Tásszosz Papadópulosz (görögül: Τάσσος (Ευστάθιος) Νικολάου Παπαδόπουλος; Nicosia, 1934. január 7. - Nicosia, 2008. december 12.) ciprusi politikus, a Ciprusi Köztársaság ötödik elnöke.
Pályafutása Nicolas Papadópulosz és felesége Aggeliki három gyermeke közül elsőként született. Jogi tanulmányokat folytatott Londonban. 1955-ös hazatérése után csatlakozott az EOKA szeparatista szervezethez, majd annak politikai szárnyához. Részt vett a Ciprus gyarmati felszabadításáról és alkotmányának előkészítéséről folytatott ötoldalú (az Egyesült Királyság, Görögország, Törökország és a ciprusi közösségek bevonásával zajló) tárgyalásokon, de az azokat lezáró zürichi és londoni megállapodást nem támogatta.
A ciprusi függetlenség kivívása után, igen fiatalon (25 éves korában) miniszter lett, majd a következő 12 évben több miniszteri posztot is betöltött. Az 1974-es ciprusi katonai puccs során letartóztatták mivel III. Makáriosz elnök köréhez tartozott. A török katonai agressziót megelőző napon szabadult.
Számtalan esetben képviselte a görög ciprióta felet a válság megoldására szervezett egyeztetéseken, illetve az ENSZ és az Európa Tanács előtt. Elnökké választása előtt többször parlamenti képviselőnek választották, illetve éveken át betöltötte a parlament elnökének pozícióját is. Több alkalommal választották meg pártja élére is. 2003-ban Ciprus elnökévé választották. Elnöki mandátuma alatt került sor a Ciprus újraegyesítését célzó Annan-terv népszavazásár. A megítélése szerint elfogadhatatlan feltételek miatt Papadópulosz a terv elutasításáért kampányolt,Az egyesítési terv ellen agitál a ciprusi elnök – origo.hu, 2004. április 8. sikerrel.
A 2008-as elnökválasztáson újraindult, de a harmadik helyre szorult. Vereségét elismerte és visszavonult.
Halála és sírjának kirablása Az év decemberében rákbetegségben hunyt el. 2009-ben sírját feltörték, és holttestét - vélhetően váltságdíj reményében - ellopták.Ellopták sírjából a volt ciprusi elnök holttestét – Népszabadság Online, 2009. december 11. A testet 2010 márciusában találta meg a rendőrség.Valóban a ciprusi elnök ellopott holttestét találták meg – estihirek.hu, 2010. március 9.
Jegyzetek
Fordítás
Források
Kategória:Ciprus elnökei Kategória:1934-ben született személyek Kategória:2008-ban elhunyt személyek Kategória:Nicosiaiak