A Dr. Horrible's Sing-Along Blog () egy 2008-as, amerikai, zenés, tragikomikus, kizárólag internetes forgalmazásra készített minisorozat három felvonásban. A sorozatot a történet helyszínén, Los Angelesben vették fel, és egy feltörekvő főgonosz, Dr. Horrible (Neil Patrick Harris), ellensége, Captain Hammer (Kalapács kapitány; Nathan Fillion) és közös szerelmük, Penny (Felicia Day) hármasáról szól.

A forgatókönyvet Joss Whedon író–rendező írta fivéreivel, Zack (televíziós író) és Jed Whedonnal (zeneszerző), és Maurissa Tancharoen színésznővel. A csapat a musicalt a 2007–2008-as amerikai forgatókönyvíró-sztrájk alatt írta, azzal a céllal, hogy egy kis, olcsó, de profi produkciót készítsenek, mely megkerüli a tiltakozásokat kiváltó ügyeket. 2008. október 31-én a Time 2008 ötven legnagyobb találmányait rendszerező listáján 15. helyezést kapott, míg a magazin tíz legjobb 2008-as televíziós sorozatát rendszerező listáján negyediket. People's Choice Awardot nyert „kedvenc online szenzáció” kategóriában, 2009-ben megkapta a legjobb rövid formátumú forgatókönyvért járó Hugo-díjat. A webtelevíziózást értékelő Streamy-díj első évében a Dr. Horrible hét díjat nyert (legjobb websorozat közönségdíja, legjobb rendezés vígjáték websorozatban, legjobb forgatókönyv vígjáték websorozatban, legjobb színész vígjáték websorozatban [Harris], legjobb vágás, legjobb fényképezés és legjobb eredeti zene). A 2009-es Creative Arts Emmy Award gálán különdíjat kapott a legjobb rövid formátumú, élőszereplős szórakoztató műsor kategóriában.

Cselekmény A Dr. Horrible's Sing-Along Blog három, egyenként körülbelül 14 perces felvonásból (act) épül fel. 2008 júliusában online jelent meg először, kétnapos szünetekkel a felvonások között.

Act I A film Dr. Horrible (Dr. Borzalmas) videoblog-bejegyzésével kezdődik, melyben terveinek állapotáról beszél, és a nézőitől kapott e-mailekre válaszol. A mikor a sokat emlegetett „ő”-ről kérdezik, a mosodában megismert szerelméről, Pennyről kezd énekelni („My Freeze Ray”; ’Fagyasztó sugaram’).

A dalt a „gonosz, ’nedves’ haver”, Moist (Nedves) érkezése szakítja félbe, aki egy Bad Horse-tól (Rossz Ló), az Evil League of Evil (ELE; Gonoszok Gonosz Szövetsége/Főgonoszok Főtanácsa) vezetőjétől kapott levelet hoz magával. A levélből kidür, hogy Dr. Horrible jelentkezése a ELE-be elbírálás alatt áll, és figyelni fogják a következő szörnyű bűntettét („Bad Horse Chorus”; ’Rossz Ló-kórus’).

A következő napon Horrible a wonderflorium (csodaszer) ellopására készül, mely az időmegállító Freeze Rayhez (fagyasztó sugár) szükségeltetik. A szer megszerzéséhez az iPhone-jára telepített távirányító alkalmazással átveszi az azt szállító kisteherautó fölötti vezetést. Penny ugyan abban az utcában aláírásokat gyűjt, hogy egy lebontásra ítélt épületből hajléktalanszállót alakítsanak ki („Caring Hands”). Mikor Penny Horrible-től is aláírást kér, ő túl elfoglalt a távirányítással, s így úgy tűnik nem érdekli Penny és petíciója. Mikor Penny otthagyja, Horrible visszakozik, de a wonderflorium ellopása mellett dönt, így magyarázva: „A man's gotta do what a man's gotta do.” – ’A férfinak meg kell tennie, amit egy férfinak meg kell tennie.’ („A Man’s Gotta Do”; ’A férfiak dolga’)

Mikor Horrible elvezeti a teherautót, megjelenik Captain Hammer (Kalapács kapitány) és ő folytatja Horrible dalát. Szétzúzza öklével a távirányító vevőegységét, így az véletlenül Penny felé kezd száguldani. Hammer ellöki (egy kupac szemétbe) az útból, pont mielőtt Horrible visszanyeri a kisteherautó irányítását és megállítja. Így úgy tűnik, Hammer állította meg puszta kézzel a teherautót. Mikor Hammer észreveszi Horrible-t, a motorháztetőbe kezdi püfölni a kezét, ám mikor Penny előkerül és megköszöni Hammer segítségét, megfeledkezik Horrible-ról. Míg Hammer és Penny egymásnak énekel, Horrible lelép a wonderfloriummal.

Act II Dr. Horrible Penny és Captain Hammer után lopakodik azok randevúin. Ezalatt Horrible az emberi lét keserűségeiről, Penny pedig a megváltás lehetőségéről és reményéről énekel („My Eyes”; ’A szemeim’). Penny és Horrible (akit ő Billyként ismer a mosodából) összebarátkoznak.

Horrible felfedi a blogján, hogy elkészült a Freeze Ray és a következő napon ki is akarja próbálni. A rákövetkező bejegyzéséből kiderül, hogy az akció sikertelennek bizonyult, mivel Hammer és az LAPD is figyelemmel kíséri blogját, így a helyszínen felkészülten várták. A bejegyzés felvétele közben érkezik Bad Horse telefonhívása, melyben rendreutasítja és leszögezi, hogy már csak úgy lehet sikeres a jelentkezése, ha gyilkosságok követ el („Bad Horse Chorus (Reprise)”; ’Rossz Ló-kórus (repríz)’). Horrible nem tudja eldönteni, ki legyen az áldozat, vagy hogy egyáltalán megéri-e gyilkolni az ELE-tagságért.

Billy a mosodában Pennyvel beszéli meg problémáit („Penny’s Song”; ’Penny dala’). Penny megemlíti, hogy lehet, Hammer is beugrik, mire Billy megijed és megpróbál elmenekülni, de beleszalad az éppen megérkező Hammerbe. Ismeretlenséget színlelnek, de mikor Penny kettesben hagyja őket, Hammer kigúnyolja Horrible érzéseit, és elmondja, örömmel szerzi meg magának azokat a dolgokat, melyeket Horrible akar. Világossá válik, hogy Hammert nem érdekli Penny, csak azért akar vele lefeküdni, hogy Horrible-t bosszantsa. Horrible úgy dönt, Hammert fogja megölni a felvételijéhez („Brand New Day”; ’Egy új nap’).

Act III Captain Hammer hajléktalanokat segítő hadjáratától híres a város, mindenki hősnek tartja; Penny Hammerrel való kapcsolatán mereng, miközben Billyt várja a mosodában, ám dr. Horrible elzárkózik a külvilágtól, míg a Death Rayt (halál sugár) szerkeszti, hogy el tegye Hammert láb alól („So They Say”; ’Azt mondják’).

Az új hajléktalanszállás megnyitóján, ahol Hammer szobrát is felavatják, Hammer lelkesítő beszédet ad a hajléktalanoknak, de az öntelt és leereszkedő öndicséretbe és Pennyvel való kapcsolatának bizonygatásába fullad („Everyone’s a Hero”; ’Mindenki hős’). Penny, miközben a közönség is énekelni kezd, szégyenkezve és kiábrándultan megpróbál kiosonni, azonban mindenki félbeszakít Horrible felbukkanása, aki a Freeze Rayjel megállítja Hammert. Horrible a megrémült tömegen gúnyolódik, és rámutat Hammer igazi valójára, majd elővesz egy újabb, halálos fegyvert, az elkészült Death Rayt („Slipping”; ’Lehull a lepel’).

Mikor Horrible végül Hammerre szegezi a halálos fegyvert, hezitál. Abban a pillanatban a Freeze Ray váratlanul csütörtököt mond, a feléledő Hammer pedig egy ütéssel áthajítja Horrible-t a termen. A Death Ray kiesik a kezéből, ezért megsérül. Hammer felveszi a fegyvert a földről, Horrible-re szegezi, és befejezi előbbi dalának utolsó hangját. Amikor meghúzza ravaszt, a fegyver visszasül, és felrobban a kezében. Hammer, mikor életében először fájdalmat érez, jajveszékelve elmenekül. Horrible észreveszi, hogy győzelmet aratott ellenfelén anélkül, hogy ártatlanokat bántott volna. Ezután veszi csak észre a falnak támaszkodó Pennyt, akit eltalált a felrobbanó fegyver egy szilánkja és megsebesült. Penny Horrible karjai közt hal meg, de utolsó szavaival arról biztosítja, Captain Hammer meg fogja menteni őket.

Horrible ráeszmél pürrhoszi győzelmére, a világ a lábai előtt, de szerelme halott. Később Horrible hírnevet szerez és az ELE tagja lesz. Egy buliban látjuk viszont, ahol ott van Moist és más gonoszok, mint Pink Pummeller és Purple Pimp (Lila Strici). Hammer terapeutájánál zokog. Horrible új szerelésében – piros köpeny, fekete kesztyűk és a védőszemüveg a szemén – elfoglalja helyét az ELE tanácsában, melynek tagjai Tie-Die (Zsineghalál), Snake Bite (Kígyóharapás), Professor Normal (Normál professzor), Dead Bowie (Halott Bowie), Fake Thomas Jefferson (Ál-Thomas Jefferson), Fury Leika, és Bad Horse, aki tényleg egy ló. A kamerának énekelve elmondja, hogy a rémálom valóssággá lett, a világ térde kényszerítésén dolgozik, és hogy ’nem fog érezni…’ A mondatot otthon egy utolsó blogbejegyzésben, régi ruhájában, letörten fejezi be: ’…semmit.’ („Everything You Ever”; ’Minden, amit valaha’)

Zene

A musicalhez 14 dal született, beleértve a reprízeket és a főcímeket. A dalok címei a filmzene megjelenésével derültek ki 2008. szeptember 1-jén, az iTunes Store-ban. A CD-változat 2008. december 15-én került a boltokba az USA-ban.

Dalok listája Act I (első felvonás) „Dr. Horrible Theme” – instrumentális „My Freeze Ray” – Dr. Horrible „Bad Horse Chorus” – Bad Horse-kórus „Caring Hands” – Penny „A Man's Gotta Do” – Dr. Horrible, Penny és Captain Hammer

Act II (második felvonás) „Dr. Horrible Theme” – instrumentális „My Eyes” – Dr. Horrible és Penny „Bad Horse Chorus (Reprise)” – Bad Horse-kórus „Penny's Song” – Penny „Brand New Day” – Dr. Horrible

Act III (harmadik felvonás) „Dr. Horrible Theme” – instrumentális „So They Say” – költöztetők, Captain Hammer-rajongók, Penny, Captain Hammer, hírolvasók és Dr. Horrible „Everyone's a Hero” – Captain Hammer és rajongói „Slipping” – Dr. Horrible „Everything You Ever/Finale” – Dr. Horrible és rajongói „End Credits” – instrumentális

Szereplők thumb|300px|alt=Dr. Horrible's Sing-Along Blog szereplői és stábja|Balról jobbra: Maurissa Tancharoen, Joss Whedon, Nathan Fillion, Jed Whedon, Felicia Day, Neil Patrick Harris Neil Patrick Harris, mint Billy/Dr. Horrible, a feltörekvő őrült tudós főgonosz, akinek a szlogenje, „I've got a Ph.D in Horribleness” (borzalmasságból doktoráltam). Szeretne csatlakozni Bad Horse (Rossz Ló) Evil League of Eviljéhez (Gonoszok Gonosz Szövetsége/Főgonoszok Főtanácsa) csatlakozni, találmányait pedig a világ feletti uralom megszerzésére és az emberiség javát szolgáló társadalmi változtatások véghezvitelére szeretné használni. Szociálpolitikai nézete a paradox autokratikus anarchia. Billyként azon gyötrődik, hogy szólítsa meg szerelmét, Pennyt. Felicia Day, mint Penny: Dr. Horrible szerelme. Idealista, nagylelkű; a hajléktalanszállón önkéntes. Nathan Fillion, mint Captain Hammer: Dr. Horrible főellensége. Hammer egy önző antihős, aki ember feletti képességekkel rendelkezik és majdnem sebezhetetlen. Előszeretettel zaklatja Dr. Horrible-t, még akkor is, ha a helyzet azt nem kívánná meg. Simon Helberg, mint Moist: Dr. Horrible barátja és segítőtársa.

Joss Whedon számos kollégája kapott cameoszerepet a sorozatban. Marti Noxon, a Buffy, a vámpírok réme executive producere és David Fury a Buffy és az Angel írója hírolvasókként tűntek fel, míg Doug Petrie és Drew Goddard (szintén a fentebbi sorozatok írói) két főgonoszként: Professor Normal (Normál professzor) és Fake Thomas Jefferson (Ál-Thomas Jefferson). Jed, Joss és Zack Whedon énekelték fel a Bad Horse-kórus dalait, Zack az orvos aki Penny hordágyát tolja, Jed pedig egy Dead Bowie (Halott Bowie) nevű főgonosz. Maurissa Tancharoen, a negyedik alkotó egy szuperhős-rajongóként szerepel, és vokálozott az „Everything You Ever” című dalhoz.

Gyártás Joss Whedon önmaga finanszírozta a pojectet, mely valamivel több mint 200 000 dollárba került, és a saját stúdiójaként működött. „A szabadság pompás” – nyilatkozott Whedon. „És az az igazság, hogy én mindig nagyon jó kapcsolatot ápoltam a stúdiókkal, és sok okos executive-val volt dolgom. De teljesen más, amikor csak a saját fejed után mész.” Websorozat lévén a projekt kevesebb kényszerrel került szembe, így Whedon szerint megvolt a „szabadság, hogy a történet szabja meg a film hosszát. Nem kellett mindent belezsúfolnunk adott időbe, mert sok mindent el akartunk mondani, hanem eldöntöttük mi lesz benne, és az meghatározta az időt. Fél óra volt a cél, de negyvenkét perc lett, és ez nem baj.” A zene egy részét Stephen Sondheim inspirálta.

A készítők a DVD-megjelenés előtt a Comic-Conon versenyt hirdettek. A rajongók beküldhették háromperces videojelentkezésüket az Evil League of Evilbe, melyek közül tíz nyertes pályázat helyet kapott a DVD-n.

Forgatási helyszínek A Dr. Horrible-t számos Los Angeles-i helyszínen forgatták: A Coin Wash mosoda a Sunset Boulevard 1372. szám alatt található az Echo Park közelében. DC Stages (1360 East 6th Street)