A Nagyon különleges ügyosztály Jim Abrahams és David Zucker alkotta amerikai televíziós bűnügyi vígjátéksorozat, amelynek első adása 1982-ben volt. Főszereplője Leslie Nielsen. A sorozat után készült el az első Csupasz pisztoly film.
A pozitív kritika ellenére az ABC a sorozatot hat epizód után törölte műsoráról. Alan North játszotta Ed Hocken kapitány szerepét, a filmekben a szerepet George Kennedy töltötte be. A sorozatban Peter Lupus alakította Norberg felügyelőt, a filmekben viszont O. J. Simpson. Ted Olson tudós szerepét a trilógiában és a sorozatban is Ed Williams formálta meg.
Szereplők Leslie Nielsen alakította Frank Drebin hadnagyot. Jerry Zucker elmondta, hogy a Drebin nevet találomra választották ki a telefonkönyvből (a magyar szinkronban a karakter neve Drebilre változott, azonban a Csupasz pisztoly filmek magyar változatában már ismét Drebinként szerepel). Jim Abrahams, Jerry és David Zucker az Airplane! forgatásán találkoztak Nielsennel és tudták, ő tökéletes lesz Drebil szerepére. Ed Williams játszotta a labor-technikus Ted Olson-t. Williams főiskolai tanárként dolgozott, nyugdíjba vonulása után kezdett színészmesterség-órákat venni. Zuckerék és Abrahams csodálkoztak teljesítményén.
Leslie Nielsen - Frank Drebin felügyelő (magyar hangja: Sinkovits Imre) Alan North - Ed Hocken kapitány (magyar hangja: Gera Zoltán) Ed Williams - Ted Olson a tudós (magyar hangja: Szatmári István) William Duell - Johnny a besúgó (magyar hangja: Petrik József) Peter Lupus - Norberg (magyar hangja: Láng József) Ronald "Tiny Ron" Taylor - Al
Nielsen, Taylor és Williams voltak az egyetlenek, akik a Csupasz pisztoly trilógiában ugyanazt a szerepet játszották el, mint a sorozatban.
Érdekességek Minden rész elején bejelentenek egy vendégszereplőt, akit azonnal, már a főcímben megölnek és többet nem is bukkan fel az epizódban. A főcímben a szereplők között felbukkan Abraham Lincoln elnök is, aki a színházi páholyból visszalő a merénylőjére. "Természetesen" ő sem szerepel a főcímen kívül a sorozatban. "A főnök már ott volt", minden helyszínelésnél, alkalmanként más szituációkban is előfordul ez a mondata Franknek. Minden állandó karakter bevezetőjében rájuk lőnek és ők visszalőnek. Hocken kapitány bemutatásánál az ő irodáját elkezdik szétlőni ami nevetséges eredményekkel ér véget (egy égő ember rohan végig a folyosón; egy ember kiugrik az ablakon; egy anya eldobja kisbabáját, hogy fedezék mögé húzódhasson). Drebil rangja sokszor változik, akár egy színhelyen belül vagy akár egy mondatban is. Gyakran mutatja be magát (narratív formában) őrmesterként vagy az Ügyosztály nyomozó hadnagyaként, amely valójában nem is létezik (nagyobb rendőrségeknek van nyomozó hadnagya és nyomozóőrmestere, de nem mindhárom cím egyben). Az első epizódban felügyelőként említik, később hadnagyként, végül kapitányként. Drebil cigarettát vagy kávét ajánlana fel olyan embereknek, akiket kihallgatott, erre az ő válaszuk, hogy: "Igen, tudom" vagy "Igen, ez az". Drebilnek gyakran találkoznia kell Johnnyval, a mindentudó utcai cipőtisztítóval, akitől hasznos információkat szerez a bűnügyek kapcsán. Johnny addig nem mond semmit, amíg Frank nem ad neki kenőpénzt (ha nem fizet, akkor gyakran mondja, hogy "Nem tudok erről semmit" vagy "Nagy ez a város"). Miután Frank távozik, Johnnyhoz mindig érkezik valaki és a hivatásukhoz kérnek Johnnytól tanácsokat:
Egy pap a halál utáni élet kapcsán kér tanácsot. Egy orvos kérdezi Johnnyt, hogyan kell elvégezni egy szívműtétet. (A magyar szinkronban egy válogatott jéghokist műtenek súlyos könyöksérüléssel. Az orvost Velenczey István szinkronizálja, ami valószínűleg vicces utalás Štrosmajer doktor / Miloš Kopecký karakterére a Kórház a város szélén sorozatból.) Tommy Lasorda baseball edző a rossz ütéstechnika miatt fordul Johnnyhoz. Ő megrója az edzőt amiért eladta Tommy John dobójátékost. Egy tűzoltó kér segítséget, hogy hogyan fékezzenek meg egy a tüzet egy bútorraktárnál. Joyce Brothers pszichológusnő beszélget Johnnyval a pszichológiáról. Dick Clark rádiós és tévés híresség, az American Bandstand népszerű zenés műsor házigazdája kérdezi Johnnytól, mi az a ska műfaj és van-e jövője. (A magyar szinkronban Clark a digitális lemezfelvételről beszélget Johnnyval.)
A csoport irodájának üvegajtaján a "Police Squad" (Ügyosztály) felirat úgy van írva, hogy bármelyik oldalról nézzük, az egyik szó mindig visszafelé olvasható. Drebil felügyelő parkoláskor rendszeresen elüt valamit (legtöbbször kukákat), amelyek száma az epizódok számával nő, az első résznél egy, a másodiknál kettő és így tovább. Ted Olson a tudós mindig valamilyen veszélyes kísérletet mutat be a gyerekeknek. Az epizódok végén a stáblistánál kimerevítik a képet, de valaki mindig mozog a kimerevített emberek között.
Díjak és jelölések
Emmy-díj
1982 - Legjobb férfi főszereplő vígjáték sorozatban - Leslie Nielsen - jelölt 1982 - Kiváló író vígjátéksorozat kategóriában - David Zucker, Jim Abrahams and Jerry Zucker a "A tekintélyes adomány, avagy ajándék lónak ne nézd a fogát" című epizódért - jelölt
Egyéb díjak
2006 - Satellite díj TV Show legjobb DVD kiadása "A teljes sorozat" - jelölt
Epizódlista
#CímÍró(k)RendezőElső vetítésElső magyar vetítésKód 1 A tekintélyes adomány, avagy ajándék lónak ne nézd a fogátA Substantial Gift (The Broken Promise)David ZuckerJim AbrahamsJerry ZuckerDavid ZuckerJim AbrahamsJerry Zucker1982. március 4.1985. július 6.1PS01 Kettős gyilkosság történik egy bankban. Kizárólag Sally, a pénzéhes pénztárosnő tudhatja, hogy mi történt valójában. Drebil felügyelő nyomozása egyre érdekesebb részleteket tár fel.
Vendégszereplő: Lorne Greene lett volna. 2 A félelem gyűrűje, avagy frász a szorítóbanRing of Fear (A Dangerous Assignment)Tino Insana, Robert WuhlJoe Dante1982. március 11.1984. október 13.1PS02 Ezúttal az illegális sportfogadásokon a rendőrök figyelme. Feltűnik, hogy a bokszmérkőzéseken óriási pénzek cserélnek gazdát, mégpedig a "megbundázott" meccseknek köszönhetően.
Vendégszereplő: Georg Stanford Brown lett volna. 3 Az inas tette, avagy a főcím az árulóThe Butler Did It (A Bird in the Hand)Tino Insana, Robert WuhlJoe Dante1982. március 18.1986. június 18.1PS05 Ebben a részben Drebil felügyelő egy elrabolt örökösnő nyomába ered.
Vendégszereplő: Robert Goulet lett volna. 4 Bosszú és bűntudat, avagy Hófehérke és a hét törpeRevenge and Remorse (The Guilty Alibi)Pat ProftJoe Dante1982. március 25.1985. november 8.1PS04 Gyilkosság áldozatává lett a híresen szigorú bíró, később egy ügyész is. Frank egy szerelmi háromszöget sejt az ügy hátterében...
Vendégszereplő: William Shatner lett volna. 5 Randevú a gonosszal, avagy a félelem reflexeiRendezvous at Big Gulch (Terror in the Neighborhood)Nancy SteenPaul Krasny1982. július 1.1984. december 15.1PS03 Egy fiatal tánctanárnőt megvernek, mert nem tudott fizetni a várost uraló behajtóknak. Drebil felügyelő kisvállalkozónak álcázza magát, és várja, hogy feltűnjenek a titokzatos védőemberek...
Vendégszereplő: Florence Henderson lett volna. 6 Ördögi áru, avagy a francia kapcsolatTestimony of Evil (Dead Men Don't Laugh)Tino InsanaRobert WuhlJoe Dante1982. július 8.1987. szeptember 1.1PS06 Vészesen terjed a szórakoztatóiparban dolgozók között a kábítószer élvezete. Drebil felügyelő komédiásnak áll, így egy gyilkossági ügyet és a drogkereskedelem szálait is felgöngyölítheti...
Vendégszereplő: William Conrad lett volna.
További információk
Kategória:1982-ben bemutatott amerikai televíziós sorozatok Kategória:1982-ben befejezett amerikai televíziós sorozatok Kategória:Bűnügyi televíziós sorozatok Kategória:Televíziós vígjátéksorozatok Kategória:Az ABC saját gyártású műsorai