250px|bélyeg|Az 1962-es, második vatikáni zsinat előtti misekönyv A misekönyv vagy misszálé (latin: missale) a római katolikus egyházban a celebráló pap számára a szentmise szövegeit és rubrikáit tartalmazó liturgikus könyv.

Története

Eredetileg több könyvet használtak a liturgiában: a miséző számára készült a szakramentárium, a lektor és a szubdiakónus számára az episztolárium, a diakónus számára az antifonálé. A szertartás szabályait pedig az ordo tartalmazta. A magánmisék kialakulása előtt ezeket a könyveket használták. Ezután merült fel az igény, először a kolostorokban, hogy az összes miseszöveg egy kötetben megtalálható legyen. A misekönyv legkorábbi példája az utazó szerzetes-papoknak készült kis formájú, 700 körüli bobbiói, és a 800 körüli Stowe-misekönyv. A 10. század végére megjelentek a teljes misekönyvek, de mellettük használták még a szakramentáriumokat is. A 12. század közepén szokásossá vált, a 13. század közepén előírás lett, hogy a pap az énekes misében is csöndben mindent mondjon együtt az énekesekkel.

A misekönyv magvát a szakramentárium jelentette. A többi könyv anyagából a gyakorlati igényeknek megfelelően lassan elhagyták a miséző számára kevésbé fontos részeket, például az énekelt részek kottáját; olykor szövegét is csak incipitként (initium) adták meg. A misekönyv szerkesztésénél két változat alakult ki: 1. változtatások nélkül egymás mellé tették a megfelelő részeket; 2. egymásba ötvözve szerkesztették meg a miserészeket. Az előbbi a Német-római Birodalom területén, a másik a 12. század végétől Európa egyéb országaiban lett uralkodó, s a könyvnyomtatással ez lett az állandó forma.

A nagy egyházi központokban (főként érseki székhelyeken) és szerzetesi központokban saját misekönyvek alakultak ki. 1080-ban Clunyi, 1134-ben Citeaux, a 12. század végén a karthauzi, 1244-ben a Domonkos-rend készítette el saját misekönyvét. Saját misekönyv készült az esztergomi főegyházmegyében is, az úgynevezett Missale Strigoniense. A karmeliták kezdettől fogva saját misekönyvet használtak. A ferences rend számára 1223-ban Assisi Szent Ferenc a római kúria misekönyvét (Missale Romanum) írta elő. 1562-ben a trienti zsinat elrendelte, hogy a mise körüli visszaélések és a misekönyv reformja érdekében alakuljon külön bizottság. Ennek értelmében IV. Piusz pápa 1564-ben felállította a Misekönyv-revíziós bizottságot. Munkájuk eredményét V. Piusz pápa 1570. július 14-én, a Quam primum bullájával tette közzé. E Missale Romanum a trienti zsinat határozata alapján helyreállított római rítust tette kötelezővé. 6 hónapon belül be kellett azt vezetni mindenütt, ahol a saját misekönyv 200 évnél fiatalabb volt. E misekönyv anyaga azonos volt az 1474-ben Milánóban nyomtatott editio princepsszel, hozzátéve a misekönyv rubrikáit, de a votív misékből csak egy kis válogatást, a szekvenciákból mindössze négyet tartalmazott.

V. Szixtusz pápa 1588-ban megszervezte a Rítuskongregációt a liturgikus reform végrehajtása érdekében. VIII. Kelemen pápa 1602-ben megerősítette a kötelezettséget, hogy a római misekönyvet editio typicának kell tekinteni. Ennek következtében a Bragai, Lyoni és Milánói főegyházmegyét, a domonkos, karmelita, karthauzi, s részben a ciszterci és premontrei rendet kivéve 1588-tól a második vatikáni zsinatig (1962-1965) mindenütt a tridenti misekönyvet használták, s a korábbi helyi sajátosságokat csak az egyházmegyei vagy nemzeti propriumok jelezték.

A gallikanizmus részeként Franciaországban kísérletet tettek egy saját misekönyv továbbfejlesztésére, de ez valójában néhány szerző próbálkozása maradt, akik a Rítuskongregáció szabályait figyelmen kívül hagyták. Ennek ellenhatásaként Prosper Guéranger kíméletlen harcot indított minden helyi sajátosság ellen a tiszta római liturgiáért, és 1860-ban Franciaországban újra bevezették a római misekönyvet.

A misekönyv 1570 és 1969 között alig változott. Az első fontos változást XII. Piusz pápa nagyhét-rendezése hozta. A római misekönyv utolsó, lényegében változatlan editio typicája 1962 áprilisában jelent meg, az 1960-ban kiadott általános rubrikákkal.

A második vatikáni zsinat szabályainak megfelelő misekönyvet VI. Pál pápa Missale Romanum konstitúciója 1969. április 3-án rendelte el, s az Istentiszteleti Kongregáció 1970. március 26-án tette közzé. 1975-ben a második, 2002-ben a harmadik Editio typica jelent meg kisebb változtatásokkal.

Tartalma

Bevezető szövegek A római misekönyv általános rendelkezései Proprium de tempore (az év megfelelő ünnepeinek szövegei) Ordo missae (a misék rendje) Proprium de Sanctis (a szentek ünnepeinek szövegei) Communia (általános szövegek) Rituális misék (szentségek kiszolgáltatásakor, fogadalmak, szentelések alkalmaikor) Különféle szükségletekben mondható misék és könyörgések szövegei Votív (megemlékező) misék szövegei Gyászmisék szövegei Az eucharisztikus imák énekelhető részei

Források Magyar katolikus lexikon

Külső hivatkozások A Római Misekönyv (letölthető elektronikus formátum a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból)

Kategória:Katolikus liturgia