A Gadzsini (, angolos átírással: Ghajini, kiejtése: gadzsini) 2008-ban bemutatott indiai romantikus akciófilm. Rendezője és írója A. R. Murugadoss, a férfi főszereplő Ámir Khán.
A film egy 2005-ös, azonos című tamil film remake-je, amit szintén Murugadoss rendezett, továbbá a 2000-es amerikai Mementó c. film, bár Ámir Khán ezt nem ismeri el.
Ámir Khán egy teljes évet edzéssel töltött, hogy megfeleljen a film elvárásainak.
A film elsősorban akciófilm, romantikus elemmel, időnként zenés-táncos betétekkel fűszerezve (lásd: videóklip).
A karakter megjelenik egy videójátékban is, ami a film történetén alapszik, címe: Ghajini – The Game
Előzmények Egy indiai üzletember anterográd amnéziában szenved, ami akkor alakult ki nála, amikor szerelmét, Kalpanát brutálisan meggyilkolják, őt magát pedig majdnem agyonverik. Ennek következtében képtelen visszaemlékezni régebbi dolgokra, csak kb. 15 perces időtartamra. A gyilkosságra és a gyilkos nevére azonban emlékszik, és csak a bosszú gondolata foglalkoztatja.
Memóriáját egy azonnal papírképet adó Polaroid fényképezőgéppel segíti, az elkészült képekre ráírja, kit vagy mit ábrázol (pl. „itt lakom”, „a barátom”, stb). Testére saját kezével tetoválásokat készít, amik neveket, telefonszámokat tartalmaznak, többek között a „bosszú” szót angolul: „revenge”.
Cselekménye
A film azzal indul, hogy Szunita, aki egy indiai orvosi egyetem hallgatója, tanáránál érdeklődik egy páciens, Szandzsáj Szinghania esete felől, aki korábban üzletember volt, jelenleg azonban erre az életére nem emlékszik. A tanár elutasítja a kérését, arra hivatkozva, hogy rendőrségi nyomozás folyik az ügyben, és nem adhat ki információt. Szunita elhatározza, hogy maga jár végére a dolgoknak.
Szandzsájt akkor ismerjük meg, amikor egy lakásban brutálisan megöl egy férfit. Polaroid képet készít róla, majd a fénykép alá ráírja a dátumot és ezt: „elvégezve”.
Kiderül, hogy betegségének neve anterográd amnézia, ami azt jelenti, hogy nagyjából 15 percenként a memóriája törlődik és nem emlékszik az ennél régebbi dolgokra, ezért képekkel, jegyzetekkel segíti a tájékozódását, még a lakásán belül is (az egyes fiókokra ráírja, hogy mit tart bennük, a fürdőszobában kiírja, hogy „vedd le a pólódat”, így láthatóvá válnak a testén a tetoválások, amik további útmutatásul szolgálnak).
Szandzsáj egyetlen célja, hogy megtalálja és megölje szerelme, Kalpana gyilkosát, illetve azokat, akik az útjába állnak. Fő célpontja Gadzsini, akinek a nevét nem felejtette el.
Ardzsun Jadav rendőrnyomozó, aki sorozatgyilkosokra szakosodott, megtalálja Szandzsáj lakását és elkezdi olvasni Szandzsáj naplóit, amit a 2005-ös és 2006-os években vezetett (még a memóriavesztése előtt).
A film ekkor visszatekintéssel ábrázolja a 2005-ben lezajlott eseményeket.
Szandzsáj Szinghania fiatal, dinamikus és gazdag indiai üzletember, az „Air Voice” cég tulajdonosa, amit apjától örökölt. A cég fejlesztése során reklámtáblákat akarnak felállítani a város több pontján, ezek közül az egyik Kalpana, egy reklámmodell háza helyén állna, ezért embereit odaküldi Kalpana munkahelyére, hogy tárgyaljanak a lánnyal, ő azonban nem akarja eladni a házát.
Kalpana egy kis reklámcégnél modellkedik. Ennek főnöke meghallja a beszélgetés egyes részeit, így arra gondol, hogy Kalpana romantikus kalandba kezdett egy hírből jól ismert, gazdag üzletemberrel, és nagyobb tisztelettel bánik vele, mert azt reméli, hogy Kalpana (és udvarlója) révén a reklámcég forgalma emelkedhet. Ezért arra bátorítja Kalpanát, hogy hívja fel a férfit, mert Kalpana azt mondja neki, hogy éppen összevesztek.
Kalpana számára az egész csak játék, reméli, hogy ha úgy tesz, mintha Szandzsáj barátnője lenne, azzal jobb munkát kap a cégnél, ezért mindenkinek részletesen elmesél egy kitalált történetet arról, hogyan szólította meg őt a Mumbaiból induló repülőgépen a férfi, aki udvarolni kezdett neki, végül a repülőút végén meg is kérte a kezét.
A hír gyorsan terjed, egy újságíró is megjelenik a reklámcégnél, és a lány interjút ad neki, miben újból előadja a kitalált históriát. „Az üzletember és modell barátnője” hírét a tévében is bemondják, így Szandzsáj is értesül róla. Elhatározza, hogy személyesen keresi fel a lányt. Útközben észreveszi, hogy Kalpana lábukat elvesztett, mankóval közlekedő lányokat segít át egy számukra nehezebb útszakaszon.
Amikor a férfi megérkezik, a lány azt hiszi, hogy ő is reklámfilmben akar szerepelni, neki is elmondja „romantikus” történetét, és megígéri, hogy munkát szerez neki, így a férfi nem fedi fel a kilétét, más nevet mond és belemegy a játékba. Hamarosan fel is hívja a férfit, hogy az egy alsónadrágot reklámozó filmben szerepeljen.
A lány főnöke egy óévbúcsúztatót szervez 2005. december 31-én, amire sok más cég képviselői mellett a lány „barátját”, Szandzsájt is meg kell hívni, a nevét már ki is nyomtatták a meghívókra. A lány egy reklámfilmes fiút próbál betanítani Szandzsáj szerepére, és amikor megérkezik az igazi Szandzsáj, vele tesztelteti le, hogy szerinte jól játssza-e a szerepet. Szandzsáj azonban kineveti a férfit, mert annyira eltér a valóságostól. A lány ekkor őt kéri meg, hogy jöjjön el az estére, mint „Szandzsáj”. A férfi ebbe is belemegy, és saját gépkocsijával érkezik, amit a sofőrje vezet. Az este során egy árvaház részére adományt kérnek, mire Szandzsáj rutinosan egy 500 000 rúpiás csekket állít ki. Hazafelé utazva a buszon Szandzsáj bevallja a lánynak, hogy szereti és megkéri a kezét. A lány egy nap gondolkodási időt kér.
Amikor Ardzsun Jadav rendőrnyomozó ezzel az eseménnyel befejezi a 2005-ös napló olvasását, Szandzsáj rátámad és megkötözi. Gadzsini nyomát keresve egy meghívó akad a kezébe, ami egy egyetemi kulturális előadásról szól, ahol Gadzsini lesz a tiszteletbeli vendég. A bejáratnál Szunita is ott van, aki röviden bemutatkozik, és megkéri a férfit, hogy készítsen róla képet és kezelje őt barátjaként, továbbá, hogy este jöjjön el az előadásra. Szandzsáj odamegy este és fényképet készít a férfiról, hogy majd be tudja azonosítani. Kimegy a garázsba és felhívja a mobilján, Gadzsini azonban nem hallja jól, ezért egyik emberének odaadja a mobilját azzal az utasítással, hogy derítse ki, ki akarja őt felhívni. Szandzsáj tévedésből ezt a férfit öli meg a garázsban. Gadzsini és emberei pisztolyokkal lőnek rá, de nem találják el. A haldokló gengszter a főnökének megpróbálja elmondani, hogy egy két évvel korábbi eset miatt támadta meg valaki, Gadzsini azonban nem emlékszik rá, ezért szisztematikusan felkeresi az ismert alvilági ellenségeit és sorban végez velük. Szandzsáj azonban nincs köztük.
Közben Szunita elmegy a férfi lakására, megtalálja a naplóit és magához veszi őket. A fényképek alapján rájön, hogy Szandzsáj célpontja Gadzsini, akit meg akar ölni. Megtalálja a szekrényben az összekötözött rendőrtisztet és kiszabadítja. Yadav elmondja neki, hogy Szandzsáj egy veszélyes sorozatgyilkos. Szandzsáj hirtelen megérkezik, és mivel egyikükre sem emlékszik, rájuk támad. Yadavot menekülés közben elüti egy autóbusz és meghal. Szunita a tömegben áll, ahol észreveszi őt Szandzsáj és őt kezdi üldözni. A lány egy üzletközpontba betérve menekül meg, mert mire Szandzsáj odaér és megtalálja őt, addigra elfelejti, hogy mi is történt az elmúlt néhány percben. A lány felfedi magát, és megmutatja a fényképet, amit a férfi róla készített és „a barátom” felirattal látott el. A férfi üldözésre gyanakszik, amikor észreveszi, hogy a lány kifulladt és ő maga is izzadt, a lány azonban ezt tagadja és egy férfihoz és társaihoz fordul, akik az üzletben dohányoznak és akikkel vitát provokál, hogy ezzel Szandzsájt lekösse, ő pedig elmehessen. Bár Szandzsáj egy-két ütéssel harcképtelenné teszi mind az öt férfit, a lánynak sikerül kereket oldania.
A lány tudja, hogy Gadzsini életveszélyben van, ezért figyelmezteti a támadójára, és átadja neki Szandzsáj kórházi beteglapját, amin a fényképe és betegségének angol megnevezése is szerepel.
Szunita hazamegy, de hamarosan eszébe jut, hogy ha Gadzsini megöli a férfit, annak ruhájából előkerül az ő fényképe és akkor a rendőrség kérdezősködni fog nála. Ezért felhívja Gadzsini lakását, ott azonban a telefont az időközben beosont Szandzsáj veszi fel. A lány neki mondja el, hogy szeretné, ha a fényképét visszaszereznék neki, és megadja a lakcímét. Szandzsáj odamegy a házhoz, a lány azonban észreveszi a folyosón és kimenekül. Amikor a férfi beszáll a liftbe, a lány kikapcsolja az egész házban a villanyt, így a férfi a liftben reked. Kihívják a rendőröket, akik elszállítják a még mindig dühöngő férfit.
Míg a rendőrségen van, elkábítva, a rendőrök felhívnak néhány számot a mobiljáról, hogy kiderítsék, ki is ő valójában. Így eljutnak Gadzsinihoz is, aki bemegy a rendőrségre, és megadja a férfi nevét. Hamarosan megérkezik Szandzsáj cégének néhány alkalmazottja és az orvosa és magukkal viszik a férfit, mivel a dühöngésen kívül nincs más vád ellene, a megtalált fegyverekhez rendelkezik tartási engedéllyel.
Gadzsini elhatározza, hogy nem öli meg a férfit, mert akkor a rendőrség újból nyomozni kezd és abból neki baja származhat, hanem azt találja ki, hogy minden adatot és fényképet megsemmisítenek Szandzsáj lakásában, még a tetoválásokat is lefestik a testén, hogy semmire ne emlékezzen.
Szunita a szobájában tovább olvassa a férfi 2006-os naplóját, így az akkor események megelevenednek.
2006. január 1-jén reggel találkozik Szandzsáj és Kalpana a mólónál. A lány elmondja neki, hogy egész éjjel gondolkozott, és hozzámegy, majd hozzáteszi, hogy korábban megfogadta, addig nem, amíg nem lesz három darab Ambassador típusú gépkocsija, mert apjának 1992-ben volt egy ekkora utazási vállalkozása, de egyik rokonuk ellopta tőle az autókat, és apja nem sokkal később belehalt a bánatba.
Szandzsáj közben egy lakást vásárolt a menyasszonyának, és fel akarja fedni magát előtte. Azonban egyik munkatársának elmondja, hogy szeretné megőrizni az inkognitóját a lány előtt, ezért rábízza, hogy ő adja át a lakást. Ő azt találja ki, hogy az „Air Voice” cég egy nyereményjátékot szervezett, és ezen a lány nyerte a lakást. A lány rögtön fel is hívja, hogy együtt nézzék meg. A bejáratnál egy puha anyagba mindketten belelépnek mezítláb, hogy ez emlékeztesse őket erre a napra.
A lány eladja ékszereit és megveszi az első Ambassador gépkocsitAmbassador: az indiai Hindustan Motors gépkocsimárkája; a filmben kb. az 1950-es években gyártott, igen régi típusa jelenik meg,India autos: The death of the Ambassador? és a férfival és jó pár utcagyerekkel kocsikázni mennek.
A férfinak üzleti ügyben Londonba kell utaznia 10 napra, ezért azt mondja a lánynak, hogy vidékre utazik az anyjához, aki beteg lett.
Nem sokkal az repülőtérre való indulás előtt a lány még aznap éjszaka felhívja és az utcán találkozva átad neki 135 000 rúpiát, amit az autója eladásáért kapott, hogy abból fedezhesse a férfi anyja gyógykezelését.