Várkesző község Veszprém vármegyében, a Pápai járásban.
Fekvése A Rába folyóhoz közel, Egyházaskeszőtől 2 kilométerre északnyugatra található.
Központján annak főutcájaként a 8412-es út húzódik végig, közigazgatási területét érinti még az Egyházaskeszőtől idáig elnyúló 8407-es út, a Marcaltőre vezető 84 115-ös számú mellékút, valamint két Szany felé vezető út: a 84 123-as számú mellékút és a 8408-as út.
A hazai vasútvonalak közül a települést a érinti, amelynek egy megállási pontja van itt. Rábahíd megállóhely a község északi határszéle közelében fekszik, a központtól mintegy 2 kilométerre, a folyó túlsó partján; közúti elérését a 8412-es út biztosítja.
Nevének eredete Előnevét a Rába folyó partján épült vízivárról kapta, amelynek földbástyaszerű kiemelkedését ma is látni lehet. A vízivárat körülfogta a Rába vize, természetes védővonalat vonva a vár köré. Nevének utótagját többféleképpen értelmezik. Valószínű, hogy a Keszi=Kesző törzsnévből ered.
Története Várkesző és környéke már az őskorban is lakott hely volt.
Nevét az oklevelek 1361-ben említették először Waryobaggakezu alakban írva, de egyes forrásmunkák szerint Váraljakesző néven is ismert volt. A 15. század közepe óta több írásmóddal is említik az oklevelek: Waryobogyakezew, Simonkezew, Waraskeszeu és Várjobbágykesző.
A település határában már az Árpádok korában vár állt, mely a Rába egyik védőpontja volt. A 14. században a gróf Cseszneky és a banai Zsidó család rendelkeztek itt nagyobb birtokkal, de legjelentősebb birtokosa mindvégig a győri püspökség volt.
Lakosságának többsége 1930-ban földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott. A köves altalajú szántókon gabonaféléket és burgonyát termeltek.
Határában 124 hold erdőt is birtokolt a győri püspökség. Körjegyzősége Egyházaskeszőn volt. A háború előtt lakosainak száma 442 fő, 1960-ban 476, 1970-ben 376 fő volt. 1954-ben csatolták Veszprém megyéhez.
1910-ben 538 magyar lakosa volt. Ebből 528 római katolikus, 10 evangélikus volt.
A 20. század elején Vas vármegye Celldömölki járásához tartozott.
Kesző vára A keszői püspökségi vár már az Árpád-korban a Rába egyik védvonala volt. A vár, vagy valamilyen udvarház létezésének első nyoma 1295-ből származik, mikor Tivadar győri püspök itt, az akkor Keszőnek nevezett (Kezeu alakban írt nevű) településen keltezte egyik oklevelét. Az 1398-ban keltezett oklevél várnagyát említette, tehát ekkor már vár is állt itt. 1403-ban Zsigmond király idején a király ellen lázadó Hédervári János püspöktől foglalták el a királyi csapatok, azonban hamarosan újra visszakerült a püspök kezébe. 1441 tavaszán I. Ulászló király csapatai dunántúli előrenyomulásuk során többek között e várat is megszállták. A vár egészen 1449-ig lengyel származású kapitányok igazgatása alatt állt, ekkor Salánki Ágoston püspök tulajdonába került vissza. 1463-ban Mátyás király egy oklevelében felszólította kapitányait, hogy az okleveleiben név szerint megnevezett nemeseket ne merjék a török elleni hadjáratra kényszeríteni, mert azok Győr, Szombat és Kesző (Kezy) várak őrizetével lettek megbízva.
1560-ban Kesző vára a győri püspökség kezén volt, melyben valószínűleg a török elleni védekezés miatt királyi őrség tanyázott. A 17. század közepe körül a megrongálódott várat Széchenyi György győri püspök javíttatta ki 7000 forintból. 1704. március 25.-én a kapitánya, nemes Foky János (a későbbi Vas vármegyei alispán) volt. Onnan jelentést küldött Károlyi Sándor tábornagynak a környékbeli katonai eseményekről.KANYAR JÓZSEF: Somogy megye múltjából. Levéltári évkönyv 8. Kaposvár 1977.Bánkuti Imre: Iratok a kurucok első dunántúli hadjáratának történetéhez (1074. január-április). Második rész. 1704. március 22-április 30. 74. o. A vár még állt a kuruc időkben is, de 1795-ben falait a győri püspökség leromboltatta. A vár megmaradt köveit útépítésre használták fel.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Harsányi Ernő (független) 1994–1998: Harsányi Ernő (független) 1998–2002: Harsányi Ernő (független) 2002–2006: Harsányi Ernő (független) 2006–2010: Puskás Zoltán (független) 2010–2014: Konczos Ernő László (független) 2014–2019: Ferencz Dezső (független) 2019–2024: Ferencz Dezső (független) 2024– : Ferencz Dezső (független)
Népesség A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 90,1%-a magyarnak, 0,6% németnek, 0,6% ukránnak mondta magát (9,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 74,1%, református 1,9%, evangélikus 4,3%, felekezeten kívüli 3,1% (16,7% nem nyilatkozott).Várkesző Helységnévtár
2022-ben a lakosság 83,8%-a vallotta magát magyarnak, 1,3% németnek (16,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 49,4% volt római katolikus, 1,9% református, 1,9% evangélikus, 0,6% egyéb keresztény, 5,6% felekezeten kívüli (40% nem válaszolt).Várkesző Helységnévtár
Nevezetességei Keszői vár romjai Szűz Mária neve-templom Világháborús emlékmű
Képek
Jegyzetek
Források Pallas Nagy Lexikona Horváth Richárd: EGY KEVÉSSÉ ISMERT PÜSPÖKI VÁR: VÁRKESZŐ 1592-BEN
Külső hivatkozások A Pápa-Csorna vasút oldala
Kategória:Veszprém megye települései Kategória:A Marcal-medence települései Kategória:Vas vármegye települései