Anders Svensson (Göteborg, 1976. július 17. –) svéd válogatott labdarúgó. Irányítóként, vagy bal oldali középpályásként szokott szerepelni a pályán. Közismert ismertetőjegye a remek passzolási képessége, valamint a pontrúgások nagyszerű elvégzése.

Pályafutása

Korai évek

Svensson Göteborgban született és itt is kezdett el futballozni kisgyerekként a Guldheden IK csapatában, ahol az édesapja volt az edzője. A Hestrafors IF-hoz 1980-ban került és 10 évig volt a klub játékosa.

Profi évek

Tizennégy évesen került az Elfsborg gárdájához és 1993-tól profi labdarúgó. Egészen 2001-ig a klub alkalmazásában állt, ekkor azonban az angol Southampton leigazolta. Svensson 750 ezer Ł értékben szerződött a szigetországba. Gordon Strachan edzősége idején kulcsszerep jutott neki a csapaton belül. Játszott a 2003-as FA kupa döntőjében, amikor az Arsenal ellen 1–0 arányban vereséget szenvedtek.

Egykori klubjához az Elfsborghoz 2005-ben tért vissza és jelenleg ő a csapatkapitány.

A válogatottban

A Svéd U21-es válogatottban 1996-ban mutatkozott be. 1998-ban szerepelt az U21-es Európa-bajnokságon.

A felnőtt nemzeti tizenegyben 1999-ben debütált egy Dél-Afrika elleni barátságos mérkőzésen. Ismert jó szabadrúgáslövő képességéről, amit a 2002-es labdarúgó-világbajnokságon bizonyított az argentinok ellen szerzett szabadrúgásgóljával. Tagja volt a 2004-es labdarúgó-Európa-bajnokságon és a 2006-os labdarúgó-világbajnokságon szereplő svéd válogatottnak. A 2008-as labdarúgó-Európa-bajnokság előtt 11 selejtezőn lépett pályára és 2 gólt szerzett, ezzel hozzásegítve Svédországot az Európa-bajnoki részvételhez.

Miután Henrik Larsson visszavonult a válogatottól és Zlatan Ibrahimović se volt tagja egy ideig a nemzeti együttesnek, addig egy Olaszország (0–1) elleni barátságos találkozón Svensson volt a válogatott csapatkapitánya. Amikor 2010 nyarán Ibrahimović visszakerült a válogatottba megkapta a kapitányi karszalagot, Svensson pedig a csapatkapitány helyettesi szerepet.

Sikerei, díjai

Elfsborg Svéd kupa győztese: 2001 Allsvenskan bajnoka: 2006

Southampton FA kupa második helyezett: 2003

Külső hivatkozások Karrierstatisztika a soccerbase.com honlapon Játékosprofil a national-football-teams.com honlapon sporthirado.hu

Kategória:Svéd labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az Elfsborg labdarúgói Kategória:A Southampton labdarúgói Kategória:A 2002-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2004-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2006-os világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2008-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2012-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:1976-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Az Allsvenskan labdarúgói