A 2011–2012-es Divizia Națională a moldáv labdarúgó-bajnokság legmagasabb szintű versenyének 21. alkalommal megrendezett bajnoki éve. A pontvadászat 12 csapat részvételével 2011. július 23-án kezdődött, a záró fordulót 2012 májusában rendezik.
A címvédő a Dacia Chișinău együttese, mely a 2010–11-es szezonban fennállása első moldáv bajnoki címét ünnepelte.
A bajnokság rendszere A pontvadászat őszi-tavaszi lebonyolításban 12 csapat részvételével zajlik. Az első körben minden csapat minden csapattal oda-visszavágós, körmérkőzéses rendszerben játszik egymással, egyszer pályaválasztóként, egyszer pedig vendégként. A 22. forduló utáni bajnoki sorrendnek megfelelően újabb körmérkőzéseket írnak ki, az új sorsolás szerint pedig minden csapat minden csapattal még egyszer – pályaválasztóként vagy vendégként – játszik.
A pontvadászat végső sorrendjét a 33 bajnoki forduló mérkőzéseinek eredményei határozzák meg a szerzett összpontszám alapján kialakított rangsor szerint. A mérkőzések győztes csapatai 3 pontot, döntetlen esetén mindkét csapat 1-1 pontot kap. Vereség esetén nem jár pont. A bajnokság első helyezett csapata a legtöbb összpontszámot szerzett egyesület, míg az utolsó helyezett csapat a legkevesebb összpontszámot szerzett egyesület.
Azonos összpontszám esetén a bajnoki sorrendet az alábbi szempontok alapján határozzák meg: az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések pontkülönbsége az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések gólkülönbsége az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzéseken szerzett gólok száma az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzéseken „idegenben” szerzett gólok száma a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége a bajnoki mérkőzéseken szerzett gólok száma a bajnokságban elért győzelmek száma sportszerűségi ranglista
A bajnokság győztese lesz a 2011–12-es moldáv bajnok, míg a 11. és 12. helyezett csapat kiesik a másodosztályba.
Változások a 2010–2011-es szezont követően Az eredeti kiírással ellentétben bajnokság létszáma 14-ről 12-re csökkent. A 2010–11-es bajnoki év 14. helyezettje, a Dinamo Bender egyenes ágon, a 13. helyezett CF Găgăuzia pedig élvonalbeli licenc hiányában búcsúzott az első osztálytól. A bajnoki szünetben számos variáció vetődött fel azzal kapcsolatban, hogy miként bonyolítják majd le a 2011–12-es kiírást, azonban a másodosztály első négy helyezettje, sorrendben a Locomotiv Bălți, az Ursidos Chișinău, a Dinamo-Auto Tiraspol, és az Intersport-Aroma közül végül egyik csapat sem kapott élvonalbeli licencet, így az első osztály feljutók nélkül 12 csapatra fogyatkozott mezőnnyel rajtolt el.
Búcsúzott az élvonaltól CF Găgăuzia, 13. helyezettként, mivel nem kapott élvonalbeli licencet Dinamo Bender, 14. helyezettként
Részt vevő csapatok CsapatSzékhelyStadion2010–11Academia UTMChișinăuDinamo Stadion 9.CSCA-Rapid ChișinăuChișinăuGhidighici stadion, Ghidighici 8.FC CostuleniCostuleniComplexul Sportiv Raional, Orhei 10.Dacia ChișinăuChișinăuZimbru Stadion 1.Iskra-Stal RîbnițaRîbnițaOrășenesc Stadion 5.Milsami OrheiOrheiComplexul Sportiv Raional 3.Nistru OtaciOtaciCălărășăuca Stadion 11.Olimpia BălțiBălțiOlimpia Bălți Stadion 6.Sfîntul GheorgheSuruceniSuruceni stadion 12.Sheriff TiraspolTiraspolSheriff Stadion 2.FC TiraspolTiraspolSheriff Stadion 7.Zimbru ChișinăuChișinăuZimbru Stadion 4.
A bajnokság állása
Eredmények Az 1–22. forduló eredményei
A 23–33. forduló eredményei
Jegyzetek
Források Hivatalos oldal Divizia Națională Eredmények, tabella és góllövőlista az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) oldalán Eredmények, tabella és góllövőlista a Soccerwayen
Kategória:Moldáv labdarúgó-bajnokságok moldáv 1