Bucsuta község Zala vármegyében, a Letenyei járásban.
Fekvése A Zalai-dombság területén, a Göcsejben, nagy dombok és erdők között, a vármegyeszékhely Zalaegerszegtől 34 kilométerre délre fekszik, a Letenye és Zalaegerszeg térségét összekötő Becsehely-Bak közti 7536-os út közelében. Területén végighalad a Zalaszentbalázs-Szentliszló közti 7534-es út.
Története Fennmaradt írásos forrásokban 1289-ben szerepelt először, Bachita néven. E név későbbi írásos változatai arról tanúskodnak, hogy a település folyamatosan lakott hely volt: 1320-ban Bazytha, 1360-ban Bachta, 1364-ben Bachytha, 1524-ben Bwchytha, 1542-ben Bochyta, 1576-ban Bacsita, 1696-ban Borcsita, 1720-ban Bocsuta, 1790-ben Butsota, 1796-ban pedig Bucsuta formában írták.
A települést 1541-ben orosztonyi és bakonaki nemesek és familiárisaik kirabolták, 1576-ban pedig a törökök - több más faluval együtt - felégették. A falu Kanizsa török uralma alatt lakatlan hely volt, a lakosság az erdőbe vagy más településekre menekült. Az elpusztásodott helyet a terület új urai később újra benépesítették. Az Esterházyak levéltárában fennmaradt egy telepítő levél 1694-ből; akkor hét negyed telek volt a településen hét családdal és egy zsellérrel. A népesség csak lassan nőtt, még 1710-ben is prelidum volt.
A Mária Terézia-féle urbárium kiadásakor herceg Eszterházi Miklós tulajdonában volt a falu. Ekkor már szőlőhegy is tartozott hozzá. 1777-ben Bánokszentgyörgy filiája lett, ekkor 13 jobbágy lakta, és csak harangláb állt a telepűlésen. Az oktatást a bánokszentgyörgyi tanító látta el.
1786-ban az alsólendvai uradalom része volt, lakosai a bárány és méhtizedet természetben fizették. 1793-ra a lakosságszám 343 főre csökkent, de ezt követően gyorsan növekedett, s 1796-ban a falu 62-házában már 469 római katolikus lakos élt. Az uradalmi erdőt makkoltatás és épületfa kitermelésének céljára hasznosították, s a községnek pálinkafőzdéje és 568 hold irtásföldje is volt.
1828-ban 62 házat és 469 római katolikus lakost írtak össze a faluban. 1868-ban elemi iskolája is létesült, és 1910-re már 374-en tudtak írni és olvasni a községben.
A lakosság fő megélhetési forrása az állattartás volt, amely az erdei élethez kapcsolódott, s az 1940-es évekig ezt kiegészítette a szövés-fonás is. A 19. századtól két-három szénégetője is volt a falunak, akik eladásra égették a szenet, s vesszőabroncs- és fazsindelykészítők is laktak az erdőben.
A környék olajmezőinek feltárása, és az olajipar fellendülése tovább javított a lakosság anyagi helyzetét. Mód nyílt terményeiknek Bázakerettyén való értékesítésére is.
A falutól északra fekvő dombos terület a török idők előtt lakott volt. A régi erdő kivágásakor a területről sok templomi kincs, csontvázak, tégla és kőmaradványok kerültek elő.
A községhatár környékén több melegvízű forrás is van.
Fényes Elek írta egykor a településről: "Bucsuta, magyar falu, Zala vármegyében, 459 katholikus lakossal. Földesura b. Eszterházy. Utolsó posta Alsó-Lendva."
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Ifj. Szabó István (nem ismert) 1994–1998: Szabó István (független) 1998–2001: Szabó István (független) 2001–2002: Gyurkó Imréné (független)A hivatkozott forrásból a választás részletes eredményei nem állapíthatók meg. 2002–2006: Gyurkó Imréné (független) 2006–2010: Gyurkó Imréné (független) 2010–2014: Kucséber József (független) 2014–2019: Kucséber József (független) 2019–2024: Kucséber József (független) 2024– : György Noémi (független)
A településen 2001. szeptember 30-án időközi polgármester-választást tartottak, az előző polgármester lemondása miatt.
Népesség A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás idején a nemzetiségi megoszlás a következő volt: magyar 95,6%, cigány 3,9%. A lakosok 89%-a római katolikusnak, 1,37% reformátusnak, 2,28% felekezeten kívülinek vallotta magát (6,8% nem nyilatkozott).Területi adatok -Zala megye Központi Statisztikai Hivatal
2022-ben a lakosság 81,3%-a vallotta magát magyarnak, 2,4% cigánynak, 0,5% görögnek, 0,5% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (18,7% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 57,9% volt római katolikus, 0,5% református, 3,8% egyéb keresztény, 8,6% felekezeten kívüli (29,2% nem válaszolt).Bucsuta Helységnévtár
Nevezetességei Jegyzetek
További információk
Kapcsolódó szócikkek
Kategória:Zala megye települései Kategória:Zala vármegye települései