Seszták Ágnes (Érpatak, 1944. július 23. – Budapest, 2014. november 6.) magyar pedagógus, újságíró, politológus.

Életpályája Szülei Seszták János görögkatolikus kántortanító és Nátuly Mária voltak. 1962–1967 között az ELTE BTK könyvtár-magyar szakos hallgatója volt. 1967–1968 között gimnáziumi pedagógusként dolgozott. 1968-tól 10 évig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem lapjának, A Jövő Mérnökének munkatársa volt. 1972-ben elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Újságíró Iskoláját.

1978–1985 között a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség központi lapjánál, a Magyar Ifjúság családi rovatánál dolgozott. 1984-ben nagy vihart kavart a Könyörgés Szántó Annáért címmel írt cikke.Beszélő 10. szám (1984/2.), Évfolyam 1, 10. szám, Állam és egyház , beszelo.c3.hu 1985-től öt évig a Képes 7 alapító tagja, majd rovatvezetője volt. 1991–1994 között a Pesti Hírlap általános főmunkatársa, majd főszerkesztő-helyettese volt.

1993–1994 között a MÚOSZ egyensúlyfrakciójának szóvivője volt. 1993-ban kilépett a MÚOSZ-ból és 1994-től a részben általa is alapított Szabad Újságírók Szövetségének szóvivője lett. 1994–2002 között az Új Demokrata illetve Demokrata, majd Magyar Demokrata főszerkesztő-helyettese volt, 2002-től médiatanácsadója lett. 2004-től haláláig a Magyar Nemzet főmunkatársa volt.

Művei

Díjak, kitüntetések MÚOSZ-díj (1987) Magyar Lajos-díj (1989) Családbarát Médiáért Díj (2011) Eötvös József-díj (2012) A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2014) A Szellemi Honvédelem díja (2014) A Magyar Nemzet Aranytollának kitüntetettje (2014)

Jegyzetek

Források

Kategória:A Magyar Demokrata vezetői, újságírói Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Magyar politológusok Kategória:1944-ben született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek Kategória:Eötvös József-díjasok Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei Kategória:Magyar hetilapszerkesztők Kategória:A Pesti Hírlap (1990–1994) vezetői, újságírói Kategória:Magyar napilapszerkesztők Kategória:A Magyar Ifjúság (1957–1989) vezetői, újságírói