Szávai Nándor, 1945-ig Kousz Nándor (Zágráb, 1906. július 27. – Budapest, 1979. január 30.) Kossuth-díjas irodalomtörténész, műfordító, gimnáziumi igazgató, 1948 és 1950 között oktatásügyi államtitkár. Demény Magda zenepedagógus, zongoraművész férje, Szávai János apja.

Életútja, munkássága

Kousz Nándor (1878–1931) vasúti hivatalnok és Brabecz Antónia fiaként született; apja a Duna–Száva–Adria Vasútnál volt igazgató. Francia nyelv és irodalom szakon tanult a Budapesti Tudományegyetemen, ahol Eötvös-kollégista is volt, majd a tanulmányait Párizsban, a Sorbonne-on fejezte be. Hazaérkezvén doktorált és középiskolákban tanított. 1945-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban osztályvezető-helyettes lett, majd 1946-tól a budapesti tankerület főigazgatói beosztásában működött. 1948–1950 között oktatásügyi államtitkárként tevékenykedett, e minőségében Ortutay Gyulával kidolgozott egy általános művelődésügyi tervezetet és részt vett az iskolák államosításában is. 1950-től gimnáziumi igazgatói beosztásban dolgozott, majd az ELTE-n mint szakvezető tanár oktatott, később a Francia Tanszék módszertani előadójaként működött, onnan vonult nyugalomba 1973-ban.

Esszéket, tanulmányokat írt az irodalom és a neveléstudomány témakörében. Fordította a francia és angol klasszikus és modern írók műveit. Főleg szépirodalmat fordított, de hasznos kézikönyveket,Például Georges Sadoul: A filmművészet története. [Historie de l'art du cinéma des origines a nos jours]. Ford. Szávai Nándor. Budapest, 1959, Gondolat. történelmi forrásokatII. Rákóczi Ferenc politikai és erkölcsi végrendelete. [Testament politique et moral du prince François II Rákóczi]. A tanulmányt és a tárgyi jegyzeteket írta Köpeczi Béla; a latin szöveget gondozta Borzsák István; a francia szövegeket gondozta Kovács Ilona. Ford. Szávai Nándor és Kovács Ilona. Budapest, 1984, Akadémiai Kiadó. (Szávai Nándort tekintve posztumusz kiadás.) és tankönyveket is.Világirodalmi antológia a középiskolák számára. 1-2. köt. Budapest, 1958, Tankönyvkiadó. Egyik főmunkatársa volt a Világirodalmi lexikonnak.

Műfordítások lektorálásával is foglalkozott, a kötetekhez bevezető tanulmányokat vagy éppen utószavakat írt, vagy új köteteket ismertetett,Szávai Nándor: Harc az angyallal Jean Giraudoux regénye. Nyugat, 1935. minőségigényes színvonalon szolgálta az irodalmi ismeretek terjesztését, a magyar iskolaügyet és a közművelődést. Fordításait a mai napig újra és újra közreadják.Szávai fordításában George Sand (2007) és Albert Camus (2006) kötetei

Társasági tagság

Magyar Pedagógiai Társaság (a gimnáziumi szakosztály elnöke 1967-től, 1975-től tiszteletbeli elnöke).

Kötetei (válogatás) Tanulmányai

Rend és szabadság az iskolában. (1949) Jean-Jacques Rousseau : tanulmány. (1964) Emberek és tájak : esszék. (1972)

Műfordításai

Virginia Woolf: Orlando : regény /ford. Szávai Nándor. Budapest : Révai, 1945. Louis Aragon: Les communistes Kommunisták : 1940 május – 1940 június : [regény] / ford. Gyergyai Albert, Szávai Nándor. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1953. Voltaire levelei / vál., bev. és jegyz. Gyergyai Albert ; ford. Szávai Nándor. Budapest : Gondolat, 1963. Walter Scott: Quentin Durward : [regény] / [ford. Máthé Elek, Szávai Nándor]. Budapest : Európa, 1966. Albert Camus (1913-1960) L'étranger Albert Camus regényei : Közöny ; A pestis ; A bukás / [ford. Gyergyai Albert, Győry János, Szávai Nándor ; ill. Sziráki Endre. Budapest : Európa, 1970.

Díjai, elismerései Kossuth-díj (1948)

Jegyzetek

Források

További információk Kortárs magyar írók 1945-1997. Bibliográfia és fotótár. Szerk. F. Almási Éva. Budapest, Enciklopédia Kiadó, 1997, 2000.

Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:1906-ban született személyek Kategória:1979-ben elhunyt személyek Kategória:Magyarország államtitkárai Kategória:Eötvös-kollégisták Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek