíz évi működése. 1873–1883. Összeáll. (Budapest, 1883) Az új ipartörvény. 1884. évi 17. törvényczikk. Magyarázatokkal és útbaigazító jegyzetekkel ellátta. (Budapest, 1884) A brüsszeli kereskedelmi múzeum, különös tekintettel egy Budapesten létesítendő keleti kiviteli múzeumra. (Budapest, 1884) A munkakiállítás katalógusa. Összeáll. (Budapest, 1884. 2. helyesbített kiad. 1885. 3. bőv. kiad. 1885. németül: 1885) Budapest a kiállítás alatt. Fővárosi kalauz és tájékoztató. Összeáll. (Budapest, 1885) Ipari és kereskedelmi növények termelése Magyarországon. (Budapest, 1885) Olvasókönyv az elsőfokú ipariskolák 1. és 2. osztálya számára. Szerk. Emericzy Gézával, Péterffy Józseffel. (Budapest, 1885. 2. átnézett és jav. kiad. 1886. 4. kiad. 1 890) A kiállítások története, fejlődése és jövendőbeli rendszeresítése. (Budapest, 1885) A kivitel és a külkereskedelem rendszeres fejlesztése. A kereskedelmi múzeumok terjedésénél kapcsolatos legújabb mozgalmak. (Nemzetgazdasági Szemle, 1887) A magyar ipar úttörői (1887) Szabadkőművesi reformok. A külföldi szabadkőművességben felmerült reformeszmék és javaslatok vázlatos ismertetése. (Budapest, 1889) A szabadkőművesség gyakorlati eredményei. Jóakaratú oktatás az oly fiatal testvérek, kik rövid idő alatt sokat és nagy dolgokat akarnak látni. (Budapest, 1890) Oktatás és káté. Tervezet az elsőfokú munka számára angol, franczia és német kútfők felhasználásával. Összeáll. (Budapest, 1891) Ötven év a magyar ipar történetéből. 1842–1892. Az Országos Iparegyesület félszázados működése. Összeáll. (Budapest, 1892) Mit jelent és milyen lesz az ezredéves kiállítás? Vázlatos kép a jövőből. (Iparosok olvasótára. Budapest, 1894) Magyar Kiviteli czímtár. (1894) A felvételi szertartás magyarázata. Fekete Ignáccal, Geguss Gusztávval. (Budapest, 1895) Az ezeréves Magyarország múltjából és jelenéből. Összeáll. (Budapest, 1896) Az ezredéves kiállítás kalauza. Szerk. (1–2. kiad. Budapest, 1896. németül, angolul és franciául is) Harcz a munkanélküliség ellen. (Budapest, 1900) Az iparos ünnepe. Dramatizált vezérczikk. (Budapest, 1902) Szociális napi kérdések (1902) A szabadkőművesség célja és eszközei. Fekete Ignáccal, Katona Bélával. (Budapest, 1903) Szociális napi kérdések. (Budapest, 1903) A selyemtenyésztés huszonötéves eredményei. (Budapest, 1904) Egy amerikai világkiállítás körül. (Budapest, 1904) Az állástalan magántisztviselők rendszeres segítése. (Budapest, 1904) Az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés feladatai a honi iparpártolás terén. (Budapest, 1904) A selyemtenyésztés közigazgatása. (Budapest, 1905) Neuschloss Marcell. Életrajz. Soltész Adolffal. (Budapest, 1905) Huszonöt év a királyi művészet szolgálatában. Gelléri Mór szabadkőművesi dolgozatainak gyűjteményes díszkiadása. 1880–1905. (Budapest, 1906) Ipartörténeti vázlatok. Téglák és kavicsok (1906) Szociális napi kérdések. Munka nélkül. – Munkás-érdekképviselet. – Munkásjóléti intézmények. (Budapest, 1906) Zsolnay Vilmos emlékezete. (Magyar Ipar, 1906) Matlekovits Sándor élete és működése (1908) Szociális problémák. (Budapest, 1910) Régi írások és újak. (Budapest, 1910) Újdonságok az ipar terén. (Budapest, 1910) Újabb modern kiállítások. Feljegyzések, tanulmányok, javaslatok. (Budapest, 1910) Újdonságok az ipar terén (Budapest, 1910) A tavaszi vásár jövője és az állandó kiállítási csarnok. (Magyar Ipar, 1911) Az iparművészet modern fejlődésének irányai és eszközei. (Budapest, 1912) Hetven év a magyar ipar történetéből. Az Országos Iparegyesület működése. 1842–1912. (1912) Eine Skizze über die ungarische Freimaurerei. (Budapest, 1913) Négy ország kiállításai. Tanulmányi jelentés az 1913. évi kiállításokról. (Magyar Ipar, 1913) Érdekes kiállítások 1914-ben. (Gyoma, 1914) Újabb napi kérdések a magyar ipar köréből. Napi kérdések, községi ügyek, iparoktatás, speciális kérdések, régi és új úttörők. (Budapest, 1914) Kisipar – műipar – iparfejlesztés. (Budapest, 1915) Újabb kiállítások. (Gyoma, 1915)
Jegyzetek
Források A Pallas nagy lexikona
Schőn István: A magyar szabadkőművesség hivatalos folyóiratai, http://epa.oszk.hu/00000/00021/00025/0007-1ca.html Gelléri Mór, közgazdász, ipartörténész, szerkesztő. Szerző: Kozák Péter. Műfaj: Pályakép. Megjelent: nevpont.hu, 2013. Gelléri Mór huszonötéves szabadkőművesi jubileuma. A Demokrácia páholy 1905. máj. 22-iki díszmunkája. Budapest, 1905) Gelléri Mór négy évtizedes közéleti jubileuma. Budapest, 1910) Simai Ottó: Gelléri Mór, jubileumi könyveiben. (Nyugat, 1911. 21.)
Lengyel András: „Közkatonái a tollnak…” Vázlatok Szeged sajtótörténetéhez. (Szeged, 1999) Berényi Zsuzsanna Ágnes: Budapest és a szabadkőművesség. Budapest, 2005).
Lásd még Magyar szabadkőművesek listája
Külső hivatkozások Az ezredévi kiállítás Gelléri Mór sírja
Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:Magyar történészek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyarországi szabadkőművesek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:1854-ben született személyek Kategória:1915-ben elhunyt személyek Kategória:Apátfalviak Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek