Bencsik Gábor (Budapest, 1954. szeptember 1. –) magyar újságíró, agrármérnök, történész, könyvkiadó. Bencsik István Kossuth-díjas szobrászművész fia, Bencsik Andrásnak, a Magyar Demokrata című lap kiadó-főszerkesztőjének öccse.
Életpályája Felsőfokú tanulmányait 1973 és 1979 között a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, 2002 és 2006 között a Pécsi Tudományegyetemen végezte, 2010-ben PhD fokozatot szerzett.
1979-től egy évtizeden át a Nők Lapja újságírója volt. 1988–1989 között a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ) országos választmányának tagja volt. 1989–1997 között a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) főtitkáraként dolgozott. 1993 és 1997 között a Soros Alapítvány Tényfeltáró újságírás programja kuratóriumának elnöke volt. 1994–2001 között az Országos Sajtó Nyugdíjpénztár elnöke volt.
1994-ben megalapította a Magyar Mercurius Könyvkiadót, melynek 1996 óta igazgatója. 1997–1999 között a Nyugdíjpénztárak Országos Szövetségének elnöke volt. 2005 óta a Magyar Demokrata lapigazgatója. 2014 júniusától a Magyar Krónika című havilap főszerkesztője.
Érdeklődése az elmúlt évtizedben a cigányság problémái és története felé fordult.
Könyvkiadóként több tucat könyvet jelentetett meg – többek között a Magyar Roma Történeti Könyvtár négy kötetét.
Művei Kis könyv a magyar hagymáról, Corvina, Budapest, 1989, Az üldözöttek, Magyar Mercurius, Budapest, 1994, (A kincs címen is) A sárkányok természetrajza, Magyar Mercurius, Budapest, 1999, Horthy Miklós – a kormányzó és kora, Magyar Mercurius, Budapest, 2002, Igazságot Magyarországnak (Lord Rothermere és a magyar revízió), Magyar Mercurius, Budapest, 2002, Cigányokról, Magyar Mercurius, Budapest, 2008, Vármegyék könyve (Millenniumi körkép Magyarországról, I–II.), Magyar Mercurius, Budapest, 2008, 2012, , A régi Erdély népeinek képeskönyve (Kéziratos viseletkódex az Apafiak korából, társszerzőként: Oborni Teréz, Tompos Lilla mellett), Magyar Mercurius, Budapest, 2013, (német nyelvű kiadás: Bilderbuch der Völker des alten Siebenbürgens, ) Magyar cigány képes könyv (A magyarországi cigányság történeti ikonológiája, 1686-1914), Magyar Mercurius, Budapest, 2013, (angol nyelvű kiadás: Hungarian Gypsy Picture Book (The historic iconology of the Gypsies in Hungary, 1686-1914), ford. Magyarkuti Barna, Gregor Zsófia, ) A lovasok (Álomjáték), Magyar Mercurius, Budapest, 2013 Dolgaink (Versek és prózaversek), Magyar Mercurius, Budapest, 2014 Mari története; Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2020 https://kmtg.hu/konyvek/bencsik-gabor-mari-tortenete/ Lavotta János utolsó délutánja (regény) Előretolt Helyőrség, Budapest, 2021 A kincs. Történelmi kalandregény; átdolg. kiad.; Magyar Mercurius, Budapest, 2023 (Az üldözöttek címen is)
Díjai
Magyar Arany Érdemkereszt (2024) Herczeg Ferenc-díj (2026)
Jegyzetek
Források
További információk Bencsik Gábor "Cigányokról" című blogja Ki kicsoda a magyar könyvszakmában
Kategória:A Magyar Demokrata vezetői, újságírói Kategória:Magyar könyvkiadók Kategória:Magyar agrármérnökök Kategória:Magyar történészek Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettjei Kategória:Herczeg Ferenc-díjasok