Chernelházadamonya (ejtsd: Csernelházadamonya) község Vas vármegyében, a Sárvári járásban.
Fekvése A Répce bal partján fekszik, Sárvártól 21 kilométerre északnyugatra, Szombathelytől 31 kilométerre északkeletre, Büktől 9 kilométerre délkeletre.
Megközelítése Zsáktelepülés, közúton csak egy irányból, a Cirák–Tompaládony–Bük–Zsira között húzódó 8614-es útról Mesterháza legnyugatibb házaitól mintegy 1,5 kilométerre, Bő keleti szélétől pedig 7-800 méterre dél felé letérve lehet elérni a községet. Répceszentgyörggyel csak egy alsóbbrendű, számozatlan önkormányzati út köti össze.
Vasútvonal az 1970-es évek óta nem érinti, azóta a legközelebbi vasúti csatlakozási lehetőséget a Hegyfalu vasútállomása kínálja, közúton mintegy 8 (légvonalban 4,5) kilométerre nyugatra, illetve a Bük vasútállomása, 8,6 km távolságra.
Korábban (1913. november 8. és 1974. május 26. között) érintette a Sárvár–Répcevis–Felsőlászló-vasútvonal is, amelynek egy megállóhelye is volt itt, a lakott területtől nagyjából egy kilométerre északra.
Története Két falu, Csernelháza és Damonya egyesítéséből jött létre 1925-ben. 1927-ig ideiglenesen Chernelháza volt a neve.Chernelházadamonya adatai a KSH online helységnévtárában Az egyesített település nevének helyesírását – a vonatkozó szabályoktól eltérve – az innen származó chernelházi Chernel nemesi család nevére tekintettel határozták meg.
Határában, a Kukucsa-majorban 1952-ben több római kori urnát és egy 4. századi téglával fedett sírt tártak fel, amelyekkel együtt egy bélyeges mécses, egy illatszeres üveg és egy agyagkancsó is előkerült.[Chernelházadamonya Építési Örökségvédelmi Hatástanulmánya - Gergye Péter-2006.]
Damonya története A község két része közül Damonya szerepel korábbról fennmaradt írott forrásokban. Nevét a szláv eredetű Damján névből eredeztetik. Első ismert birtokosai az Osl nemzetség tagjai voltak, akik közül többen is a Damonyai nevet használták. 1239-ben az ugyanezen nemzetséghez tartozó Szatmár fia, Miklós, a falu egy részét a templomos lovagoknak adományozta, de a Damonyai családnak is jelentős területei maradtak a településen.
A Nagydamonyának nevezett részt királyi adományként kapták a Chernel család ősei. Ebből lett a későbbi Chernelháza, amelynek legrégibb fennmaradt írásos előfordulása 1436-ból való.[Virágos Zsolt: Magyar kastélylexikon, Vas megye kastélyai és kúriái - Budapest 2004.] Damonya tulajdonosa 1483-ban a johannita lovagrend lett; ekkor az itt lakókra is kiterjesztették a vám- és harmincad-mentességet. Az 1400-as évektől a lakosok fokozatosan önállóak lettek, illetve a Damonyai család birtokaprózódása során egyre több nemesi birtokos jelent meg. 1671-ben 25 egytelkes nemest írtak össze. A 18. században nagy számban jegyeztek fel jobbágytelkeket. A birtokosok között találjuk a Nagy, a Chernel, a Végh és a Guáry családot. 1787-ben a 14 jobbágyi jogállású lakos mellett 25 zsellért is összeírtak. A nemesi lakosok száma ekkor 7 volt. A 19. századtól jelent meg a birtokosok között a Simon család. 1850-ben a lakosság száma 296 fő volt, szinte valamennyi katolikus vallású.
Chernelháza története bélyegkép|jobbra|250px|A Simon kúria Chernelháza neve viszonylag későn, 1436-ban szerepel először fennmaradt írásban. Létezéséről azonban már a 13. század végéről tudósít az az adománylevél, amely szerint 1272-ben V. István a Damonyainak is nevezett Mixét (Miksa) és fiát Mártont, a csehek elleni háborúban szerzett érdemeik okán, kiemelte a karakói várjobbágyok közül. Egyúttal az addig általuk használt négyekényi nagyságú földjüket örökbirtokként nekik adományozta. Az ő leszármazottaik voltak a későbbiekben több jelentős országos tisztet is betöltő Chernel család tagjai (1360-ban Márton unokája Miklós használta először a Chernel nevet). Az általuk birtokolt faluhoz pedig a család neve társult a 15. századtól. Ugyanebben a században indult el a kisnemesi faluvá válás folyamata, amelynek következtében 1671-ben már 13 egytelkes nemes élt a településen. A 18. századra azonban ez a folyamat – mint Damonyán is – a visszájára fordult, és Chernelháza részben visszaalakult jobbágyfaluvá. Birtokosai a Chernel család tagjai voltak, akik spanyol mintájú juhtenyészetet és országos hírű ménest hoztak létre. 1787-ben a férfilakosságból 5 nemesi, 6 paraszti (jobbágyi) és 13 zselléri jogállású volt. A mindig csekély lakosságszámú települést (1787-ben 95 fő, 1850-ben 145 fő, 1920-ban 161 fő) már a feudális korban együtt írták össze a szomszédos Damonyával. Ennek és egybeépülésüknek következtében egyesítették közigazgatásilag is a kettőt, amelyben 1930-ban, az egyesítés után 477 lakos élt.
Az 1950-es megyerendezés keretében Chernelházadamonyát Vas megyéhez csatolták.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Giczi Kálmán (független) 1994–1998: Giczi Kálmán (független) 1998–2002: Giczi Kálmán (független) 2002–2006: Horváth Károly Lászlóné (független) 2006–2010: Giczi Kálmán (független) 2010–2014: Németh László (független) 2014–2019: Németh László (független) 2019–2024: Horváth Károly Zsolt (független) 2024– : Horváth Károly Zsolt (független)
Népesség A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 97,9%-a magyarnak, 3,2% németnek, 2,7% cigánynak, 1,1% horvátnak mondta magát (2,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 80,9%, református 2,1%, evangélikus 4,3%, felekezet nélküli 2,1% (10,6% nem nyilatkozott).Chernelházadamonya Helységnévtár
2022-ben a lakosság 91,7%-a vallotta magát magyarnak, 6,5% németnek, 1,4% szerbnek, 0,5-0,5% cigánynak, románnak, horvátnak és örménynek, 4,2% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (6,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 44,4% volt római katolikus, 7,9% református, 3,7% evangélikus, 3,2% görögkatolikus, 0,9% ortodox, 0,5% egyéb keresztény, 1,9% egyéb katolikus, 9,3% felekezeten kívüli (28,2% nem válaszolt).Chernelházadamonya Helységnévtár
Nevezetességek Lebontott kastélyok Mindkét községrésznek volt kastélya.
A damonyai részben álló épületet, amelyet a 18. század végén a Végh család birtokolt, később Verebi Végh-kastélynak vagy a Nagycenki Cukorgyári Rt. kastélyának hívták. (A Végh családtól az Ürményiek vették meg, majd az 1930-as években a Nagycenki Cukorgyáré lett, de akkor már nagyon elhanyagolt állapotban.)
A Chernelházai-kastély a Mező utcában állt. Az L alakú, korábban emeletes épület azonban inkább csak kúriának volt nevezhető. Egykor tíz szoba volt benne, köztük egy díszterem. 1945-ben elvették a Chernel családtól, a kastélyban lakó Szemes nevű bérlőt kitelepítették, és szükséglakásokat alakítottak ki az épületben. 1982-ben, amikor az épület állapota teljesen leromlott, lebontották. Az egykor homlokzatát díszítő kettős címert 1984-ben a Chernel család emlékére a Simon-féle kúria kapuja mellett helyezték el.
Látnivalók A Simon-kúria a Fő utca 59. alatt szabadon álló, földszintes, téglalap alaprajzú épület. Az építtető Simon család a 19. század elején szerzett birtokokat a településen, 1858-ban a kataszteri térkép tanúsága szerint már biztosan állt itteni rezidenciája. Az 1945-ös kisajátítás után a Répcevölgye Termelőszövetkezet kezelésébe került, amely irodákat helyezett el falai között, de a korábbi tulajdonos özvegyének is maradt benne egy lakrésze. Később a tanácsházát és a művelődési otthont is ebben az épületben helyezték el, majd az 1980-as évek végétől ismét csak a tsz használta.Magyarország vármegyéi és városai Vas vármegye szerk. Borovszky Samu, Bp. 1898. Az állattenyésztők védőszentjét, Szent Vendelt pásztorfiúként ábrázoló szobor a Vasút utca és a Fő utca kereszteződésében áll. 1854-ben állíttatta Végh Johanna az 1851. év emlékére. A Végh-kastély maradványa és magtár: az egykori épületből megmaradt részek romos állapotban, de új tetővel a Fő utca 33. szám alatt láthatók. Kápolna, Fő utca 26. Harangtorony, Fő utca Lourdes-i barlang a falutól északnyugatra Répce és egy vízierőmű maradványa
Galéria
Érdekesség A helyi (csernelházai és damonyai) I. világháborús áldozatok emléktábláját nem helyben, hanem a répceszentgyörgyi Szent György-templom előtt álló hősi emlékművön helyezték el.
Jegyzetek
További információk
Kategória:Vas megye települései Kategória:A Répce-sík települései