München Ostbahnhof (Magyarul: München Keleti pályaudvar) egy vasúti pályaudvar Münchenben. Egyike a város három nagy pályaudvarának. Az állomáson szinte az összes távolsági és nemzetközi vonat áthalad. Továbbá S-Bahn vonatok és az U5-ös metróvonal is érinti. Összesen 17 vágányos, melyből az első 5 S-Bahn vágány, a 6-8, továbbá a 11-14 vágányokat pedig regionális és távolsági vonatok használják. A 9-10 és a 11-14 vágányok átmenő vágányok. A 16. és a 17. vágányról indultak korábban az AutoZug vonatok. A német vasútállomáskategória első osztályába tartozik, ebben a kategóriában 20 német főpályaudvar található, jellemzően a legnagyobbak és legfontosabbak.

Története Az állomás a Neuöttingbe vezető vasútvonal megnyitásakor épült, 1871 május 1-én nyílt meg. 1871 október 15-én a vasút továbbépült Rosenheim felé. 1876 október 15-én kapta meg a jelenlegi nevét, majd 1927-ben villamosították. 1944-ben bombatámadás érte. Az S-Bahn 1972-ben, a metró 1988-ban érte el.

Járatok Távolsági járatok Járat Útvonal Ütem Königsee:Hamburg-Altona – Hamburg – Hannover – Göttingen – Kassel-Wilhelmshöhe – Würzburg – Augsburg – München Ost – Berchtesgaden egy vonatpár Wörthersee:(Münster (Westf) –) Dortmund – Essen – Düsseldorf – Köln – Koblenz – Frankfurt – Mannheim – Heidelberg – Stuttgart – Ulm – Augsburg – München Hbf – München Ost – Salzburg – Klagenfurt egy vonatpár Karlsruhe – Stuttgart – Ulm – Augsburg – München Hbf – München Ost – Salzburg bizonyos vonatok Frankfurt – Heidelberg – Stuttgart – Ulm – Augsburg – München Hbf – München Ost – Salzburg (– Klagenfurt / Graz / Linz) kétóránként Saarbrücken – Mannheim – München Hbf – München Ost – Kufstein – Innsbruck (– Bozen – Verona – Mailand / Velence / Bologna) kétóránként Hamburg – Berlin – Leipzig – Jena – Nürnberg – München Hbf – München Ost – Kufstein – Innsbruck egy vonatpár munkanapokon40414/ 40237 Stuttgart – Augsburg – München Ost – Salzburg – Villach – Ljubljana – Dobova – Zágráb egy vonatpár 50462/ 50237 Kálmán Imre Stuttgart – Augsburg – München Ost – Salzburg – Bécs – Hegyeshalom – Budapest-Keleti egy vonatpár60480/ 60237 Stuttgart – Augsburg – München Ost – Salzburg – Villach - Ljubljana - Fiume nyáron egy vonatpár236/237 Stuttgart – Augsburg – München Ost – Salzburg – Villach – Udine – Trevisio – Velenceegy vonatpár

Regionális járatok Vonatnem Útvonal Ütem RE München – München Ost – Mühldorf (– Simbach (Inn) / Burghausen) bizonyos vonatok RB München – München Ost – Mühldorf (– Burghausen) óránkéntRB(München –) München Ost (– Grafing Bahnhof) – Ebersberg – Wasserburg (Inn) Bahnhofbizonyos vonatok M München – München Ost – Rosenheim – Traunstein – Freilassing – Salzburg óránként M München – München Ost – Rosenheim – Traunstein négy vonatpár M München – München Ost – Grafing Bahnhof – Rosenheim – Kufstein óránként

S-Bahn München Ostbahnhofot az összes egyszámjegyű S-Bahn érinti. A város alatti alagút itt ér véget, az S-Bahn vonalak itt ágaznak szét több irányba. S-Bahn vonatok szinte percenként indulnak innen a város irányába. bélyegkép|München Ostbahnhof vágányai|250px Járatszám Útvonal Járatsűrűség 20 percenként 20 percenként 20 percenként 20 percenként 20 percenként 20 percenként 20 percenként 20 percenként

Tömegközlekedés Metró: Busz: Villamos:

Irodalom Peter Lisson (Herausgeber): Drehscheibe des Südens. Eisenbahnknoten München. Darmstadt: Hestra-Verlag 1991, .

További információk München Ost in der Stationsdatenbank der BEG Linienplan Schnellverkehr München (PDF-fájl, 221 kB) Umgebungsplan des U-Bahnhofs auf mvv-muenchen.de (PDF-fájl, 604 kB) Weitere Beschreibung des U-Bahnhofs auf muenchnerubahn.de

Kategória:München vasútállomásai Kategória:1871-ben megnyílt vasútállomások