A Toleman brit Formula–1-es csapat volt, amely 70 nagydíjon vett részt, összesen 26 pontot, három dobogós helyezést és egy pole-pozíciót szerzett.
Története left|thumb|240px|Senna Toleman TG184-ese A csapatot Ted Toleman alapította, és kezdetben Formula Ford 2000 versenyein indultak. Később beszálltak a Formula–2-be, autóikat a Ralt, a motorokat a Hart készítette. A csapat 1981-től vett részt a Formula–1-es futamain. Kezdetben az autó nagy súlya problémát okozott és a turbómotor teljesítménye nem volt megfelelő, de az autók versenyképessége gyorsan nőtt. 1984-ben Ayrton Senna ezzel a csapattal mutatkozott be a Formula–1-ben (a félbeszakított monacói esős versenyen egy második helyet szerzett), de a következő évtől már a Lotus versenyzője volt. 1985-ben a csapat nem talált magának gumibeszállítót, csak a szezon harmadik versenyétől tudtak rajthoz állni, miután a Spirit visszalépett. A Toleman így a Pirelli partnere lett és a szezon végéig részt vett minden versenyen. Az év végén a csapatot átvette a főszponzor Benetton, megalapította saját csapatát. A Benettont 2002-ben a Renault vásárolta fel és a csapat neve Renault F1 lett.
Formula–1-es eredmények Jelmagyarázat: =Michelin, =Pirelli (táblázat értelmezése) Év Modell Gumi Versenyző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Pont Helyezés 1981 TG181 USW BRA ARG SMR BEL MON ESP FRA GBR GER AUT NED ITA CAN LVS0HN Brian Henton NK NK NK NK NK NK NK NK NK 10 NK NK Derek Warwick NK NK NK NK NK NK NK NK NK NK NK Ki 1982 TG181B TG181C TG183 RSA BRA USW SMR BEL MON USE CAN NED GBR FRA GER AUT SUI ITA LVS0HN Derek Warwick Ki NK NeK Ki Ki NK Ki Ki 15 10 Ki Ki Ki Ki Teo Fabi NK NK NK HN Ki NeK NK Ki Ki NK Ki Ki Ki NK 1983 TG183TG183B BRA USW FRA SMR MON BEL USE CAN GBR GER AUT NED ITA EUR RSA109. Derek Warwick 8 Ki Ki Ki Ki 7 Ki Ki Ki Ki Ki 4 6 5 4 Bruno Giacomelli Ki Ki 13† Ki NK 8 9 Ki Ki Ki Ki 13 7 6 Ki 1984 TG183BTG184 BRA RSA BEL SMR FRA MON CAN USE USA GBR GER AUT NED ITA EUR POR167. Ayrton Senna Ki 6 6 NK Ki 2 7 Ki Ki 3 Ki Ki Ki Ki 3 Johnny Cecotto Ki Ki Ki HN Ki Ki 9 Ki Ki NK Stefan Johansson 4 Ki 11 Pierluigi Martini NK 1985 TG185 BRA POR SMR MON CAN USE FRA GBR GER AUT NED ITA BEL EUR RSA AUS0HN Teo Fabi Ki Ki Ki 14† Ki Ki Ki Ki 12 Ki Ki Ki Ki Piercarlo Ghinzani NI Ki NI Ki Ki Ki Ki
Külső hivatkozások Grandprix.com
Sauber