Gál Árpád (Székelyudvarhely, 1935. augusztus 8. – Csíkszereda, 1972. szeptember 6.) magyar zeneszerző.

Élete Négygyerekes család legkisebb gyerekeként született. Édesapja Gál József volt, Szejkefürdő gondnoka. Családjával 1948-ban Csíkszeredába költözött. 1950-ig a Művészeti Középiskola balett szakán tanult Marosvásárhelyen, majd nyolcadikos gimnazista korától a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban folytathatta tanulmányait, itt érettségizett 1954-ben. Ekkor családjával együtt a gimnázium alagsorában lakott, mivel édesapja az iskola pedellusává vált.

Már diákévei alatt elkezdett komponálni és verseket írni; zenei téren rohamosan fejlődött annak ellenére, hogy egyedül tanult zongorázni, és hogy egészen 1965-ig, a konzervatóriumi tanulmányainak kezdetéig nem kapott nevelést ilyen téren.

1954-ben, érettségi után a rajoni kultúrházban kezdett el dolgozni. A fennmaradt levelekből kimutatható, hogy legelső szerzeményeit 1955-ben küldte el a kolozsvári területi rádió stúdiójába.

1957-ben „felcsapott cirkuszistának”, ám ez a foglalkozása mindössze néhány hónapon át tartott. Ez idő alatt is végig komponált, több dalt is szerzett ekkor, többek közt a Tavasz van és a Viszontlátásra, kedves kis városunk címűeket.

1958. január 24-én már ezt írta naplójába:

Sajnos naplójegyzetei itt nagyjából megszakadtak, ezutáni életéről már mindössze fennmaradt kéziratokból, levelezésből, a család és a barátok elbeszéléséből következtethetünk.

Egy máig is fennmaradt munkahelyi igazolásból tudjuk, hogy 1960. április 1-jén – kiábrándultsága ellenére– újból a csíkszeredai kultúrház alkalmazottja lett, és élete végéig a kultúrmunka elkötelezettje maradt. Mindeközben folytonosan dalokat szerez, és beküldi őket sorozatosan a területi rádióknak, a bukaresti rádiónak, a Magyar Rádiónak, valamint a Zeneszerzők Szövetségének. Ennek ellenére kevés sikerben és sok elutasításban volt része.

1964-ben több dalbetétet is komponált a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház számára, a Zizi címet viselő színdarabhoz. 1965-ben a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia zeneszerző-karmesteri szakán folytatta tanulmányait. Azonban Csíkszereda városában olyannyira fontos személyiség volt, hogy karmester hiányában 1968 novemberében Hargita megye Művelődési Tanácsa visszahívta. Ennek következtében tanulmányait csak levelező tagozaton folytatja tovább, és sosem fejezi be.

A Szaktanács munkatársaként kötelező módon párttag is kellett legyen, így állandóan járt annak gyűléseire: jegyzetelt, de jegyzetfüzetei a soros feladatokon kívül más témájú feljegyzésekkel, rajzokkal és kottákkal is töltve voltak. Az egyik 1968-as füzetében két vicc is található: „– Hogyan építik a csehek a szocializmust?/– Megszállottan.” vagy „Két süket beszélget: – Hallottad? Az oroszok felmentek a Holdra. – Mind?”.

Ugyancsak 1968-ban elküldte szerzeményeit Rátonyi Róbertnek, akitől ez év október 23-án a következő levelet kapja válaszként: „Kedves Gál úr! Mindenekelőtt megköszönöm bizalmát, hogy szerzeményével rám gondolt. A megkésett válasz oka, hogy most érkeztem haza bécsi vendégszereplésemről és holnapután indulok két hónapra Amerikába. Tehát elég nagy munkában vagyok, de mégis szeretném összefoglalni az alábbiakat, röviden: Szerzeménye kitűnő és tehetsége nem mindennapi!!! Ez a szövegből és a zenéből világosan kiderül. Én a magam részéről mindent el fogok követni, hogy tehetségét kamatoztassuk. Addig is arra kérem, ha valami érdekes témája, vagy ötlete van, küldje el! Szeretettel üdvözli, Rátonyi Róbert.” Később személyesen is megismerkedett a művésszel, több levelet is váltottak, és Rátonyi elő is adott neki szerzeményeiből.

Ez volt Gál karrierjének minden bizonnyal legtermékenyebb korszaka: többek közt a Népi Alkotások Házának munkatársaként járta a vidéket, népdalokat gyűjtött, bábáskodott a Hargita Együttes születésénél, kórust vezetett és gyerekeket tanított. Az 1970-es Siculus Táncdalfesztiválra is benevezett, azonban már ezen év folyamán betegeskedni kezdett. Prosztatarákja miatt utolsó egyetemi vizsgáit sem tette le, sokat volt kórházban. Elhatalmasodott rajta a betegség, áttétei is voltak a tüdőre, végta­gokra. Ennek ellenére több alkalommal is előfordult, hogy kihozták a kórházból, hogy vezényelje le a kórus fellépését, és utána ment vissza. Így történt a halálát megelőző néhány nap egyikén is – emlékezett vissza Nagy P. Zoltán fényképész, aki egyik utolsó portréját készítette róla halála előtt.

1972-ben, fiatalon hunyt el. Ugyanezen év szeptember 9-én temették el a Művelődési Ház kisterméből csíkszeredai régi temetőbe.

Emlékezete 1973-ban emlékestet tartottak kórusműveiből. 1997-ben, halálának 25. évfordulóján egy Sárpátki Ágnes által rendezett esztrádműsor keretén belül táncdalaiból is hallhatott néhányat a csíkszeredai közönség. Ezen kívül egy emlékplakettet is elhelyeztek emlékére a Városi Művelődési Ház falán.

Művei Közismert alkotásai a Hajrá, fiúk, csíki gyerekek című csíki hokihimnusz, valamint a Márton Áron Gimnázium iskolahimnusza. Ennek ellenére számos gyerekdalt, kórusművet és színházi dalbetétet is komponált.

Források

Kategória:Romániai magyar zeneszerzők Kategória:Székelyudvarhelyiek Kategória:Csíkszeredaiak Kategória:1935-ben született személyek Kategória:1972-ben elhunyt személyek