Fémes László (Margitta, 1894. szeptember 13. – ?) magyar író, színműíró, újságíró.

Életútja

Kereskedelmi iskolai tanulmányait szülőhelyén végezte, majd helybeli, temesvári, marosvásárhelyi és budapesti lapok munkatársa lett. 1914-ben Ilja című színművét sikerrel adta elő a nagyváradi Szigligeti Színház, ugyanekkor jelent meg Ilja és egyéb írások című kötete. Szépirodalmi munkáit, kisebb művelődéstörténeti cikkeit közölték az irodalmi folyóiratok. A Tavasz adta ki Regényfigurák című portrésorozatát (Nagyvárad, 1919) régi jelentős bihari személyiségekről. Szerkesztésében jelent meg a rövid életű Szemle című irodalmi újság Temesvárt (1920). Szerkesztőtársai voltak: Endre Károly, Tóth Árpád, Péter Alfréd és Fogarasi Andor.Personalități bănățeni Elefántcsonttorony című kötetében (Nagyvárad, 1921) prózafordításait közli; Tűzijáték című vígjátékát 1928-ban mutatták be Nagyváradon. Zágoni Dezsővel Adyról írt színdarabja nem került bemutatásra.

Jegyzetek

Források

Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar zsidó lexikon. 1929.

További információk Erdélyi lexikon. Szerk. Osváth Kálmán. Oradea-Nagyvárad, Szabadsajtó Könyv- és Lapkiadó Rt., 1928 Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával... Schöpflin Aladár. [Bp.], Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, Révai nagy lexikona, 1-21.; Révai, Bp., 1911–1935

Kategória:Romániai magyar újságírók Kategória:Romániai magyar költők, írók Kategória:Margittaiak Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:1894-ben született személyek Kategória:A 20. században elhunyt személyek