A 2005-ös magyar labdarúgókupa-döntő a sorozat 62. döntője volt. A finálét a Ferencváros és a Sopron csapatai játszották. A találkozóra Székesfehérváron, a Sóstói Stadionban került sor, május 11-én. A Sopron sikerével történetében először hódította el a trófeát. A köztudatba úgy vonult be a mérkőzés, hogy a botrányos kupadöntő.

A döntő helyszíne Az MK-Bizottság ajánlása alapján a Magyar Labdarúgó-szövetség úgy döntött, hogy a székesfehérvári Sóstói Stadionban rendezik a mérkőzést. A találkozót a Duna televízió közvetítette.

Út a döntőig A döntőbe a Ferencváros és a Sopron jutott be. Mindkét csapat a 3. fordulóban kapcsolódott be a küzdelmekbe, mert 2004. nyarán a nemzetközi kupákban szerepeltek. Az első mérkőzésük után a későbbi döntősök magabiztosan jutottak tovább a nyolcaddöntőbe. A döntő előtti utolsó körben, az elődöntőben a Ferencváros a másodosztályú BKV Előre csapatát ejtette ki. A Sopron az előző évi döntőst, a Budapest Honvédot győzte le, hazai pályán 4–2-s arányban. A nyugat-magyarországi csapat története során először jutott be a magyar kupa döntőjébe.

Ferencváros SopronEllenfélÖssz.MérkőzésekFordulóEllenfélÖssz.Mérkőzések Dabas4–04–0 (i)3. forduló Ajka5–05–0 (i) Pécsi MFC3–13–1 (i)Nyolcaddöntő Debreceni VSC1–01–0 (o) Kaposvári Rákóczi3–13–1 (o)Negyeddöntő Kazincbarcika2–11–2 (i) BKV Előre3–13–1 (i)Elődöntő Budapest Honvéd4–2 (h.u.)4–2 (h.u.) (o)

Az összeállítások

22 KA Szűcs Lajos 3 V Takács Ákos24 V Gyepes Gábor23 V Sorin Botis99 V Marek Penksa6 KP Lipcsei Péter 53 KP Adem Kapič 20 KP Rósa Dénes 11 KP Huszti Szabolcs90 CS Sowunmi Thomas 15 CS Bartha László Cserék:1KA Udvarácz Milán CS Alekszandar Bajevszki V Bognár Zsolt CS Nógrádi Árpád KP Tőzsér Dániel CS Robert Vágner KP Dragan VukmirEdző: László Csaba 12 K Balogh János7 V Horváth András16 V Szekeres Tamás19 V Fehér Zoltán 8 V Bojan Lazić11 KP Pintér Zoltán 18 KP Balaskó Iván 9 KP Szabó Ottó10 KP Bárányos Zsolt 6 CS Sira István 21 CS Tóth Mihály Cserék69 KP Csordás Csaba 5 KP Somorjai Tamás 2 KP Földvári Csaba KA Horváth Tamás V Hanák Viktor KP Károlyi Sándor KP Sifter TamásEdző: Pintér Attila

A mérkőzés A döntőt 4 000 néző előtt a Sóstói Stadionban rendezték. A Sopron első támadásából gólt szerzett, Tóth Mihály révén a 13. percben (0–1). A Ferencváros a gól után is fölényben maradt, azonban a 38. percben Bárányos Zsolt vette be a ferencvárosi kaput (0–2). Ez volt a soproniak második támadása a mérkőzésen. A gól után Rósa Dénest kiállította a játékvezető reklamálásért. Két perccel a félidő vége előtt tizenegyest kapott a Sopron, Lipcsei Péter szabálytalankodott Tóthtal szemben. A büntetőt Balaskó Iván értékesítette (0–3). A gól után Szűcs Lajos és az FTC edzője, László Csaba is piros lapot kapott, mindketten reklamálásért. Az első játékrészt 3–0-s soproni vezetéssel zárták a csapatok, de a fordulás után négy perccel Lipcsei szabadrúgásával szépített a Ferencváros (1–3). Nyolc perccel később Balaskó növelte az előnyt, így nem sok esélye maradt a Fradinak a kupagyőzelemre (1–4). A 68. percben a ferencvárosiaktól Adem Kapičot, a 79. percben a soproniaktól Pintér Zoltánt is kiállították. A 73. percben Horváth András megszerezte a Sopron 5. találatát és ezzel beállította a mérkőzés végeredményét is (1–5). A nyugat-magyarországi csapat története során először nyerte meg a magyar kupát.

A döntő utózöngéje A fináléban kiállított ferencvárosi Adem Kapič, Rósa Dénes és Szűcs Lajos, valamint a soproni Pintér Zoltán huszonnégy órával a találkozót követően egy magyar kupa mérkőzésről szóló eltiltást kapott. 2005 májusában a Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága kizárta a Ferencvárost a magyar kupa következő kiírásából, a döntőn elkövetett súlyos sportszerűtlenségek miatt. László Csabát az MLL fegyelmi bizottsága és a Ferencvárosi TC is egymillió forintra büntette meg.

Jegyzetek

Források

További információk A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja A mérkőzés adatlapja a magyarfutball.hu-n A nemzetisport.hu beszámolója a mérkőzésről Az Origo beszámolója a mérkőzésről

Kategória:Magyar labdarúgókupa Kategória:2005 a labdarúgásban Kategória:A Ferencvárosi TC mérkőzései