Nyitraújlak (szlovákul Veľké Zálužie, korábban Újlak) község Szlovákiában, a Nyitrai kerületben, a Nyitrai járásban. Zagárd puszta tartozik hozzá.Helységnévtár 1882; Ethey Gyula szerint 1268-ban Agár föld a Bábra vonatkozó adományban (Árpád kori új okmánytár VIII, 191; 1938 Magyar Települések a Középkorban Nyitramegyében. Történetírás II, 163). Vö. Zsigárd

Fekvése Nyitrától 10 km-re nyugatra.

Élővilága

Nyitraújlakon van gólyafészek.bociany.sk

Története A régészeti kutatások szerint területén a 3. században település állt. Később szlávok telepedtek itt meg a Nagymorva Birodalom idején. A mai falu valószínűleg a 12. században keletkezett, első írásos említése "terra Wylak" néven 1261-ből származik. A 14. század elején Csák Máté birtoka, majd halála után 1321-ben a királyé lett. Plébániáját 1332-ben alapították, ekkor épült fel az első templom is a településen. 1349 és 1524 között a galgóci váruradalom része volt. 1526-ban II. Lajos királytól mezővárosi kiváltságokat és vámmentességet kapott. A 16.-17. században híres iskola működött itt. A Forgách család alatt a település gazdaságilag sokat fejlődött.

1623-ban Bethlen hadai itt táboroztak, melynek állítólag az ún. Bethlen kút őrizte emlékét.Pethes János 1898: Adatok a reformáczió és ellenreformáczió történetéhez. Dunántúli Protestáns Lap 9/34, 555. (augusztus 21.) 1752-ben uradalmi szeszfőzde, sörfőzde és vizimalom működött a faluban. Forgách Miklós kastélyt is épített ide, mely gazdag könyvtárral és fegyvergyűjteménnyel rendelkezett. Később a kastély az Eszterházy családé lett. 1869-ben Újlaknak 1596 lakosa volt.

Vályi András szerint "ÚJLAK. Tót Mezőváros Nyitra Várm. földes Ura Gr. Forgách Uraság, a’ kinek jeles kastéllyával, szép fáczán kertyével ékesíttetik, lakosai katolikusok, fekszik Nyitrához 1 1/4 mértföldnyire. Jeles Könyvtárja is van itten az Uraságnak, ’s számos gazdasági épűletei. A’ szép istálló, melly 1794-dikben épűlt, 100 marhát könnyen magában foglalhat; nevezetes tovább a’ serház, őrlő malom, Rozsolio-ház, a’ setzka-metsző, és a’ vetni való eszköz, melly 100 R. forintba kerűlt; a’ pintze, sajtóház, vendégfogadó ’s a’ t. Szép példát mutatott néh. földes Ura a’ gazdasági előmenetelre nézve, a’ ki vidékjét mintegy kerté változtatta; határja szorgalmatos munka után jól termő, vagyonnyai külömbfélék."

Fényes Elek szerint "Ujlak, Nyitra m. tót m.v. fekszik egy domboldalban s völgyben, Nyitrától 2 órányira a posoni országutban. Táplál 1450 kath., 6 evang., 14 zsidó lak. Nevezetességei: a kath. paroch. templom; az egy angol kert közepén lévő urasági kastély, egy könyvtárral; s fegyveres gyüjteménynyel együtt; a rozsólis-gyár, melly igen hires italokat szolgáltat, s ezért olly kapós hogy nagyobb mennyiséget ritkán lehet benne találni. Van itt továbbá synagóga; pálinka- és sörfőzőház; vizimalom; s tehenészet, különös faju, hófejérségü s igen tejelő tehenekből összeállitva. Határa dombos, és középszerü; rétei jók; erdeje elég; bort is termeszt. F. u. gr. Forgách. Ut. post. Szered."

A trianoni békeszerződésig Nyitra vármegye Nyitrai járásához tartozott.

Népessége

1880-ban 1675 lakosából 1430 szlovák és 53 magyar anyanyelvű volt.

1890-ben 1772 lakosából 1585 szlovák és 83 magyar anyanyelvű volt.

1900-ban 2057 lakosából 1897 szlovák és 59 magyar anyanyelvű volt.

1910-ben 2138 lakosából 1927 szlovák és 160 magyar anyanyelvű volt.

1919-ben 2261 lakosából 2140 csehszlovák, 47 magyar, 44 egyéb és 30 német nemzetiségű. Ebből 2181 római katolikus, 72 zsidó, 6 evangélikus, 1 református és 1 egyéb vallású.1920 Soznam miest na Slovensku dľa popisu ľudu z roku 1919. Bratislava, 51.

1921-ben 2363 lakosából 2324 csehszlovák és 8 magyar volt.

1930-ban 2770 lakosából 2750 csehszlovák és 5 magyar volt.

1991-ben 3613 lakosából 3573 szlovák és 6 magyar volt.

2001-ben 3881 lakosából 3843 szlovák és 5 magyar volt.

2011-ben 4101 lakosából 3954 szlovák és 9 magyar.

2021-ben 4350 lakosából 4045 (+4) szlovák, 11 (+4) magyar, 1 (+7) cigány, 31 (+9) egyéb és 262 ismeretlen nemzetiségű volt.ma7.sk

Neves személyek Itt hunyt el Forgách Miklós főispán. Itt hunyt el 1905-ben Esterházy János Mihály földbirtokos, genealógiai író, Esterházy János csehszlovákiai politikus apja. Itt született 1877-ben Machovich István vasokleveles gépészmérnök.A Jövő Mérnöke, 1966/23, 1; A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1962-1963, 181. Itt született 1899-ben Esterházy Lujza író, fordító, a két világháború közötti csehszlovákiai magyar katolikus értelmiségi mozgalom egyik vezető személyisége, közéleti személyiség. Itt született 1901. március 14-én Esterházy János gróf, politikus, országgyűlési képviselő. A gróf a kommunista hatóságok üldöztetése következtében börtönben halt meg. Itt született 1876-ban Salgó-Weisz Károly főszerkesztő, laptulajdonos. Itt született Danka Srnková, született Tomanková, a Szlovák Nemzeti Színház színésznője. Itt szolgált Boltizár József (1821-1905) magyar római katolikus pap, esztergomi segédpüspök. Itt tanított Atovich Ferenc (1873) tanító, nyelvész, népdalgyűjtő. Állítólag részben innen származott Jiří Winter Neprakta (1924–2011) cseh karikaturista, humorista, képzőművész.

Nevezetességei

Eszterházy-kastélyát a 18. században a Forgách család építtette, 1761 előtt. Peter Keresteš 1756 elé teszi az építésének kezdetét.Peter Keresteš 2011: Neznáma ujlacká vetva Forgáčovcov. Genealogicko-heraldický hlas 2011/1-2, 31. A kétemeletes U alakú épületet 1869-ben az Eszterházy család szerezte meg. Értékes berendezése, könyvtára, fegyvergyűjteménye a második világháború során megsemmisült. A mai Mindenszentek tiszteletére szentelt római katolikus temploma 1769-ben épült barokk-klasszicista stílusban. 2003 és 2005 között restaurálták, belsejét újra kifestették. Főoltára 18. századi. Sírboltjában a Forgách és Eszterházy család tagjai nyugszanak.

Források Peter Keresteš: Veľké Zálužie obec s históriou Zora Bielichová 2019: Archaeozoology of the Late Roman Period Settlement at Veľké Zálužie in the Context of Regional Data. Slovenská archeológia LXVII/1. Flammichová, Zuzana 2016: Historicko – geografický komentár vybraných obcí Nitrianskej stolice z Belových Vedomostí. Diplomamunka. Kuzma, I. – Bielich, M. 2009: Výskum vo Veľkom Záluží. AVANS 2007, 128-129. Žaár, O. – Poláková, Z. – Bielich, M. 2009: Nálezy z mladšej doby rímskej z Veľkého Zálužia. Zborník Slovenského národného múzea CIII – Archeológia 19, 295-316. Cheben, I. – Ruttkayová, J. – Ruttkay, M. 1994: Výskumy na trase ropovodu vo Veľkom Cetíne. Študijné Zvesti AÚ SAV 30, 177-241. Daniel Bédi 1993: Veľké Zálužie – Dejiny obce Makkai László 1987: Jan Ackersdijck magyarországi útinaplója 1823-ból. 22. Kolníková, E. – Hunka, J. 1985: Prírastky mincí v Archeologickom ústave SAV v roku 1984. AVANS 1984, 135. Bátora, J. 1985: Nové archeologické lokality a nálezy z juhozápadného Slovenska. AVANS 1984, 41-42. Štibrányiová, T. 1982: Úloha morálky pri výbere manželského partnera v obci Veľké Zálužie. Slovenský národopis 30/2, 356-359. Václav Mencl 1980: Lidová architektura v Československu. Praha, 37, 133-134

Jegyzetek

Külső hivatkozások

Hivatalos oldal Községinfó Nyitraújlak Szlovákia térképén E-obce.sk

Nyitraujlak Kategória:Nyitra vármegye települései