A Gaumont francia filmvállalat, az 1895-ben történt alapításával a világ legrégebben működő filmgyártó vállalata. A vállalat központja a párizsi Neuilly-sur-Seine városrészben van.
Története A céget Léon Gaumont (1864–1946) francia mérnök és feltaláló alapította, kezdetekben fényképezőgépekkel és felszerelésekkel kereskedett. A cég profilja 1897-től változott meg, amikor a kivetítőkészülékek reklámozására kisfilmeket készítettek. A vállalat párizsi La Villette városrészben felépített filmstúdiói a világ legnagyobbjai voltak az 1905–1914 közötti időszakban, a kisebb város méretű filmstúdiót a franciák Léon Gaumont monogramja után „Cité Elgé”-nek hívták.
A filmvállalat több külföldi irodát is nyitott, a Gaumont brit leányvállalatának közreműködésével készítette el Alfred Hitchcock számos filmjét, úgymint a 39 lépcsőfok (1935), vagy a Londoni randevú (1938) című filmeket. A második világháború kitöréséig, a szintén francia konkurens filmgyártó Pathé mellett, a Gaumont uralta az európai filmipart.
Az amerikai filmgyártók európai feltörekvése pénzügyi válságba sodorta a háború során amúgy is jelentős veszteségeket elszenvedett vállalatot, ezért az 1930-as évek elején a Franco-Film Aubert-tel egyesült.
1975-ben a vállalat részvényeinek 60%-ának megvásárlásával, a szavazati jog 70%-ának megszerzésével a francia médiamágnás Nicolas Seydoux lett a Gaumont ügyvezetője.
A filmvállalat logóját, a margarétát Léon Gaumont anyja emlékére választotta, akinek keresztneve Marguerite volt. A logó grafikájának az alapja a mai napig margaréta.
1970-es évek
De hová tűnt a 7. század? (1973) A pofon film (1974 Ilyen a show-biznisz (1975) Sokat akar a szarka... (1976) Violette és Francois (1977) Olajralépés (1978) Lepke a vállon (1978) Bűnügyek (1979) Nosferatu: Az éjszaka fantomja (1979) The Bronte Sisters (1979) Csatár a pácban (1979) Zsaru vagy csirkefogó? (1979)
1980-as évek Amerikai nagybácsim (1980) Az utolsó metró (1980) Esernyőtrükk (1980) Szabadlábon Velencében (1980) Házibuli (1980) A profi (1981) Balfácán (1981) Házibuli 2. – A házibuli folytatódik (1982) A kívülálló (1983) Danton film (1983) Élethalálharc (1983) Balekok (1983) Swann szerelme (1984) Metró (1985) Zsaruszerelem (1985) Betty Blue (1986) Négybalkezes (1986) A Nagy kékség (1988) Un tour de manège (1989)
1990-es évek
Nikita (1990) Anyám kastélya (1990) Fracassa kapitány (1990) Apám dicsősége (1990) Marhakonzerv-akció (1991) Atlantisz (1991) Jöttünk, láttunk, visszamennénk (1993) Fanfan (1993) Léon, a profi (1994) (amerikai forgalmazó) Zűrangyalok (1995) A Jaguár (1996) Az ötödik elem (1997) Jöttünk, láttunk, visszamennénk 2. – Az időalagút (1998) Dilisek vacsorája (1998) Jeanne d’Arc – Az orléans-i szűz (1999) (amerikai forgalmazó)
2000-es évek
Vatel (2000) Bíbor folyók (2000) Addig jár a korsó a kútra… (2001) Reszkess, Amerika! (2001) Becsületkódex (2002) Kretének de extrémek (2002) Zsaroló Zsaruk 3. (2003) Dühöngés (2003) Bíbor folyók 2.: Az apokalipszis angyalai (2004) Nagy zűr Korzikán (2004) 36 – Harminchat (2004) Farkasok birodalma (2005) Angel-A (2005) Tökéletlen páros (2006) Topmodell a barátnőm (2006) OSS 117: Képtelen kémregény (2006) Chrysalis - Az emlékrabló (2007) Tükör/Szilánk (2008) MR 73 (2008) Largo Winch – Az örökös (2008) OSS 117: Rio nem válaszol (2009) Hibrid film (2009)
2010-es évek
Tegnap éjjel (2010) Életrevalók (2011) A boldogság sosem jár egyedül (2012) Belle és Sébastien (2013) Csábitás (2013) Belle és Sébastien – A kaland folytatódik (2015) Talár (2015) Balerina (2016) Életem NAGY szerelme (2016) Jöttünk, láttunk, visszamennénk 3. – A forradalom (2016) Belle és Sébastien 3. – Mindörökké barátok (2017) Eszeveszett Esküvő (2017) Viszontlátásra odafönt (2017) Párizs császára (2018) Köznevelés élesben (2019) Különleges életek (2019)
2020-as évek
Aline - A szerelem hangja (2020) Elég a hülyékből (2020) Egyszerűen fekete (2020) Családi testcsere (2020) OSS 117: From Africa with Love (2021) Elveszett illúziók film (2021) Belle és Sébastian – Egy új kaland (2021) Rumba – Több mint tánc (2022) Smoking Causes Coughing (2022) Én vagyok az apád (2022) Neneh Superstar (2022) Egy nehéz év (2023) Ízek és szenvedélyek'' (2023)
Napjainkban A Gaumont mai napig független filmgyártó, a francia filmek legnagyobb gyártója és a forgalmazója. A filmvállalat televíziós műsorokat is gyárt, továbbá animációs filmeket is készít.
Források
Kategória:Filmipari cégek Kategória:Francia filmművészet