Szász Tamás István, Thomas Stephen Szasz (Budapest, 1920. április 15. – Manlius, New York, 2012. szeptember 8.) zsidó-magyar származású amerikai pszichiáter, egyetemi tanár. A New York-i Állami Egyetem Egészségtudományi Centrum (Syracuse) professor emeritusa volt, ahol pszichiátriát oktatott. A pszichiátria erkölcsi és tudományos alaptételeinek és az orvostudomány modern társadalom feletti kontrolljának jól ismert kritikusa volt. Az elmebetegség mítosza (1961) és Az őrültség gyártása (1970) című könyveinek főbb vitatémái igencsak összeforrtak nevével.
Gyógyításról alkotott nézetei az „öntulajdonlásnak” nevezett libertárius elvből adódtak, amely szerint mindenkinek megvan a joga saját testének és szellemének birtoklására és a létre anélkül, hogy erőszakot kezdeményezzenek ellene.Szász Tamás, Self-Ownership or Suicide Prevention https://fee.org/articles/self-ownership-or-suicide-prevention/ A nyugati világot éppúgy bírálta, mint a kommunista államokat pszichiátriai gyakorlatuk és „drogofóbiájuk” miatt. Úgy vélte, hogy az öngyilkosságnak, a gyógyszerszedésnek, a drogok használatának és eladásának, és a szexuális választásnak személyesnek, szerződésesnek és az állami igazságszolgáltatáson kívülinek kellene lennie.
1973-ban az Amerikai Humanista Társaság az év humanistájává választotta, 1979-ben pedig a Francisco Marroquín Egyetem tiszteletbeli doktorátussal tüntette ki.Honorary Doctoral Degrees at UFM (Hozzáférés 2011. május 25.)
Életútja
1920. április 15-én Budapesten, zsidó családban, Szász Gyula és felesége, Lily második fiúgyerekeként született. 1938-ban emigrált az Egyesült Államokba. 1944-ben megkapta az amerikai állampolgárságot és orvosi diplomát szerzett a Cincinnati Egyetemen.Thomas Stephen Szasz életrajza (Hozzáférés 2011. május 25.) Rezidensi évét a Cincinnati Közkórházban töltötte. Belgyógyászatot és pszichiátriát tanult Bostonban és Chicagóban, 1947-től pszichoanalitikai képzésen vett részt a Chicagói Pszichoanalitikus Intézetben, melyet Franz Alexander alapított, saját pszichoanalitikus rendelőjét 1948-ban nyitotta meg. 1951 és 1956 között az intézetben dolgozott, mint kiképző analitikus. Az ezt követő öt évben a személyzet állandó tagja volt, mely idő alatt 24 hónapig kiküldetésen vett részt az Amerikai Haditengerészettel.http://www.szasz.com/intro.html The "Szasz Site"] (Hozzáférés 2011. május 25.
1954-ben Bethesdába (Maryland) költözött, majd 1956-ban a New York-i Állami Egyetem pszichiátria professzorává nevezték ki. 1962 óta vendégprofesszor a Wisconsin Egyetemen, 1968 óta a Milwaukee-i Marquette Egyetemen is előadó. 1962-től ismét a New York-i Állami Egyetem pszichiátria professzora, máig itt tevékenykedik.
Alapító elnökségi tagja az elmegyógyintézetekbe való kényszerbeutalás ellen küzdő amerikai egyesületnek, és tagja a bűnözést vizsgáló nemzeti bizottság felügyelő tanácsának. 1951-ben vette feleségül Rosine Loshkajiant, akitől két lánya született: Margot és Susan. 1970-ben váltak el.(Harmat, 1994) A pszichiátriáról alkotott nézeteit Karinthy Frigyes írásai befolyásolták.[forrás?]
Szász központi vitatémáinak felemelkedése
Az elmebetegség terminusa elleni első bírálatát 1958-ban a Columbia Law Review című folyóiratban jelentette meg. Ebben a cikkben azt állította, hogy az elmebetegség boszorkányság. 1961-ben vallomást tett az Amerikai Egyesült Államok Szenátusának bizottsága előtt a kényszergyógykezelések ellen érvelve. Azt állította, hogy az elmebetegnek címkézés sérti a beteg jogait, és hogy az orvosoknak segítőknek kell lenniük és nem börtönőröknek.Jeffry Oliver: The Myth of Thomas Szasz (Hozzáférés 2011. május 25.
Szász központi vitatémái
Szász Tamás a modern orvostudomány társadalomra gyakorolt hatásának kritikusa. Kritikusan szemléli a modern orvostudomány behatását a társadalomra, úgy véli, mintha államosítaná a vallás emberiségre kiterjedt hatását. A tudományos világszemléletet kritizálva, különösen a pszichiátriát megcélozva, kiemelten a maszturbáció elleni kampányait a 19. század végén, viselkedési zavarok leírására használt orvosi kézikönyveket képalkotása és nyelvezete miatt, és túlságosan függ a nem önkéntes mentális kórházi kezeléstől a társadalom védelme érdekében, vagy a lobotómia és egyéb beavatkozások ellen, amiket a pszichózis kezelésére javall. Hogy összegezze leírását a gyógyászat politikai befolyásáról a modern társadalmakban a tudományba vetett hittel ötvözve, kijelentette:
Mivel a teokrácia az Isten és a papjai uralma, a demokrácia az emberek és a többség akarata, eszerint a farmakrácia pedig a gyógyászat és a doktorok uralma.T. Szasz, Ceremonial Chemistry, 1974
Szász következetesen figyelmet szentelt a szó erejének az intézményben és a szociális rend fenntartásában, mind kisebb személyes, és szélesebb szocio-politikai körökben:
A küzdelem meghatározása valójában küzdelem magáért az életért. Egy tipikus westernfilmben két férfi elkeseredetten harcol egy pisztoly megszerzéséért, ami a földre esett: aki előbb éri el a fegyvert lő, és életben marad; a vetélytársa lövést kap és meghal. Egy átlagos életben, a küzdelem nem fegyverekért megy, hanem szavakért; aki elsőként határozza meg a szituációt, nyer, a vetélytársa lesz az áldozat. Például a családban férj és feleség, anya és gyerek nem jut dűlőre; ki határozza meg, hogy ki a bajkeverő, szellemi beteg? … [az egyén], aki elsőnek megragadja a szót, ami kivetíti a valóságot a másikra; [az az egyén] aki meghatározó az irányít (dominál), és él; [az egyén] akit meghatároznak, az alávetett lesz és talán meg is hal. 9
A fő gondolatmenetét az alábbiak szerint lehet összegezni:
„Az elmebetegség mítosza”
Az „elmebetegség” egy kifejezés, egy metafora, ami egy sértő, kellemetlen, zavaró, vagy bosszantó magatartást, cselekedetet, vagy viselkedési mintát, mint például a szkizofréniát írja le mint betegséget vagy kórt. Szász írta:
„Ha Istenhez beszélsz, akkor imádkozol, ha Isten beszél hozzád, akkor szkizofrén vagy. Ha a halottak beszélnek hozzád, akkor spiritiszta vagy, ha te beszélsz a holtakhoz, akkor szkizofrén vagy.”The Second Sin. New York: Doubleday, 1973
Annak ellenére, hogy egyes emberek zavaró módon gondolkozhatnak, viselkedhetnek, ami egyes kórok tüneteire (fájdalom, degenerálódás, különböző behatásokra való reagálás) hasonlít, még nem jelenti azt, hogy ténylegesen „kórosak”. Szász számára a kór csak azt jelentheti, ami valakinek „van”, miközben a viselkedés az, amit valaki „csinál”. A kórok „az emberi test működési hibái, a szívé, májé, veséké, és agyé”, miközben „semmiféle viselkedés vagy neveletlenség nem kór, és nem is lehet az. A kórokra ezek nem jellemzőek”. Szász a drapetomániát hozza viselkedési példának, amit a társadalomból sokan nem ismernek el, széles körben mégis betegségnek bélyegezve emlegetik csak úgy, mint hisztérikusnak nevezik azokat a nőket, akik nem hajlanak meg a férfiak akaratának. A pszichiátria aktívan homályosítja a különbséget a viselkedési zavar és betegség között, hogy a két tábort konfliktusba keverje.
Azzal hogy egyes embereket „betegnek” nyilvánítanak, a pszichiátria erkölcsi közegként megpróbálja őket megfosztani a felelősségtudatuktól annak érdekében, hogy jobban tudják őket irányítani. Emberek, akikről azt mondják (maguk, vagy mások), hogy mentális betegségük „van”, legjobb esetben csakis „hamis betegség”-ük lehet. Diagnosztizált „elmebetegség” és „elmezavar” (később Szász ezt megtévesztő fogalomnak nevezte /az elmebetegségnek helyett/) „tudományos kategóriának számít”, de megmaradtak szimpla ítéletnek (megvetés ítélete) hogy támogassák a pszichiátriai hatóságok egyes hatalomgyakorlási módjait. Ezzel a gondolatmenettel a szkizofrénia nem a betegség lényének a neve, hanem egy szélsőséges pszichiátriai és társadalmi rosszallás ítélete. Szász a szkizofréniát a „pszichiátria megrémült szimbólumának” nevezi, mert az így megbélyegzettek már régóta biztosítják a mentséget a pszichiátriai elméletek, kezelések, visszaélések és reformok számára.
Az elmezavaros vagy szkizofrén személy alakja a pszichiátriai szakértők és hivatalok szemében olyan — Szász szerint -, mint egy eretnek, szentségtörő a teológiai szakértők, hivatalok szemében. Szász szerint, ahhoz, hogy megértsük a pszichiátriában a „betegség” metaforikus jellegét, elsőnek meg kell értenünk a szó szoros jelentését a gyógyászat többi terén. Ahhoz, hogy igazi betegség legyen, a jelenséget elsőre megközelíthető legyen, mérhető, tesztelhető legyen tudományos módon. Másodszor, hogy megerősítsék mint betegséget, a kórtani állapotot ki kell mutatni sejt- és molekulaszinten.
Egy valódi betegséget boncasztalnál is meg kell találni (nem csupán élő személyben), és meg kell felelnie a kórtani leírásnak ahelyett, hogy az American Psychiatric Assosiation tagjai csak úgy megszavaznák létét. Az „elmebetegségek” valós és létező problémák. Gyakran „olyanok, mint” egy betegség, érvel Szász, ami miatt érthetővé válik a gyógyászati metafora, de semmiképpen nem érvényesíti, mint pontos leírást vagy magyarázatot.
A pszichiátria áltudomány, ami parodizálja a gyógyászatot az utóbbi 100 évben bevezetett gyógyászati kifejezésekhez hasonló szavak felhasználásával. Csak hogy tisztázzuk, ha valakinek „megszakad a szíve” az teljesen más logikai kategóriába tartozik, és ha az elsőt úgy kezeljük, mint a másodikat az a kategória hibát eredményez, ami persze egy kitalált dolog. A pszichiáterek a „lélek doktorok” utódai, papok, akik megbirkóztak a lelki talányokkal, dilemmákkal és aggodalmakkal, amik örökké aggasztották.
A pszichiátria legfőbb eszközei a beszéd vagy szónoklat, az elnyomás és a vallás. Olyannyira, hogy a „belgyógyászati betegségekként” mutatja be a mentális problémákat, a módszereit pedig gyógykezelésekként, klienseit – különösen az önkényteleneket – orvosi betegségben szenvedőknek, ami egy, a szabadságot és méltóságot alapjaiban fenyegető hazugság. A különböző mentális egészségügyi törvényeken keresztül az állam által támogatott pszichiátria Szász szerint egy modern szekularizált állami vallás. Ez egy mérhetetlenül bonyolult társadalmi rendszer, ami brutális erőszakot és finom indoktrinációt egyaránt felhasznál és a tudományosság álcája mögé bújik. Az az elképzelés, mely szerint a biológiai pszichiátria valódi tudomány, tényleges gyógyászat, olyan kritikusok által vitatott, mint Michel Foucault az Őrültség és civilizáció (1961) című könyvében és Erving Goffman Asylumsában (1961).
A pszichiátria és az állam elkülönítése
Az állam büntetlenül visszaél a pszichiátriával a sokkterápia alkalmazásával.Rand, Ayn Atlas Shrugged, p. 1139, Random House, 1957 Ha belátjuk, hogy az elmebetegség a helytelen viselkedés eufemizmusa, akkor az államnak nincs joga ezeket az embereket pszichiátriai kezelésekre kényszeríteni. Hasonlóképpen, az államnak nem kéne tudnia beavatkozni az elmegyógyászat gyakorlatába (például a gyógyszerutánpótlás jogi ellenőrzésével). A kormány medikalozációja „terápiás államot” hoz létre, egyeseket őrültnek vagy drogfüggőnek bélyegezve.
A szertartásos kémia (1973) című könyvében azt írta, hogy amiképp a boszorkányokat, a zsidókat, a cigányokat vagy a homoszexuálisokat üldözték, most így üldözik a „drogfüggőket” és az „őrülteket”. Szász azt állítja, hogy ezeket az embereket használták fel áldozati bárányoknak a különböző rituálékon. Hogy igazán láttassa a vallás jelenlétét a gyógyászatban, az elhízást hozza fel példának: ahelyett, hogy a gyorsételeket okolnánk (azaz a rossz táplálkozási szokásokat), az orvosok bevezették a túltápláltság fogalmát. Annak ellenére, hogy a táplálkozás tudományos szintre emelkedett, mára az erkölcs helyettesíti a böjtöt, és erkölcsi kívánalom, hogy ne legyünk túlsúlyosak, nem pedig csupán hasznos orvosi tanács.