Nikomédiai Euszebiosz vagy Nikomédiai Eusebius (ógörögül: ; ? – 341 körül) 4. századi keresztény püspök, az ariánus vagy inkább niceaellenes egyházi irányzat egyik legfontosabb korai vezetője volt. Előbb Berütosz, majd Nicomedia, végül Konstantinápoly püspöke lett. Nem tévesztendő össze kortársával, Kaiszareiai Euszebiosz egyháztörténet-íróval, aki szintén fontos szereplője volt a nikaiai zsinat körüli vitáknak.
Nikomédiai Euszebiosz különösen Arius támogatása, az első nikaiai zsinat utáni egyházpolitikai küzdelmek, Alexandriai Szent Atanáz ellenfeleinek szervezése, valamint Constantinus halál előtti megkeresztelése miatt ismert. A korabeli és későbbi niceai források gyakran a „ariánus párt” vezéralakjaként mutatták be, de a modern kutatás óvatosabban fogalmaz: a 4. századi teológiai csoportok nem mindig felelnek meg a későbbi, éles felekezeti kategóriáknak.R. P. C. Hanson: The Search for the Christian Doctrine of God: The Arian Controversy 318–381. T&T Clark, Edinburgh, 1988.David M. Gwynn: The Eusebians: The Polemic of Athanasius of Alexandria and the Construction of the ‘Arian Controversy’. Oxford University Press, Oxford, 2007.
Fennmaradt saját írásai csekély terjedelműek: néhány levél és levéltöredék maradt ránk, főként ellenfelei vagy későbbi egyháztörténészek idézeteiben. Ezek közül a legfontosabb a Paulinosz türoszi püspökhöz írt levél, amelyben Euszebiosz kifejti, hogyan értelmezte a Fiú és az Atya viszonyát.Theodorétosz: Historia ecclesiastica I,5–6.Colm Luibhéid: „The Arianism of Eusebius of Nicomedia”. The Irish Theological Quarterly, 43/1, 1976, 3–23.
Történeti háttér
Nikomédiai Euszebiosz pályája a kereszténység egyik legmozgalmasabb korszakára esett. A 4. század elején a keresztény egyház még frissen került ki a nagy üldözések korszakából, majd Constantinus uralkodása alatt jogilag elismert és császári támogatást élvező vallási közösséggé vált. A külső üldözések megszűnése azonban nem jelentett belső békét: ekkor bontakozott ki az a hosszú teológiai vita, amelyet hagyományosan ariánus vitának neveznek.
A vita leegyszerűsítve arról szólt, hogyan kell érteni Jézus Krisztus, vagyis a Fiú istenségét és az Atyához való viszonyát. Arius alexandriai presbiter azt tanította, hogy a Fiú nem ugyanúgy örök, mint az Atya, hanem az Atyától kapta létét. Ezt ellenfelei úgy értelmezték, hogy Arius a Fiút teremtménynek tekinti. A niceai irányzat ezzel szemben azt vallotta, hogy a Fiú az Atyával egylényegű, görögül homoousziosz: nem teremtmény, hanem teljes értelemben Isten.Lewis Ayres: Nicaea and its Legacy: An Approach to Fourth-Century Trinitarian Theology. Oxford University Press, Oxford, 2004.
A kortársak számára a kérdés nem pusztán elvont filozófiai probléma volt. A tét az volt, hogy a keresztények kit imádnak Krisztusban, és hogyan őrizhető meg egyszerre az egyistenhit és Krisztus isteni méltósága. A keleti püspökök egy része tartott a homoousziosz kifejezéstől, mert attól féltek, hogy az szabelliánus irányba vezethet, vagyis elmoshatja az Atya és a Fiú közötti személyes különbséget. Mások szerint viszont éppen ez a szó volt alkalmas arra, hogy kizárja Arius tanítását.G. C. Stead: „‘Eusebius’ and the Council of Nicaea”. The Journal of Theological Studies, new series 24/1, 1973, 85–100.
Élete
Származása és tanulmányai
Euszebiosz születési helye és ideje nem ismert. A szakirodalom gyakran valószínűsíti, hogy Szíriából vagy a keleti mediterrán térségből származott. A hagyomány szerint az antiochiai teológiai iskolához kötődő Lukianosz tanítványi köréhez tartozott, ahogyan Arius is. Arius egyik levelében Euszebioszt „valódi lukianistának”, vagyis Lukianosz tanítványi köréhez tartozó társának nevezi.John Chapman: „Eusebius of Nicomedia”. In: The Catholic Encyclopedia, 5. kötet. Robert Appleton Company, New York, 1909.
A Lukianoszhoz való kapcsolat jelentőségét óvatosan kell értékelni. A későbbi források gyakran az antiochiai iskolát tették felelőssé az ariánus teológia kialakulásáért, de a modern kutatás szerint ez leegyszerűsítő kép. Annyi azonban valószínű, hogy Euszebiosz teológiája keleti, bibliamagyarázatra és logikai érvelésre építő közegben formálódott, és erősen hangsúlyozta az Atya elsőbbségét a Fiúhoz képest.
Berütosz és Nicomedia püspöke
Euszebiosz először Berütosz, a mai Bejrút püspöke volt. Később átkerült Nicomedia püspöki székébe. Ez a váltás már kortársai szemében is vitatott volt, mert a korai egyházi kánoni rend általában ellenezte, hogy egy püspök egyik város püspöki székéből egy másikba helyezze át magát. Ellenfelei ezt nagyravágyásként értelmezték, de a források többsége ellenséges hagyományból származik, ezért a részletek nem mindig ellenőrizhetők.
Nicomedia a 4. század elején különösen fontos város volt. Diocletianus idején a birodalom keleti részének egyik fő császári központja lett, és Licinius uralkodása alatt is jelentős udvari szerepet töltött be. Euszebiosz ezért nem egy elszigetelt helyi püspökség élén állt, hanem olyan városban működött, ahol közvetlen kapcsolatba kerülhetett a császári udvarral.
A források szerint Euszebiosz jó kapcsolatban állt Licinius udvarával, különösen Constantia császárnéval, aki Constantinus féltestvére és Licinius felesége volt. Ez az udvari kapcsolat nagyban hozzájárult későbbi befolyásához. A 4. századi egyházban a püspökök tekintélyét nemcsak teológiai tudásuk, hanem kapcsolatrendszerük és a császári udvarhoz való hozzáférésük is növelhette.
Kapcsolata Ariusszal
Arius alexandriai presbiter és püspöke, Alexandrosz között 318 körül bontakozott ki a vita. Arius ellenfelei szerint azt tanította, hogy „volt, amikor a Fiú nem volt”, vagyis a Fiú nem öröktől fogva létezett. Arius ezt nem egyszerűen Krisztus leértékeléseként fogta fel, hanem az Atya egyedüli eredetnélküliségének védelmeként. A niceai irányzat szerint viszont ez a tanítás nem őrizte meg megfelelően Krisztus teljes istenségét.
Amikor Ariust Alexandriában elítélték, több keleti püspökhöz fordult támogatásért. Euszebiosz az egyik legfontosabb pártfogója lett. Arius hozzá intézett levele fennmaradt, és ebből látszik, hogy Euszebioszt régi teológiai szövetségesének tekintette. Euszebiosz nemcsak magánlevélben támogatta Ariust, hanem püspöki körökben is igyekezett védelmére kelni.Arius levele Nikomédiai Euszebioszhoz, in: Theodorétosz: Historia ecclesiastica I,5.
Euszebiosz Bithüniában zsinatot is összehívott Arius ügyében. A zsinat a források szerint arra kérte a keleti püspököket, hogy fogadják közösségbe Ariust, illetve járjanak közben Alexandrosz alexandriai püspöknél. Ez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az eredetileg alexandriai vita birodalmi méretű egyházi konfliktussá vált.Szókratész Szkholasztikosz: Historia ecclesiastica I,5–14; II,7.Szózomenosz: Historia ecclesiastica I,15; II,16; III,4.
Teológiai álláspontja
Euszebiosz teológiájának legfontosabb fennmaradt forrása a Paulinosz türoszi püspökhöz írt levele. Ebben azt állítja, hogy egyedül az Atya eredet nélküli. A Fiú szerinte valóban az Atyától való, de nem az Atya lényegéből származik, és nem részesedik ugyanabban az eredetnélküli isteni lényegben. Euszebiosz a Fiút az Atyához hasonló, tőle származó, de nála alárendeltebb isteni valóságként értelmezte.Nikomédiai Euszebiosz levele Paulinosz türoszi püspökhöz, in: Theodorétosz: Historia ecclesiastica I,6.
Ez a gondolkodás a szubordinacionizmus egyik erőteljes formájának tekinthető. A szubordinacionizmus olyan teológiai irány, amely a Fiút valamiképpen az Atyának alárendeltként írja le. Fontos azonban különbséget tenni a korai keresztény szerzőknél előforduló mérsékelt alárendelő nyelvezet és Arius, illetve Euszebiosz radikálisabb álláspontja között. A 4. században a fogalmak még nem voltak teljesen rögzítve, ezért ugyanazokat a szavakat különböző csoportok eltérő értelemben használhatták.
Euszebiosz egyik fennmaradt töredéke szerint ha a Fiút „teremtetlennek” valljuk, akkor már azt is ki kell mondani, hogy egylényegű az Atyával. Ezt a niceai hagyomány később úgy értelmezte, hogy Euszebiosz maga is felismerte: a homoousziosz kifejezés alkalmas Arius tanításának kizárására. A modern kutatás óvatosabb: nem biztos, hogy ez a töredék közvetlenül a zsinatnak szólt, de jól mutatja, hogy Euszebiosz számára az „egylényegű” kifejezés komoly teológiai határvonalat jelentett.
Az első nikaiai zsinaton
Constantinus 325-ben hívta össze az első nikaiai zsinatot, hogy rendezze az Arius körüli vitát és helyreállítsa az egyházi békét. A zsinat többsége elutasította Arius tanítását, és elfogadta a hitvallást, amely a Fiút az Atyával egylényegűnek vallotta. Euszebiosz a zsinaton az Ariust támogató vagy vele rokonszenvező püspökök egyik legjelentősebb alakja volt.
A források szerint Euszebiosz előterjesztett vagy képviselt egy olyan hitvallási formulát, amely nem volt elfogadható a zsinati többség számára. A zsinat végül a homoousziosz kifejezéssel határozta meg a Fiú és az Atya viszonyát. Euszebiosz kezdetben ellenezte ezt a szót, de végül aláírta a hitvallást. Több forrás szerint azonban nem írta alá az Arius tanítását elítélő anatémákat, vagy legalábbis fenntartásokkal viszonyult hozzájuk.Timothy D. Barnes: Constantine and Eusebius. Harvard University Press, Cambridge, Massachusetts, 1981.
A zsinat után Euszebiosz és Theognisz nikaiai püspök helyzete gyorsan megromlott. Constantinus száműzte őket, feltehetően azért, mert továbbra is támogatták Ariust, vagy nem fogadták el maradéktalanul a zsinat döntéseit. Később kérvényt nyújtottak be, amelyben kijelentették, hogy elfogadják a hitet, és nem eretnekség miatt kerültek gyanúba. Ezt követően visszatérhettek püspöki székükbe.Euszebiosz és Theognisz kérvénye, in: Szókratész Szkholasztikosz: Historia ecclesiastica I,14.Timothy D. Barnes: Athanasius and Constantius: Theology and Politics in the Constantinian Empire. Harvard University Press, Cambridge, Massachusetts, 1993.
A niceai zsinat utáni egyházpolitikai szerepe
A visszatérés után Euszebiosz ismét jelentős befolyásra tett szert. A történeti forrásokban gyakran „euszebiánusoknak” nevezik azt a püspöki csoportot, amely vele vagy Kaiszareiai Euszebiosszal kapcsolatban állt, és több ponton szembekerült a niceai hitvallást határozottan védő püspökökkel. A kifejezés azonban polemikus: főként ellenfeleik, különösen Atanáz írásai révén terjedt el, ezért nem mindig jelöl egységes, szervezett pártot.
Euszebiosz és köre a zsinat utáni években több vezető niceai püspök eltávolításában játszott szerepet. Az egyik első célpont Antiókhiai Eusztathiosz volt, akit egy antiókhiai zsinat letett. Később Ankürai Markellosz is támadások célpontja lett, mert ellenfelei szerint teológiája a szabellianizmus felé hajlott. A legfontosabb ellenfél azonban Atanáz alexandriai püspök volt, aki Alexandrosz utódaként a niceai hitvallás egyik legerősebb védelmezője lett.
Atanázt többször is megvádolták fegyelmi, politikai és egyházi ügyekben. A 335-ös türoszi zsinat elítélte, majd Constantinus száműzte. A kérdésben a források erősen pártosak: Atanáz saját írásaiban ellenfeleit rosszhiszemű, összehangolt támadókként mutatta be, míg Euszebiosz köre Atanázt rendbontó és egyházfegyelmi szempontból veszélyes püspöknek látta. A modern történetírás ezért az eseményeket teológiai, egyházfegyelmi és politikai tényezők együtteseként vizsgálja.
Arius visszafogadása és halála
A niceai zsinat után Constantinus fokozatosan megengedőbb álláspontot foglalt el Ariusszal szemben. Arius olyan hitvallást nyújtott be, amelyet a császár és az Euszebiosz köréhez tartozó püspökök elfogadhatónak tartottak. A jeruzsálemi dedikációs zsinaton 335-ben Arius visszafogadása is napirendre került.