A HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet (2019. szeptember 1-jéig a Magyar Tudományos Akadémia Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézete, 2023. augusztus 31-ig pedig ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet, angol nevén: Konkoly Thege Miklós Astronomical Institute, Research Centre for Astronomy and Earth Sciences vagy egyszerűen Konkoly Observatory, a hazai köznyelvben: Svábhegyi Csillagvizsgáló) a Földrajztudományi Intézettel és a Földtani és Geokémiai Intézettel közösen alkotja a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontját (CSFK) Budapesten, a Normafa és Csillebérc között 480 méteres tengerszint feletti magasságban. A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközponthoz tartozott 2021-ig a Geodéziai és Geofizikai Intézet is, amely kiválása után Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézetté (FI) alakult.

Története Előzmények 1777-ben a Nagyszombati Egyetemet Budára, majd 1784-ben Pestre költöztették, és egyúttal berendeztek egy csillagászati obszervatóriumot is. Mivel ez az obszervatórium a 19. század elejére eléggé leromlott állapotba került, döntés született arról, hogy a Gellért-hegyen, a mai Citadella helyén egy önálló egyetemi csillagdát hozzanak létre. A tudományos munka elősegítésére Pollack Mihály tervei alapján 1815-ben felépült az új és biztonságos Gellért-hegyi Csillagvizsgáló. A „Csillagdát” 1815-ben avatták fel három európai uralkodó – I. Sándor orosz cár, I. Ferenc osztrák császár és magyar király valamint III. Frigyes Vilmos porosz király – jelenlétében, akik a napóleoni háborút lezáró Szent Szövetség megkötésére gyűltek össze, és utaztak Budára a létesítmény megnyitására. A számos létesítményből álló épületegyüttes az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején súlyosan megsérült. A Bach-korszakban a felépítendő Citadella helyét az 1849-ben elpusztított CsillagdaA gellérthegyi csillagda 1849. évi pusztulása és a körülötte lévő virág- és szőlőskertek területén jelölték ki. A csillagda romjait felrobbantották.

A Csillagászati Intézet működteti az ELTE Asztrofizikai Laboratóriumát, és együttműködik a Debreceni Egyetemmel, illetve a Szegedi Tudományegyetemmel.

Kezdetek 1922 és 1929 között a Svábhegyen építették fel az új csillagvizsgáló központi irodaépületét és három új kupoláját. Itt állították fel az Ógyalláról, a Konkoly Thege Miklós igazgatása alatt álló Asztrofizikai Obszervatóriumból mentett két távcső mellett a 60 cm-es Cassegrain–Newton rendszerű távcsövet. Tass Antal, az intézet vezetője az ógyallai megfigyelési anyagokat is Budapestre költöztette, és az intézet tudományos programja folytatta a korábban megkezdett munkát. 1929-ben az egykori Gellérthegyi Obszervatórium könyvállományának nagy része az intézetbe került. Lassovszky Károly 1938-ban vette át a csillagvizsgáló vezetését. 1939-ben az intézet tudományos személyzetét egy megfigyelő csillagász, egy asszisztens, két egyetemi gyakornok, egy vendégkutató, egy egyetemi hallgató és egy önkéntes munkatárs alkotta. A csillagvizsgáló a derült éjszakák többségét bemutatásokra szánta: évente több ezer érdeklődő látogatott fel a Svábhegyre.

A második világháború alatt A második világháború idején egészen 1944. december 5-ig folyt az észlelési munka. 1944. december 25-én bevonultak az intézet területére a szovjet csapatok. A beszállásolás csak a könyvtárat, a fotólabort, a múzeumot és egy-két szobát nem érintette, de az intézet többi helyiségében is viszonylag kevés kár esett. Mindössze a bútorzat semmisült meg, mert elfűtötték. A világháborút követően már 1945. július 14-től folytak az észlelések a 6”-es asztrográfon.

Az MTA Csillagvizsgáló Intézete Az intézet kezdetben a Kultuszminisztériumhoz, majd a Gyűjteményegyetemhez tartozott. 1934-ben a Pázmány Péter Tudomány Egyetem, majd 1948-ban ismét a Kultuszminisztérium vette át, ezután döntöttek egy egyetemektől független kutatóintézet-hálózat létrehozásáról, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia keretei között szerveztek meg. Az Akadémia 1951. február 1-jével vette át az intézetet az MTA Csillagvizsgáló Intézete néven. Ekkor a csillagvizsgálónak két tudományos osztálya volt: az általános asztrofizikai osztály öt kutatóval, valamint a napfizikai osztály két kutatóval. Az 1940-es évek végén és az ’50-es évek elején az intézetben főként a változócsillagok fotometriai vizsgálatával foglalkoztak. A második világháborút követő évtizedekben a rádiócsillagászattal és az optikai fotometriával teljesen átalakult a csillagászati észlelőtechnika, és az intézet nemzetközi kapcsolatai is átalakultak.

1958-ban a Minisztertanács 9 millió forintos fedezetet hagyott jóvá egy új, piszkés-tetői létesítmény felépítésére. A piszkéstetői megfigyelő állomás első távcsöve, a Schmidt teleszkóp 1962-ben kezdte meg működését. 1967-ben egy új 50 cm-es Cassegrain-teleszkóppal is megkezdődtek az észlelések, aztán 1974-ben felavatták az 1 méteres tükrű RCC-teleszkópot is. A növekvő budapesti fényszennyezés miatt az észlelőmunka Piszkéstetőre helyeződött át.

1982-től 2021-ig az intézethez tartozott a debreceni Napfizikai Obszervatórium.

Napjainkban 2019. szeptember 1-je óta az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjaként, 2023. szeptember 1-je óta pedig HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontként működik, amelynek részei a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet, a Földrajztudományi Intézet, valamint a Földtani és Geokémiai Intézet. A normafai telephelyen 2019-ben nyílt meg a nagyközönség számára Svábhegyi Csillagvizsgáló látogatóközpont.

A Csillagászati Intézetben több mint hatvan kutató dolgozik, a kutatóközösség negyede-ötöde külföldi. Az Intézet kutatócsoportjai a csillagászat és az asztrofizika számos területével foglalkoznak. Az Intézetnek saját műholdja is van.

A Csillagászati Intézet budapesti telephelye A budapesti Konkoly-Thege Miklós úton a 20. század első felében épült fel a csillagda egy főépülettel, több kisebb kupolával és kiegészítő épületekkel. A főépület azzal a szándékkal, hogy megfelelő teret nyújtson a várhatóan nagyobb számú kutatógárdának. A neoklasszicista stílusú épület előtt áll Pásztor János Sic itur ad astra című, női aktot ábrázoló szobra.

Épületek a telephelyen:

Főéület: Sváb Gyula tervei alapján épült neoklasszicista épület. 1926-ra lett kész, a háromszintes főépületben kaptak helyet a kutatók és a technikus munkatársak irodái.

Budapest-kupola: az 1928-ban átadott kupolában egy 60 cm tükörátmérőjű Zeiss-Heyde távcső lát el tudománynépszerűsítő feladatokat. Tass Antal-meridiánház: itt kapott helyet a Magyar Háromszögelési Intézettől kapott passzázsműszer, amelynek segítségével az egyes csillagok delelési időpontját tudták mérni a csillagászok. Podmaniczky-kupola: az 5 méter átmérőjű kupolában egy 15 cm-es lencseátmérőjű, 2 méter 25 centiméteres fókusztávolságú (150/2250) Zeiss AS lencsés távcső működik. Amőba: kutatóépület műszaki laboratóriumokkal, ami amőba formájáról kapta a nevét. Heyde-kupola: az intézet első kupolája, amely 1922-ben készült el. Jelenleg nincs használatban.

A Piszkéstetői Obszervatórium A CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének mátrai telephelye, a Piszkéstetői Obszervatórium a Mátra 944 méter magas Piszkés-tető csúcsán, Galyatető és Mátraszentimre között kapott helyet. Az obszervatórium építkezési munkálatait 1958-ban kezdték meg. Elsőként a csillagászok lakhelyéül szolgáló főépület készült el, amelyet Szrogh György Ybl-díjas építész tervezett. 1962-ben adták át a 60/90 cm-es Schmidt-távcső kupoláját. Ezt követte az 50 cm átmérőjű Cassegrain-távcső kupolája, amely 1966-ban készült el. Ebben a kupolában jelenleg egy 80 cm-es altazimutális robottávcső dolgozik. Az ország legnagyobb távcsöve is a Piszkéstetői Obszervatóriumban működik: az 1 méter átmérőjű RCC-távcső kupoláját és kiszolgáló épületét Csontos Csaba Ybl-díjas építész tervezte.

Az intézet vezetősége Korábbi igazgatói

1899–1916 Konkoly Thege Miklós 1916–1936 Tass Antal 1936–1938 Móra Károly 1938–1943 Lassovszky Károly 1943–1974 Detre László 1974–1996 Szeidl Béla 1997–2009 Balázs Lajos 2010–2015 Ábrahám Péter 2016–2018 Kiss László

Jelenlegi vezető 2019. január 1-jétől: Szabó Róbert (igazgató)

Volt és jelenlegi munkatársak

Almár Iván, csillagász Balázs Lajos, fizikus, asztrofizikus Illés Erzsébet, csillagász Kolláth Zoltán, fizikus, csillagász Kulin György, csillagász Paál György, fizikus, csillagász Sárneczky Krisztián, csillagász Virághalmy Géza, fizikus, csillagász

Kutatási területek

Változócsillagok kutatása Csillagaktivitás, aktív csillagok Csillagközi anyag, csillagkeletkezés A Naprendszer kis égitestjei Exobolygók Napfizika Nukleáris asztrofizika Nagy energiájú asztrofizika, asztrofizikai tranziensek, gamma-kitörések vizsgálata Kozmológia Csillagászati műszerfejlesztés, műholdtervezés és -építés Csillagászattörténet

Kutatócsoportok

MTA–HUN-REN CSFK Lendület Csillagpulzáció Kutatócsoport (Szabó Róbert) Csillagpulzáció, Űrfotometria, Exobolygók Kutatócsoport (SPEX) (Szabó Róbert) MTA–CSFK Lendület Nukleáris Égés Csillagokban Kutatócsoport (Maria Lugaro) Konkoly Űrcsillagászat, Bolygó- és Csillagkeletkezési Csoport (Ábrahám Péter - Kóspál Ágnes) STARK: Csillagaktivitás kutatócsoport (Kővári Zsolt) Naprendszerkutató csoport (Kiss Csaba) Asztrofizikai és Geokémiai Laboratórium (Kereszturi Ákos) Nagyskálás struktúra MTA Lendület kutatócsoport (Kovács András) Extragalaktikus Asztrofizika Kutatócsoport (Vinkó József) Műszer- és Műholdfejlesztő Kutatócsoport (Pál András)

Műszerek

60/90/180 cm-es Schmidt-távcső Az 1962-ben átadott távcső az obszervatórium első nagytávcsöve, amely optikai rendszeréből adódóan csak fotografikus észlelésre használható. A műszer elején egy 60 cm átmérőjű lencse, a végén egy 90 cm szabad nyílású tükör található. Kezdetben 16x16 cm-es fotólemezekre rögzítették a távcső által gyűjtött fényt, de 1997 óta CCD-detektorokkal történik az észlelés.

Nagy látómezejének köszönhetően felfedezésre használható a legjobban: már hat üstököst, 52 szupernóvát és közel kétezer kisbolygót fedeztek fel vele.

Ma egy 10560x10560 pixeles CCD-kamera segíti a távcsővel zajló kisbolygókereső programot.

1 m-es RCC távcső Az ország legnagyobb távcsöve, 1974-ben készült el. A műszer főtüre 102 centiméter, amelynek 13,5 méter a fókusza. Kisebb égterületet lát, mint a Schmidt-távcső, de sokkal jobb felbontással rendelkezik, így már ismert, egyedi objektumok vagy kompakt csillaghalmazok is megfigyelhetők vele.

A távcső két CCD-kamerával, valamint egy nagy felbontású spektrográffal van felszerelve. Egyedi égitestek fényességmérésére és színképelemzésére a legalkalmasabb.

80 cm-es RC teleszkóp 2019-ben telepítették a 80 cm-es tükörrel szerelt távcsövet, amely direct drive motorokkal és altazimutális szereléssel van ellátva, és robot üzemmódban dolgozik. A távcső az 1964-ben átadott 50 cm-es teleszkóp helyét vette át. Fókusztávolsága 5,6 méter. A távcsővel végzett többszínfotometriai méréseket egy 2048x2048 pixeles CCD-kamera segíti.

Jelenleg főként változócsillagokat, szupernóvákat, csillagokat elnyelő fekete lyukakat, összeolvadó neutroncsillagokat, illetve születőben lévő csillagokat vizsgálnak vele.

Légyszem-kamera Különleges kamerarendszer, amely a mátrai obszervatóriumból látható teljes égboltot képes figyelni 30 fokos horizont feletti magasságban. Az égboltról egymást kissé átfedő, nagy felbontású, hosszú expozíciós felvételeket készít különböző hullámhossz-tartományokban. Összesen 19 különálló, de együtt mozgó és együtt működő kamera alkotja, amelyek egy 85 mm-es teleobjektívből, egy 4096x4096 pixeles CCD-kamerából és egy szűrőváltóból állnak.

GRBAlpha Az első magyar vezetésű, kifejezetten asztrofizikai kutatásokat végző műhold. 2022 novemberében készült el a CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetében magyar−japán−szlovák együttműködésben.