A Camera Work 1903 és 1917 között megjelent fotóművészeti folyóirat, melyet Alfred Stieglitz amerikai fotográfus alapított és szerkesztett. A folyóirat a Stieglitz által 1902-ben alapított Fotó-szecesszió művészeti csoport fórumaként szolgált, azzal a szándékkal, hogy a fotográfiára mint a művészet egy formájára tekintsenek. A negyedévente megjelenő lapban a kor meghatározó fotográfusainak és az amerikai és európai avantgárd képviselőinek művei mellett kritikák, recenziók, tanulmányok kerültek bemutatásra. A Camera Work idővel az egyik legmeghatározóbb művészeti folyóirat lett az Egyesült Államokban.

Előzmények, alapítás bélyegkép|jobbra|Mr. Alfred Stieglitz, Camera Work 25 (Frank Eugene, 1909) Stieglitz 1897-ben részt vett az Amateur Photographers Society és a New York Camera Club közös társasággá szervezésében. A két szervezet The Camera Club of New York néven egyesült. Stieglitz lett a szervezet alelnöke, valamint 1897 és 1902 között a társaság által kiadott új lap, a Camera Notes főszerkesztői feladatait látta el. Szerkesztői munkássága alatt a folyóirat egyike lett Amerika legmeghatározóbb orgánumainak,Roberts (2008), 12. oldal melyben a társaság tagjai és mások mutathatták be fotográfiáikat. Oldalain olyan művészek munkái jelentek meg, mint Alvin Langdon Coburn, Fred Holland Day, Frank Eugene, Gertrude Käsebier, Adolphe de Meyer, Clarence Hudson White vagy Edward Steichen. A képek mellett kritikák és esszék is helyet kaptak, melyeknek szerzői európai publicisták, hazai művészek és kritikusok voltak. A Camera Notes sikere a jó minőségű illusztrációknak és fotográfiáknak volt köszönhető, melyek Stieglitz személyes elvárásai szerint készültek.

Stieglitz 1902 februárjában megalapította a fotószecesszió (Photo-Secession) csoportot, mely egy az Akadémiától független művészeti szerveződés volt. A név utalás volt a Németországban és Ausztriában működő szecesszionistákra. Még ugyanebben az évben kiállítást szervezett a New York-i National Arts Clubban American Pictorial Photography Arranged by the Photo-Secession címmel. Stieglitz a Camera Notes utolsó, általa szerkesztett számában kritikákat közölt a kiállításról, valamint közzétett egy hosszú szerkesztői cikket a mozgalomról.Roberts (2008), 12–13. oldal Stieglitz a fotográfiára mint a művészi kifejezési egyik lehetséges formájára tekintett, de a Camera Club idősebb, konzervatív tagjai ezzel ellentétben műszaki folyamatként értelmezték azt. 1902 júniusában főszerkesztői posztjáról lemondott, mert úgy érzete, hogy nagyobb szerkesztői szabadságra van szüksége. A Camera Clubbal való konfliktusa miatt egy saját lap alapításában gondolkodott, ebben barátja Joseph Keiley is támogatta. Az új lapnak a Camera Work nevet adta, ami a fényképészek korabeli elnevezéséből a Camera Workers (kameramunkás) szóösszetételből eredt. A fényképészekre akkoriban nem mint művészekre, hanem mint munkásokra tekintettek. Stieglitz egy személyben látta el az új lap főszerkesztői és kiadói feladatait.Roberts (2008), 13. oldal Munkájában korábbi kollégái, Dallett Fuguet, John Francis Strauss valamint Keiley voltak a segítségére. Fuguet és Keiley a szerkesztési munkák mellett cikkeikkel, valamint fotográfiáikkal is hozzájárultak a folyóirathoz.Hoffman (2004), 213–222. oldal Új folyóiratában a Camera Notesban képviselt koncepciót szándékozott továbbvinni, melyre több szempontból is mint a Camera Work előfutárára tekintenek. A lapban Stieglitz elsősorban saját kollégáinak munkáit jelentette meg, emellett fotográfiáról, a művészet új irányzatairól szóló cikkeket valamint a művészek kiállításairól szóló beszámolókat is közölt.

Kivitelezés bélyegkép|Portré (Miss N.), Camera Work 1 (Gertrude Käsebier, 1903) Stieglitz felkérésére Edward Steichen tervezte a szürkészöld színű borítót, melyen a lap címe, a kiadói információk és a lap száma volt feltüntetve. „Negyedéves fotográfiai lap, szerkesztő és kiadó Alfred Stieglitz, New York” – olvasható a címlapon. A Camera Work belső tipográfiáját – ami nem változott a tizennégy év alatt – William Morris munkája alapján szintén Steichen tervezte: a lapokon széles margóval megjelenő szövegek fekete betűszínnel voltak nyomtatva, a bevezetők piros színű iniciáléval kezdődtek.

A folyóirat legfontosabb részei az illusztrációk voltak, melyekre Stieglitz nagy gondot fordított. A megjelenő fotográfiákat és más munkákat a lehető legjobb minőségben szerette volna publikálni. Ehhez a legmegfelelőbbnek a fotogravűr eljárást tartotta: a lapban megjelent illusztrációk jelentős része így készült. A fotogravűrök lehetőség szerint az eredeti negatívok, esetenként az eredeti nyomatok alapján készültek. A negatívok esetén ez a tény fel volt tüntetve a képnél a lapban, így ezek a fotogravűrök tulajdonképpen eredeti nyomatoknak is tekinthetőek voltak. A képek, melyeket japán papírra nyomtattak pauszpapír fedőlapot kaptak. A fotogravűröket színes papírra helyezték, melyek színeit gondosan választották ki, hogy a fotográfiák képi világához, hangulatához illeszkedjenek. Az illusztrációk üres oldallal voltak elválasztva a szövegektől. Stieglitz kezdetben autotípiával is próbálkozott, amely költségtakarékosabb eljárás volt a fotogravűr eljáráshoz képest, azonban Stieglitz számára a minőség fontosabb volt, mint az ár. A fotogravűrök mellett az illusztrációk egy része duplex nyomtatással, kézi színezéssel, vagy többszínű kollotípia formájában jelentek meg.

A lapot Stieglitz saját vagyonából finanszírozta. Célja nem a profitszerzés volt, sőt a Camera Work inkább veszteséget termelt. Sem Stieglitz, sem munkatársai nem kaptak fizetséget munkájukért, a fotósoknak sem fizettek tiszteletdíjat műveik publikálásáért. Sőt úgy vélte, hogy ha a lap nyereségessé válna, akkor az „a művészi szabadság elvesztésével” járna. Célja a művészek munkájának minél pontosabb reprodukálása volt. Csak a fotográfiák legjobbjait akarta bemutatni, melyekről a legjobb kritikák írtak. Stieglitz erről így írt az első szám előszavában: „Miközben a fotográfia elsősorban monokróm folyamat, a művészi szépséget a tónusok és az értékek határozzák meg. Ezért rendkívül fontos, hogy a fotográfiák reprodukciói különös gondossággal és érzékenységgel készüljenek, hogy az eredetik szelleméhez hűek maradjanak. [...] Ilyen figyelemmel fognak készülni a »Camera Work« valamennyi számának illusztrációi.” bélyegkép|A fedélköz, Camera Work 36 (Alfred Stieglitz, 1907) A Camera Workben hirdetések, reklámok is helyet kaptak, azonban ezeket szigorúan a lap tartalmától elkülönítve a hátsó borítón jelentek meg, melyeket maga Stieglitz szerkesztett és tervezett. A hirdetésekhez ugyanazt a betűtípust használták, amit a címoldalhoz. A hirdető cégek között rendszeresen megjelent többek között az Eastman Kodak, a Bausch & Lomb, Schering és a Graflex kamera. Az Eastman Kodak majdnem mindegyik lapszámban hirdetett. Stieglitz a lap nonprofit jellegét megőrizendő korlátozta a lapban megjelenő hirdetések számát.Roberts (2008), 20. oldal

A nyomdai munkákat első alkalommal a New York-i Photochrome Engraving Company végezte. A később lapszámokat a Manhattan Photogravure Company, a glasgow-i T. & R. Annan & Sons, valamint Frederick Goetz müncheni cége a Verlagsanstalt F. Bruckmann végezte. Goetzöt Stieglitz még New Yorkban ismerte meg, amikor a Heliochrome Company-nél (a későbbi Photochrome Engraving Company) dolgozott. Goetz visszatért Európába és a Bruckmann-nál helyezkedett el. Ez a nyomda volt Európában az egyetlen Anglián kívül, mely rendszeresen vállalni tudta fotogravűrök nyomtatását. A londoni J. J. Waddington nyomda csupán egy lapszámot – Frederick H. Evans munkáit bemutató 4-diket – készíthette el: az elvégzett munka nem felelt meg Stieglitz magas elvárásainak, ezért nem kaptak további megrendeléseket.Roberts (2008), 17. oldal A szövegeket 1908. júliusáig a The Fleming Press nyomtatta, később a Rogers and Company. A lapszámok kötését a New York-i Knickerbocher Bindery végezte.

A folyóiratnak már megjelenése előtt 687 előfizetője volt. Stieglitz ragaszkodott ahhoz, hogy az előfizetők számától függetlenül minden lapszám legalább 1 000 példányban kerüljön kinyomtatásra. Az előfizetési díj kezdetben évi 4 dollár, egy lapszám ára pedig 2 dollár volt, a postai kézbesítés további 50 centbe került. Később duplájára emelkedett az újság ára. 1911-ben pedig egy lapszám már 15 dollárba került, a legdrágább – 17,50 dollár – az utolsó lapszám volt, melyben Paul Strand fotográfiái szerepeltek. Az előfizetők száma a kezdeti években 650 fő körül volt, de a Camera Work olvasóközönsége a kezdetektől apadt, ami leginkább az 1910. utáni lapszámoktól vált érzékelhetővé: Stieglitz a fotográfiák mellett fokozatosan teret engedett a művészet más formáinak is, festményeket, rajzokat és grafikákat közölt a folyóiratban. 1912-re az előfizetők száma 304 főre esett vissza. Az utolsó évben a lap példányszáma nem haladta meg az 500 db-ot, és mindössze 36 (sic!) előfizetést tartottak nyilván.Roberts (2008), 20–21. oldal

Története A kezdetek (1903–1906) bélyegkép|York Minster: 'In Sure and Certain Hope', Camera Work 4 (Frederick H. Evans, 1903) A Camera Work első, 1903 januári száma 1902 decemberében jelent meg. A lapban Gertrude Käsebier hat fotográfiája (Dorothy; The Manger; Blessed Art Thou Among Woman; Portrait (Miss N.); The Red Man; Serbonne) kapott helyet, Alfred Stieglitz Az ember keze (1903) és A. Radclyffe Dugmore A Study in Natural History (1903) című munkájának társaságában. Továbbá D. W. Tryon és Pierre Puvis de Chavannes egy-egy festménye. Charles H. Caffin és Frances Benjamin Johnston Käsebierről írt kritikája került a lapba, Joseph T. Keiley, Sidney Allan és Otto Walter Beck a fotográfia és a festészet esztétikájáról írtak míg Wild Calby a londoni Salon kiállításáról írt beszámolót. Rövid írások jelentek meg Eva Watson-Schützétől, Edward Steichentől és Dallett Fuguettől.Roberts (2008), 18; 550. oldal

A Camera Work egyik célja az volt, hogy az 1902-ben megalapított fotószecesszió nevű szerveződés fórumaként a fotográfiát mint lehetséges művészeti formát támogassák. A lapot az amerikai piktorializmus független orgánumának szánta Stieglitz: „A Camera Work egyetlen szervezethez vagy csoporthoz sem kötődik, és bár a Photo-Secession képviselője, ez a lap a függetlenségét a legkevésbé sem fogja korlátozni.” Ez az elképzelés sajnos nem volt megvalósítható.Roberts (2008), 190. oldal A megjelent munkák jelentős része a mozgalom tagjainak és a hozzájuk kötődő művészek munkái közül került ki, az új tehetségeknek viszonylag kevés teret engedve. Ezen kevesek egyike Edward Steichen volt, akinek összesen 68 munkája lett publikálva a folyóirat oldalain.Roberts (2008), 22. oldal

Stieglitz 1905-ben megalapította a Little Gallery-t, erről a lap 1906-ban megjelentetett 14. számban adtak hírt. A Little Gallery később új helyre költözött az Ötödik sugárúton. Később a galériának helyet adó épület házszáma után 291 néven vált ismertté. Az első kiállításon a Photo-Secession tagjainak munkáit mutatták be. A galéria jelentős szerepet töltött be Stieglitz életében és befolyással volt a Camera Workre is, mely a 14. számtól gyakorlatilag összefonódott a 291-gyel. Bár Stieglitz alapvető szándéka az volt, hogy a lap és a galéria külön legyen választva, de azt, hogy a kiállításon és a lapban is eltérő munkák jelenjenek meg csak ritkán sikerült megoldani.

Új tematika (1907–1913) bélyegkép|Dawn, Camera Work 26 (Alice Boughton, 1909) Stieglitz több alkalommal látogatott el Európába, ahol megismerkedett az európai művészet új irányzataival, melyek nagy hatással voltak rá. Több művésszel is találkozott, köztük Matisse-szal és Rodinnel. Egyik európai útja során, 1907-ben készítette el legismertebb felvételét A fedélközt, melyet évekkel később a lapban publikált először. 1908 januárjában a 291 galériában 58 rajzot állított ki Rodintől. Mindezt Matisse műveinek bemutatása követte nem sokkal ezután.Roberts (2008), 25. oldal Stieglitz érdeklődése a festészetre összpontosult.Roberts (2008), 26. oldal