A Ferencvárosi TC 2011–12-es szezonja 2011 júniusában kezdődött, és 2012 májusában ért véget, mely sorozatban a 3., összességében pedig a 108. idénye volt a csapatnak a magyar első osztályban. A klub fennállásának ekkor volt a 113. évfordulója. A csapat a hazai kiírások mellett a nemzetközi porondon is szerepelt.

Az Európa-liga 1. selejtezőkörében az örmény Ulisz csapatát ejtették ki, 5–0-s összesítéssel, azonban a 2. selejtezőkörben a norvég Aalesunds FK 4–3-as összesítéssel búcsúztatta őket.

Az OTP Bank Ligában az 1. fordulóban a Kaposvári Rákóczi ellen mérkőztek meg, idegenben, július 17-én.

2011. augusztus 16-án lemondott Prukner László, a csapat vezetőedzője, helyét szakmai igazgatóként Détári Lajos vette át.

A magyar kupában a nyolcaddöntőig jutottak, ahol a másodosztályú Békéscsabai Előre állította meg őket.

A bajnokságot a tizenegyedik helyen zárták.

A szezon eseményei 2011 májusában a Ferencváros megszerezte a 3. helyet a 2010–11-es bajnokságban, így biztossá vált, hogy a következő szezonban szerepelhet a nemzetközi porondon. Legutoljára erre 2005-ben volt példa, akkor a fehérorosz MTZ-RIPA 3–2-es összesítéssel ejtette ki a Fradit az UEFA-kupa első selejtezőkörében. Június 18-án lejátszották első előkészületi mérkőzésüket, Dunaszerdahelyen. A mérkőzés végeredménye: DAC Dunajská Streda–Ferencváros 1–2. Az Európa-liga 1. selejtezőkörének párosításait június 20-án sorsolták. A Ferencváros az örmény Uliszt kapta ellenfeléül. Amennyiben továbbjutnak a 2. selejtezőkörbe, az Aalesunds–Neath párharc győztesével játszanak. Június 30-án a Ferencváros 3–0 arányban legyőzte hazai pályán az Ulisz csapatát, az Európa-liga selejtezőjében. Július 7-én idegenben is győztek az Ulisz ellen (2–0), így 5–0-s összesítéssel jutottak tovább a 2. selejtezőkörbe, ahol a norvég Aalesunds FK volt az ellenfelük. Július 10-én a 75. születésnapját ünneplő Lokomotyiv Moszkvával játszottak. A Moszkvában megrendezésre kerülő találkozón a magyar csapat 1–0-ra diadalmaskodott. Július 14-én 2–1 arányban legyőzték hazai pályán az Aalesunds FK-t. A visszavágóra július 21-én kerül sor, Norvégiában. Július 17-én lejátszották első bajnoki mérkőzésüket a 2011–12-es idényben. Az ellenfél a Kaposvári Rákóczi volt, a mérkőzés végeredménye 2–2 lett. Július 21-én 3–1-re kikaptak az Aalesunds FK-tól, így 4–3-s összesítéssel búcsúztak a második legrangosabb európai kupasorozat további küzdelmeitől. Augusztus 16-án a gyenge szezonkezdet miatt (öt bajnokin két döntetlen mellett három vereség volt a mérleg) lemondott vezetőedzői tisztségéből Prukner László. Prukner 2010 nyarától irányította a csapatot. Helyét ideiglenesen a pályaedző, Nagy Tamás vette át, akinek megbízatása két meccs erejéig szólt. bélyegkép|jobbra|125px|Détári Lajos Augusztus 30-án a korábbi világválogatott Détári Lajos lett a csapat új edzője. Szerződése a 2011–12-es szezon végéig szól. Augusztus 31-én lejátszották első mérkőzésüket a ligakupa B csoportjában. BFC Siófok–Ferencváros 2–1. Szeptember 11-én megszerezték első győzelmüket az OTP Bank Ligában. Ferencváros–Zalaegerszegi TE 2–0. Október 22-én 3–0-ra legyőzték az Újpest csapatát az egyik legrégibb és a legnagyobb figyelem övezte magyarországi rangadón. Ezzel a sikerrel elkerültek a kieső zónából. Október 26-án 5–2-s szolnoki győzelemmel léptek tovább a magyar kupa nyolcaddöntőjébe. November 16-án lejátszották utolsó mérkőzésüket a Ligakupa csoportkörében, az ellenfél a BFC Siófok volt (1–2). A csapat a B csoport utolsó helyén végzett, 1 ponttal, így nem folytathatja a küzdelmeket tavasszal. November 27-én egy 3–2-s Diósgyőr elleni győzelemmel zárták az őszi szezont az OTP Bank Ligában. A Ferencváros a 9. helyen telel a bajnokságban, 19 ponttal. December 3-án 2–2-s döntetlent játszottak a Békéscsabai Előrével a magyar kupa nyolcaddöntőjében, így idegenben szerzett több góllal a békéscsabaiak jutottak tovább (az első mérkőzésen 0–0 lett a végeredmény). 2012. március 3-án 2–1-s vereséggel kezdték a tavaszi szezont, a Debreceni VSC gárdája ellen. Május 26-án 4–2-s paksi vereséggel zárták a szezont, amelyet végül a tizenegyedik helyen fejeztek be, 9 győzelemmel, 7 döntetlennel és 14 vereséggel. Az NB I 1901-es indulása óta még soha nem kapott ki tizennégyszer a Ferencváros csapata a bajnokságban.

Játékoskeret

Megjegyzések Kölcsönjátékosként szerepelt a Kaposvári Rákóczitól. Kölcsönjátékosként szerepelt az Estudiantestől.

Átigazolások Átigazolások nyáron

Érkezett:

Távozott:

Átigazolások télen

Érkezett:

Távozott:

Mérkőzések Barátságos találkozók Felkészülési mérkőzések

OTP Bank Liga OTP Bank Liga

A mérkőzést, egy vendég játékos jogosulatlan szerepeltetése miatt 3–0-val a Ferencváros javára írták.

Magyar kupa Magyar kupa 4. forduló

Nyolcaddöntők

Ligakupa Ligakupa

Európa-liga Európa-liga 1. selejtezőkör

2. selejtezőkör

Statisztikák Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2012. május 26. A bajnokság végeredménye

|style="background-color: #FAFAFA;"|

|rowspan="10" style="background-color: #FAFAFA;"|

Jegyzet A Győri ETO FC-t az UEFA kizárta, ezért a negyedik helyezett csapat indulhatott a 2012–2013-as Európa-ligában.

Helyezések fordulónként Jelmagyarázat O: Otthon I: Idegenben GY: Győzelem D: Döntetlen V: Vereség

Forduló 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 Helyszín I O I O I O I O I I O I O I O O I O I O I O I O O I O I O I Eredmény D D V V V V V GY V V V GY GY GY D D GY V GY D V GY GY D GY V V D V V Helyezés 7 10 12 12 13 13 141515151515 13 12 10 11 9 9 9 9 10 9 9 9 9 9 10 9 10 11

Eredmények összesítése Az alábbi táblázatban összesítve szerepelnek a Ferencváros 2011/12-es bajnokságban elért eredményei.

Ősz/tavasz (forduló)Otthon Idegenben––Őszi szezon (1–17.) 82337–5+2993159–12–310Tavaszi szezon (18–30.) 72236–8–2862139–11–27 Összesen (1–30.) 1545613–130171552818–23–517

Ligakupa csoportkör

Csapat

Mérkőzések Lejátszott mérkőzések száma 43 (30 OTP Bank Liga, 3 Magyar kupa, 6 Ligakupa, 4 Európa-liga) Győzelmek száma 13 (9 OTP Bank Liga, 1 Magyar kupa, 0 Ligakupa, 3 Európa-liga) Döntetlenek száma 10 (7 OTP Bank Liga, 2 Magyar kupa, 1 Ligakupa, 0 Európa-liga) Vereségek száma 20 (14 OTP Bank Liga, 0 Magyar kupa, 5 Ligakupa, 1 Európa-liga) Szerzett gólok száma 52 Kapott gólok száma 57 Gólkülönbség –5 Sárga lapok 92 Kiállítások 8 Legtöbbet figyelmeztetett játékos Grúz Tamás (9 , 1 ) Legnagyobb arányú győzelem Ferencváros 3–0 Ulisz (2011. 06. 30.) Ferencváros 3–0 Újpest (2011. 10. 22.) Szolnoki MÁV 2–5 Ferencváros (2011. 10. 26.) Legnagyobb arányú vereség Ferencváros 1–4 Pécsi MFC (2011. 09. 07.) Legmagasabb hazai nézőszám 12 100 néző, Ferencváros 3–0 Újpest (2011. 10. 22.) Legalacsonyabb hazai nézőszám 200 néző, Ferencváros 1–2 BFC Siófok (2011. 11. 16.) Legtöbbször pályára lépett játékos Júnior (33 mérkőzés) Házi gólkirály Pölöskey Péter (7 ) Pontok 49/129 (37,99%)

Kiírások Kiírás Statisztikák Kezdő forduló Végső forduló/helyezés Mérkőzések dátumai – Első Utolsó OTP Bank Liga 30 9 7 14 31–36 –5 — 2011. 07. 17. 2012. 05. 26. Magyar kupa 3 1 2 0 7–4 +3 4. forduló Nyolcaddöntő 2011. 10. 26. 2011. 12. 03. Ligakupa 6 0 1 5 6–14 –8 Csoportkör 2011. 08. 31. 2011. 11. 16. Európa-liga 4 3 0 1 8–4 +4 1. selejtezőkör 2. selejtezőkör 2011. 06. 30. 2011. 07. 21.

Lásd még 2011–2012 a magyar labdarúgásban

Jegyzetek

További információk A csapat hivatalos honlapja A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja, adatbankja A 2011–12-es szezon menetrendje a tempofradi.hu-n A 2011–12-es szezon pályára lépő játékosai és góllövői a tempofradi.hu-n

2011 Kategória:Labdarúgócsapatok 2011–2012-es szezonja