Bocsárdi László (Marosvásárhely, 1958. október 6. –) Jászai Mari-díjas (2003) romániai magyar rendező, színházigazgató, a romániai és az összmagyar színházi élet egyik legfontosabb rendezője.

Életút Szülei: Bocsárdi Márton és Kacsó Margit. 1978-1984 között a Traian Vuia Vegyészmérnöki Főiskola hallgatója volt Temesvárott. A diploma megszerzése után Gyergyószentmiklósra költözött. 1984-1989 között a gyergyószentmiklósi Figura Kísérleti Színház alapító-vezetője volt. Ez „Erdély hetedik színháza”. 1990-1994 között a Figura Stúdió Színház művészeti vezetője volt. 1995-ben a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen szerzett rendező diplomát Tompa Gábor tanítványaként. Ugyanettől az évtől a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művészeti aligazgatója, majd 2005-től igazgatója lett.

Sajátos formanyelvére, színházi gondolkodására, előadásai frissességére hamar felfigyeltek.

Magánélete 1982-ben házasságot kötött Angi Gabriellával. Egy fiuk született; Magor (1990).

Színházi rendezései A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 41.2011. október 6-i lekérdezés.

Alfred Jarry: Übü király (1991) Jevgenyij Svarc: A sárkány (1992) Castellani: Játék a tékozló fiúról (1993) Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline (1994) Euripidész: Iphigeneia Auliszban (1994) Svarc: Az árnyék (1995) Lope de Vega: A kertész kutyája (1995) Henrik Ibsen: A nép ellensége (1996) Witkiewicz: Vízityúk (1996) Rablótámadás (1996) Tamási Áron: Vitéz lélek (1997) Euripidész: Alkésztisz (1998) Tamási Áron: Ősvigasztalás (1998) Turgenyev: Isten hozott, szellő (1999) William Shakespeare: Szeget szeggel (1999) Luigi Pirandello: Az ember, az állat és az erény (2000) Federico García Lorca: Vérnász (2000) Katona József: A királynőt megölni nem kell félnetek? (2000)

Szophoklész: Antigoné (2001, 2003) Slobodzianek: Ilja Próféta (2001, 2010) Tamási Áron: A csoda (2002, 2008) William Shakespeare: Romeo és Júlia (2002) William Shakespeare: Titus Andronicus (2003) Pirandello: Öltöztessük fel a mezteleneket! (2004) Bertolt Brecht: Jóembert keresünk (2004) William Shakespeare: Othello, a velencei mór (2004) Szophoklész: Élektra (2006) Synge: A nyugati világ bajnoka (2006) William Shakespeare: Lear király (2006-2007) Witold Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő (2008) Molière: A mizantróp (2009) Ödön von Horváth: Mit csinál a kongresszus? (2009) Pirandello: Nem tudni, hogyan (2010) William Shakespeare: A velencei kalmár (2011) William Shakespeare: Hamlet (2013) Molière: Tartuffe – Komédiaszínház, Bukarest (2014) Elektra – Állami Német Színház, Temesvár (2015) Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk – Román Nemzeti Színház, Kolozsvár (2015) Sergi Belbel: Halál – Stúdió Színház, Marosvásárhely (2016) Moliére: Dandin György, Ariel Színház, Râmnicu Vâlcea (2016) William Shakespeare: Tévedések vígjátéka – Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat (2017) G. Puccini: Tosca – Szegedi Szabadtéri Játékok (2017) Bulgakov 17 – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Liviu Rebreanu társulat, Marosvásárhely (2017) I. L. Caragiale: Zűrzavaros éjszaka, Alexandru Davila Színház, Pitești (2018) Moliére: Scapin – Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat (2019) Moliére: Tartuffe – Katona József Színház, Budapest (2019) Ödön Von Horváth: Kasimir și Karoline, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Liviu Rebreanu társulat, Marosvásárhely (2020) Örkény István: Tóték, Tamás Áron Színház, Sepsiszentgyörgy (2021)

Filmjei A nagy fejedelem (1997)

Díjai 1997 – az E.M.K.E. Kádár Imre-díja a Vitéz lélek című előadás rendezéséért és a Tamási Centenárium szervezéséért 1998 – A Kovászna Megyei Tanács Díja a Kultúra Szabadságáért 2003 – a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Jászai Mari-díja 2003 – a Román Művelődési Minisztérium Országos Rendezői Díja (Shakespeare: Rómeó és Júlia) 2005 – Uniter jelölés a Legjobb előadás kategóriában (Shakespeare: Othello) 2005 – Uniter jelölés a Legjobb rendezés kategóriában (Shakespeare: Othello) 2008 – Uniter jelölés a Legjobb rendezés kategóriában (Molière: Don Juan) 2009 – Uniter jelölés a Legjobb rendezés kategóriában (Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő) 2009 – Uniter jelölés a Legjobb előadás kategóriában (Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő) 2010 – Uniter jelölés a Legjobb rendezés kategóriában (Shakespeare: A velencei kalmár)

Jegyzetek

Források

További információk Bocsárdi László a Tamási Áron Színház honlapján Kovács Bálint: „Megadatott az elszakadás” – Interjú Bocsárdi László határon túli színházigazgatóval Kónya Orsolya: Nem szabad megalkudni – Interjú Bocsárdi Lászlóval Bodó A. Ottó: A rendszerváltás utáni erdélyi magyar színház

Kapcsolódó szócikkek Népszínház Erdélyben

Kategória:1958-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar színházrendezők Kategória:Színigazgatók Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Romániai magyar rendezők Kategória:Marosvásárhelyiek Kategória:Sepsiszentgyörgyiek Kategória:A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai