Wilhelm Dilthey (Biebrich (Wiesbaden), 1833. november 19. – Seis am Schlern (Castelrotto), 1911. október 1.) német történész, pszichológus és szociológus, valamint idealista filozófus. Az irracionalista életfilozófia egyik megalapítója.
A Berlini Egyetem Filozófia Tanszékét is vezette. Fiatalként követve a családi hagyományokat Heidelbergbe ment teológiát tanulni. Többek között a híres német filozófus, Kuno Fischer is a tanára volt, így Dilthey korai életszemlélete a neokantianizmus hatása alatt formálódott. Heidelberg után a Berlini Egyetemre ment, majd 1867-ben Bázelben szerzett doktori címet.
Tanított Kielben és a mai Wrocławban is, majd 1882-ben tért vissza Berlinbe. Foglalkozott a filozófiai hermeneutikával is, amely az értelmezést és a megértést vizsgálja. Dilthey szembeállította egymással a természet- és a szellemtudományokat. Nem tagadta ugyan a természettudományok jelentőségét, de hangsúlyozta hogy ennek csak külső tapasztalatokkal van dolga, a szellemtudomány a belső tapasztalattal, az öntudattal foglalkozik. Szerinte a szellemtudományok az élet intuitív tudatából indulnak ki, éppen ezért csak ezeken keresztül lehetséges az élet megértése.
Történelemfelfogása
A történelem egy életmódot, életformát képvisel. A műveltséget/ kultúrát létrehozó és fenntartó ember maga - a pszichológiai vizsgálódás tárgya. Így, ezzel indította a kulturális pszichológiai mozgalmat.Pléh Csaba /Szellem és történelem a lélekben: Wilhelm Dilthey. 321. o.Cole, M.: (1996) Cultural Psychology. Cambridge, Mass.: Harvard University Press Dilthey filozófiájának másik jellemző sajátossága az irracionálisan értelmezett történetiség, a historizmus volt. Elvetette a törvényszerű történelmi fejlődés, a haladás fogalmát és a történelmi előrelátás lehetőségét, s a történelmet emberformáló irracionális folyamatnak tekintette. Dilthey a történelemben és más szellemtudományban a műveltség termékeit értelmezi, belső koherenciával vértezi fel. Szerinte a hagyományok típusváltásait a korra jellemző személyiség követi el. Ez kétélű állítás. A „geist” (német) egyik értelme (szellem) egyre inkább psyché/ Psyche (szellem, lélek, angol) értelmet nyer.
Lélektana
Szakítani kell a hagyományos lélektannal, vagy legyen leíró pszichológia is. A személyiség társításait/ asszociációit az értékirányaiban, érdekeiben vizsgálja! A tény belülről - eleven összefüggés, nem egyedi adottság.Pléh Csaba 322. o. Kornis elfogadja szellemtudományi megalapozó igényét a pszichológiai okságra alapozva, de szerinte a tudomány feladata igenis általános. A típusösszefüggést, persze, ragadja meg! A pszichológia nem lehet csak ideografikus/ eszmerajz szakág/ diszciplína, mert akkor megszűnik tudomány lenni.Kornis Gyula (1911)
Megértése
Dilthey fokozatosan tolódik el a pszichologizmustól a hermeneutikához. A megértés kulcsmozzanatát, alternatív pszichológia értelmében, lelki sajátnak veszi. A megértés nyelvi és társadalmi. „Az objektivációk által közvetített életben a megértés sem szubjektív élmény már (...) a hermeneutikusnak (...) közvetlenül mindig kifejezésekkel van dolga. A kifejezések pedig akarások az „érzésekkel” szemben. Mindenkinek ugyanúgy interszubjektívek/ alanyköziek.”Erdélyi Ágnes; Bakos Ferenc; Pléh Csaba 322. o. Az értelmes egész, mint a lelki élet szervezője - az akkori német szellemi élet igénye sokaknál.
Magyarul megjelent művei
Élmény és költészet. Három tanulmány; ford., bev. Várkonyi Hildebrand; Franklin, Budapest, 1925 (Ember és természet) A történelmi világ felépítése a szellemtudományokban. Tanulmányok / függelék: Wilhelm Dilthey – Edmund Husserl levélváltása; vál., ford., bev., jegyz. Erdélyi Ágnes; Gondolat, Budapest, 1974 (Gondolkodók) A pedagógia története; inː Egyetem, nevelés, értelmiségi lét; szerk. Csejtei Dezső, Dékány András, Simon Ferenc; Társadalomtudományi Kör, Szeged, 1990 (Ész, élet, egzisztencia) A történelmi világ felépítése a szellemtudományokban; vál., ford., jegyz. Erdélyi Ágnes; 2., átdolg. kiad.; Gondolat, Budapest, 2004 (Társadalomtudományi könyvtár) A filozófia lényege; ford., utószó Csejtei Dezső és Juhász Anikó; Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2007
Jegyzetek
Fordítás
Irodalom Pléh Csaba (2010). Osiris Kiadó, Budapest. A lélektan története. /Magyarázat és megértés/ A szellemtudományos pszichológia. / Szellem és történelem a lélekben: Wilhelm Dilthey Cole, M.: (1996) Cultural Psychology. Cambridge, Mass.: Harvard University Press Kornis Gyula (1911): Okság és törvényszerűség a Pszichológiában; Budapest, Franklin Kornis Gyula (1911): Elemi psychologiai kisérletek; Budapest, Franklin Erdélyi Ágnes (1972): Nyelvi kommunikáció és hermeneutika (Gondolatok egy Dilthey-kritikához). Általános Nyelvészeti Tanulmányok VIII. 39-52. o. Bakos Ferenc 1973, 1978.: Idegen szavak és kifejezések szótára; Akadémiai Kiadó Spitz László: Az új Dilthey-kép. Az ismerés határának kérdése Dilthey bölcseletében; Általános Ny., Budapest, 1943 (Dolgozatok a Kir. Magy. Pázmány Péter Tudományegyetem Philosophiai Semináriumából) Kornis Gyula: Dilthey történelemelmélete. Felolvastatott a Történelmi Társaság 1912. januárius 11. ülésén; Franklin, Budapest, 1913
Kategória:Német filozófusok Kategória:Wiesbadeniek Kategória:1833-ban született személyek Kategória:1911-ben elhunyt személyek Kategória:Német pszichológusok Kategória:Német teológusok Kategória:Német irodalomkritikusok Kategória:Német történészek Kategória:Német egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Hermeneutika