A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (angolul International Olympiad in Informatics, IOI) egy 1989 óta évente megrendezett diákverseny, a Nemzetközi Tudományos Diákolimpiák egyik legújabb tagja. Kezdetben 20 körüli résztvevővel lebonyolított verseny ma az egész világra kiterjed, kb. 80 állam vesz rendszeresen részt. Minden részt vevő ország négy versenyzőt küldhet. A díjakat (arany-, ezüst- és bronzérem) egyének, nem pedig országok kapják, de mindig készül nem hivatalos országlista is, amit a versenyzők egyéni pontszámainak egyszerű összeadásával állítanak össze. A versenyzők életkora nem érheti el a 20 évet, és nem vehetnek részt középfokúnál magasabb iskolai képzésben.

Magyarország eddig két alkalommal adott otthont Nemzetközi Informatikai Diákolimpiának: 1996-ban Veszprémben, 2023-ban pedig Szegeden került megrendezésre.

Maga a verseny olimpia két napig tart, a versenyzőknek összesen 6 informatikai problémát kell megoldaniuk, naponta 5 órát kapnak a három-három feladat kidolgozására. A problémák megoldása során a feladatot tetszőleges választható programozási nyelven (Pascal, C, C++) kell kidolgozni. Minden feladat megoldása 100 pontot ér, így összesen 600 pontot lehet gyűjteni.

A helyezéseket a szerzett pontszám alapján osztják ki a következő módon: aranyérmet kap a versenyzők legtöbb pontot kapott 1/12-e, ezüstérmet a következő 2/12-ük, bronzérmet pedig a résztvevők soron következő 3/12 része. Aki nem nyer érmet, az dicséretet (honorable mention) kap, ha legalább egy problémát teljes egészében sikerült megoldania. Alkalmanként különdíjakat is kiosztanak.

A jelölés folyamata Magyarországon

A csapat kiválasztásához válogatóversenyt rendeznek, melyen az Informatika OKTV programozás kategóriájának első 20-25 helyezettje vehet részt. A válogatóverseny résztvevője az Izsák Imre Gyula matematika-fizika-számítástechnika verseny győztese is.

Nemzetközi Informatikai Diákolimpiák listája

Sorszám Év Város OrszágRészt vevőországok száma||A magyarcsapateredménye''' 1. 1989 Pravecz 131 arany 2. 1990 Minszk 251 arany, 1 ezüst 3. 1991 Athén 261 arany, 2 bronz 4. 1992 Bonn 511 arany, 1 ezüst, 1 bronz 5. 1993 Mendoza 431 ezüst, 2 bronz 6. 1994 Haninge 492 arany, 2 bronz 7. 1995 Eindhoven 513 arany 8. 1996 Veszprém 571 ezüst, 2 bronz 9. 1997 Fokváros 631 ezüst, 3 bronz 10. 1998 Setúbal 681 arany, 1 ezüst, 2 bronz 11. 1999 Antalya 651 ezüst, 2 bronz 12. 2000 Peking 721 ezüst, 3 bronz 13. 2001 Tampere 743 ezüst 14. 2002 Yong-In 782 ezüst, 1 bronz 15. 2003 Kenosha 691 ezüst, 1 bronz 16. 2004 Athén 812 ezüst, 1 bronz 17. 2005 Nowy Sącz 721 ezüst, 3 bronz 18. 2006 Mérida 741 ezüst, 1 bronz 19. 2007 Zágráb 771 ezüst, 2 bronz 20. 2008 Kairó 781 arany, 2 ezüst, 1 bronz 21. 2009 Plovdiv 781 bronz 22. 2010 Waterloo 802 ezüst, 1 bronz 23. 2011 Pattaja 781 ezüst, 1 bronz 24. 2012 Milánó 81 1 ezüst, 2 bronz 25. 2013 Brisbane 77 1 ezüst, 1 bronz 26. 2014 Tajpej 81 1 bronz 27. 2015 Almati 83 1 ezüst, 1 bronz 28. 2016 Kazany 80 2 ezüst, 2 bronz 29. 2017 Teherán 83 1 arany, 1 ezüst, 1 bronz 30. 2018 Tsukuba 871 ezüst, 3 bronz 31. 2019 Baku 871 arany, 1 bronz 32. 2020 online 874 ezüst 33. 2021 online 881 ezüst, 2 bronz 34. 2022 Yogyakarta 881 ezüst, 1 bronz 35. 2023 Szeged 873 bronz

További információk Az IOI hivatalos honlapja

Kategória:Nemzetközi Diákolimpiák