Márton János (Zetelaka, 1921. június 4. – Kolozsvár, 1998. május 31.) romániai magyar színműíró, színész, rendező, író.
bélyeg|262px|Sírja a Házsongárdi temetőben Élete Alsó gimnáziumi osztályait a székelyudvarhelyi Római Katolikus Gimnáziumban végezte, a székelykeresztúri tanítóképzőben szerzett oklevelet (1945). Szülőfalujában kezdte tanítói pályáját.
1946-ban országos feltűnést keltett, miután Szentimrei Jenő felfedezte tehetségét a zetelaki műkedvelők által előadott, Tamási Áron által szerzett Énekes madár című népszínmű színészeként és rendezőjeként. Ezek után Szentimrei Jenő meghívta a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagjai közé. Közben jogi diplomát szerzett a Bolyai Tudományegyetemen 1951-ben, azonban 1984-ig megszakítás nélkül a színház színésze és rendezője is volt. Többek közt drámák és vígjátékok karakterszerepeit alakította. Balga, Lúdas Matyi, Tiborc, Svejk, Pompás Gedeon szerepeiben élményt nyújtó alakításai voltak. Rendezésében vitték először színpadra Bolyai Farkas 1818-ban Marosvásárhelyen kinyomtatott és elfelejtett A párisi per című ötfelvonásos „érzékeny játék”-át (1964).
1998-ban hunyt el. A Házsongárdi temetőben helyezték végső nyugalomra (II. A.). Sírja fejkövén a Szervátiusz Jenő alkotta portré Tiborc szerepében ábrázolja. Az eredetileg bronzból készült portrét lopás miatt ma kőváltozata helyettesíti.Márton János síremléke. Köztérkép.hu Orbán Róbert műlapja. Eredeti felvétel is látható. Ecsedi Kovács Gyula sírjával együtt műemléki védettség alatt áll:CJ-IV-m-B-07839.041.Gaal György: Tört kövön és porladó kereszten. Pusztuló múlt és fájó jelen a Házsongárdi temetőben, Kolozsvár, Stúdium Kiadó, 5. átdolg. kiadás, 2009. 114. p. Emlékére 1999-ben felvette nevét a zetelaki színjátszó csoport.
Főbb művei A Művelődés hasábjain megjelent egyfelvonásosai közül népszerűvé vált A fekete bárány (1972/8) és A fekete macska (1972/9). Dehel Gáborral együtt színpadra írta át Jókai Az arany ember és A kőszívű ember fiai című regényét. A kolozsvári színészéletből vett anekdotái Páll Árpád gondozásában Mosolygó Thália (Kolozsvár, 1991) címmel, a két szerző nevéből összevont Márton Pál álnév alatt jelentek meg.
Kötetei Márton Pál: Mosolygó Thália. Pillanatképek erdélyi színházakból; Szabadság, Kolozsvár, 1991 Főbb szerepei Márton János legfontosabb színházi szerepei a következők: Balga (Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde) Tiborc (Katona József: Bánk bán) Puntilla (Brecht: Puntilla úr és szolgája, Matti) Švejk (Hašek–Burian: Švejk) Csörgheő Csuli (Móricz Zsigmond: Úri muri) Pompás Gedeon (Sütő András: Pompás Gedeon) Mann (Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja)
Főbb rendezései Legjelentősebb színházi rendezései a következők: Szophoklész: Antigoné Tamási Áron: Énekes madár Weiss: Vizsgálat
Jegyzetek
Források
További információk Horváth Sz. István: Jellem és epizód. Márton János. A Hét Évkönyve, 1982
Kategória:1921-ben született személyek Kategória:1998-ban elhunyt személyek Kategória:Romániai magyar színészek Kategória:Magyar színházrendezők Kategória:Magyar drámaírók Kategória:Romániai magyar költők, írók