Ferenczes István (Csíkpálfalva, 1945. január 1. –) Kossuth-díjas magyar költő, író, újságíró.

Életútja Csíkpálfalván született, 1945. január 1-jén. Édesapja – Imre építőmester, a csíksomlyói Kalot és más középületek építője. Édesanyja Gáll Angéla, háziasszony. Római katolikusnak keresztelték pap nagybátyjai.

Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, a középiskolát a bánáti Lugoson, mert kulák származása miatt nem vették fel a székelyföldi középiskolákba. Két évig helyettes tanárként a Gyimeskeben tanított. A főiskolát Kolozsváron végezte biológia szakon 1967-ben, utána egy évig szülőfalujában tanított.

Az 1968-as megyésítéskor a frissen alakult megyei napilap, a Hargita újságírójaként működött. Verseit és riportjait az Ifjúmunkás, Utunk, Igaz Szó, Korunk, s a Megyei Tükör is közölte. A Hargita c. laptól 1975-ben politikai okokból eltávolították. 1975 és 1979 között szakirányító volt az Agronómusházban.

1979-ben került vissza a sajtóhoz, a Bukarestben kiadott hetilap, a Falvak Dolgozó Népe székelyföldi tudósítójaként. Itt dolgozott az 1989-es decemberi fordulatig. 1989 december 23-án egyik alapítója volt a csíki RMDSZ-nek. 1990-ben a Hargita megyei Művelődési felügyelőség főtanácsosának nevezte ki Andrei Pleșu, akkori művelődési miniszter. 1992 és 1996 között szabadúszóként élt, 1996-tól a Hargita Megyei Tanácsnál elnöki tanácsadó lett.

1997-től a Csíkszeredában megalapította a Székelyföld c. kulturális folyóiratot, a Hargita Kiadóhivatalt, amelynek 2010-es nyugdíjazásáig főszerkesztője, illetve igazgatója volt.

Eddig több mint 20 könyve jelent meg, főleg verskötetek, s ugyancsak értékes kordokumentumokat tartalmazó publicisztikai és riportkötetek. A költő otthonról kapott erkölcsi-folklorisztikus-nyelvi örökségét próbálta összeegyeztetni a posztmodern világ közérzetével. Az erdélyi magyar irodalmi- és közélet jeles egyénisége.

Művei (válogatás) Verskötetek

Ferencz S. István: Nyári vándorlások. Versek; Kriterion, Bukarest, 1972 (Forrás) Ferencz S. István: Utolsó kenyér. Versek. 1972–1977; Kriterion, Bukarest, 1978 Ki virággal megveretett. Versek; Kriterion, Bukarest, 1984 Mikor Csíkban járt a török. Gyermekversek; Kriterion, Bukarest, 1986 Megőszülsz mint a fenyvesek. Versek; Kriterion, Bukarest, 1988 Indián a Hargitán. Versek gyermekeknek és szülőknek; Kriterion, Bukarest, 1990 Félidő, félpokol. Versek; Mentor, Marosvásárhely, 1994 Hó hull örök vadászmezőkre. Versek és szövegek; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1996 A pepita hangya. Versek gyerekeknek, szülőknek és nagyszülőknek; Pro-Print, Csíkszereda, 1998 Didergés. Versek; Pont, Budapest, 2000 Csíksomlyó. Pünkösdi búcsú; Viza Gazda, Kolozsvár, 2000 Sekler songs [Székely dalok]; Pro-Print, Csíkszereda, 2001 Bacchatio Transsylvanica. Versek; Felsőmagyarország–Szépírás, Miskolc–Szolnok, 2002 Minerálnájá pesznyá [Ásványdal] (három poéma); Pro-Print, Csíkszereda, 2003 Túlexponált fényképek; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2004 Nevedet nevemmel; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2005 (Mesevonat, 10.) Ágota könyve; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2006 (Mesevonat, 11.) Zazpi; Kortárs, Budapest, 2010 (Kortárs vers) Tündérkert virágai. Erdélyi gyermekvers-antológia; szerk. Ferenczes István, Fekete Vince; 2. kiad.; Móra, Budapest, 2010 Amor mystica [Misztikus szerelem]; Pro-Print, Csíkszereda, 2011 Székely népballadák; vál., szerk. Ferenczes István; Hargita, Csíkszereda, 2012 (Székely könyvtár) Válogatott versek; vál., szerk. Lövétei Lázár László; Hargita, Csíkszereda, 2014 (Székely könyvtár) Drakula blues. Hosszúversek éjszakái, 1969–2019; Pro-Print, Csíkszereda, 2021

Publicisztika- és riportkötetek, esszék

Gyásztól gyászig. Publicisztikai írások; szerzői, Csíkszereda, 1994 Székely apokalipszis; Magyar Napló, Budapest, 2002 (Önképünk az ezredfordulón) Ordasok tépte tájon. Riport-novellák; Pro-Print, Csíkszereda, 1997 (Krónika könyvek) Székely tántorgó. Esszék, tárcák, vallomások; Írott Szó Alapítvány–Magyar Napló, Budapest, 2005 Székely tántorgó. Esszék, tárcák, vallomások; 2. jav. kiad.; Írott Szó Alapítvány–Magyar Napló, Budapest, 2006 Arghezi / Ergézi; Hargita, Csíkszereda, 2015 Veszedelmekről álmodom; Kortárs, Budapest, 2018

Díjak, elismerések (válogatás) Látó-nívódíj (1993) Szabó Zoltán-díj (1994) Különdíj a Székely apokalipszis c. riportsorozatért (1995) József Attila-díj (2001) Spectator-díj (2004) Balassi Bálint-emlékkard (2005) Arany János-díj (2012) Magyarország Babérkoszorúja díj (2015)EMMI Sajtó- és Kommunikációs Főosztály Balog Zoltán állami művészeti és miniszteri szakmai díjakat adott át , kormany.hu - 2015. március 13. Kossuth-díj (2019) Prima díj (2021)

Jegyzetek

Források

Ferenczes István bemutatása a Székelyföld c. folyóiratban Ferenczes István írói, közéleti és újságírói munkájáról 1990-től Udvardy Frigyes adatbankjában Arany János-díjat kapott Ferenczes István, Krónika, 2012. október 24.

További információk

Farkas Árpád: Meghalló távolságban. Igaz Szó, 1972/7. Oláh István: Ferencz S. István: Utolsó kenyér. Könyvtár, 1979/1. Farkas Árpád: Szenvedelmes szerelme a reménynek. Igaz Szó, 1989 Jakabffy Tamás: Fenyvesek kora. Utunk, 1989. szeptember 22.

Kategória:Romániai magyar költők, írók Kategória:Romániai magyar újságírók Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Arany János-díjasok Kategória:Látó-nívódíjasok Kategória:Pro Literatura díjasok Kategória:Prima díjasok Kategória:1945-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyarország Babérkoszorúja díjasok