Dévay CamillaNeve három alakban ismert. A Színházi adattárban ötven bemutató színlapján Dévay Camilla, kilenc bejegyzésen Dévay Kamilla szerepel. Az első, ebben a lexikonban rögzített bemutatóján – a Nemzeti Színházban 1947. szeptember 10-én bemutatott darabban – (Az ész bajjal jár) Dévai Kamilla olvasható a színlapon. (Budapest, 1922. december 22.Magyar színházművészeti lexikon – Budapest, 1998. november 10.) magyar színésznő.
Férje Udvaros Béla rendező, lánya Udvaros Dorottya Kossuth-díjas színművésznő.
Életút
Kezdet, tízéves szilenciummal Zichy Pallavicini Edina őrgrófnő Kereskedelmi Leányiskolájában érettségizett, majd a Színművészeti Főiskolán tanult, ahol 1947-ben kitüntetéssel végzett. Harmadéves növendék volt, amikor Básti Lajos oldalán, a Csongor és Tünde női főszerepére készült. Az egyik próbát megszakították, kihallgatásra vitték . Néhány napig álltak a próbák, majd Tünde szerepét Szörényi Éva vette át.Az előadás bemutatója, Both Béla rendezésében 1946. szeptember 27-én volt.
Az incidens ellenére folytathatta tanulmányait, a végzés után a Nemzeti Színház azonnal szerződtette. Diplomás bemutatkozása Az ész bajjal jár című darabban volt. A produkció főbb szereplői Balázs Samu, Gózon Gyula, Gábor Miklós, Ilosvay Katalin, Ladomerszky Margit, Peti Sándor, Rajczy Lajos, Sallai Kornélia és Ungváry László voltak.
A bemutató után nem sokkal letartóztatták, koholt vádakA nyilas uralom alatt a főiskolán olyan növendékeket kerestek, akik gép- és gyorsírni is tudnak. A SAS behívó csak őt találta meg. Mit sem sejtve jelentkezett a rákospalotai parancsnokságon. Mint kiderült; kényszerítve, megfenyegetve a kínzásokkal teli kihallgatások jegyzőkönyveit kellett írnia. Erre nem volt képes. Ekkor színészi képességeit akarták hasznosítani. Egy cellába zárták – információszerzés érdekében – egy fogvatartott nővel. A megbízatás szerencsés kimenettel zárult. A fogolynő, tanácsai alapján megszökött. Nem sokkal később ő is sikeres akciót hajtott végre, és egy Thököly úti házban bujkált a háború befejezéséig. alapján három évre börtönbe zárták, majd ugyanennyi időre – ítélet nélkül – Kistarcsára internálták. Egy évtizedig nem engedték színpadra lépni. Részleges rehabilitációt 1957-ben, teljeset 1975-ben kapott.
A rabtárs, Esterházy grófnő így emlékezik az internáló táborra:Kende Sándor: Itt felejtett engem az Isten. (11. oldal, minimálisan szerkesztett idézet)
Színészi pályájának folytatása 1957. január 31-én, Békéscsabán az ország egyik legfiatalabb, Falus György által igazgatott színházában léphetett újra színpadra. A Mária főhadnagy címszerepét „kettőzte” Simon Erikával. Partnere volt – többek között – Stefanik Irén és Szoboszlai Sándor.
Az 1957/58-as szezonban – férjével együtt – szerződést kapott a Kecskeméti Katona József Színházban.Érdekes módon az „indexen” lévő színésznőért több vidéki színház is versengett. Kecskemétre csak azzal a feltétellel fogadta el az invitálást, ha férje is szerződést kap. Kérését teljesítették. A színház következő másfél évtizedének meghatározója lett a művész házaspár.
1957. szeptember 21-én egy zenés darabban (Nászutazás) láthatta először a kecskeméti közönség. A férfi főszerepet Fekete Tibor alakította, akivel – később a legtöbbször – huszonnyolc alkalommal voltak játszótársak.
Radványi László igazgató, később Radó Vilmos1958-ban – betegsége miatt – Radványi Lászlót, Radó Vilmos váltotta az igazgatói székben. a legendás színházcsináló, az Udvaros házaspáron kívül több indexre tett művésznek adott szerződést. Itt rendezhetett újra Németh Antal az Európa-szerte elismert színházi szakember, a Nemzeti Színház egykori igazgatója.
Alig egy hónapot kellett várnia az első, alkatának, karakterének legjobban megfelelő drámai szerepre. A Németh Antal által rendezett Othello főszerepeit a szintén vidékre száműzött Bicskey Károly–Fogarassy Mária házaspárBicskei Bertalan válogatott labdarúgó, szövetségi kapitány szülei. játszotta. Dévay Camilla Bianca szerepében tűnt fel.
Vidéki elszigeteltség Rövid idő alatt a város illetve a megye legismertebb, legnépszerűbb, körülrajongott művésze lett. A tizenhat évad alatt több mint ötven bemutatója volt. Eljátszhatta a drámairodalom számos nagy női szerepét, néhány kivétellel ezek mindegyike erőt és tehetséget próbára tévő feladat volt. A kecskeméti színházi sikerei, mintha kárpótolni akarták volna a szilenciumban töltött évtizedért. Évi három-négy, 1963-ban hét premierje volt.
Sikerei azonban a megyehatáron belül maradtak. Alakításait nem méltatta országos sajtóorgánum, kitüntetésben nem részesült, a megyét csak egy debreceni és egy szegedi vendégjáték alkalmával hagyta el.
A soha nem indokolt tiltás megnehezítette filmes és tévés pályafutását is. A vidéki színházak előadásait sűrűn látogató filmrendezők, több alkalommal hívták egy-egy szerepre. Szerződtetése általában komoly tortúrával járt, több esetben miniszteriális szintenSzabó István például a Tűzoltó utca 25 című filmjének egyik fontos szerepére szerződtette. A forgatás megkezdése előtt egy nappal azonban megtiltották szerepeltetését. akadályoztatták meg szereplését.
Búcsú két évtized után 1973-ban, tizenhat év után – férjével együtt – elbúcsúztak Kecskeméttől. A békéscsabai színházhoz szerződtek, ahol három év alatt – megromlott egészségi állapota miatt – már csak öt bemutatót abszolvált. 1976-tól visszavonult a színpadtól. 1978 decemberében egy Jean Cocteau-darabban még visszatért a szeretett város, Kecskemét közönségéhez. Tizenegy évvel később, barátai és a pályatársrendező, Berényi Gábor unszolására, biztatására elvállalta a Janika című darab egyik szerepét. Negyvenkét év után először léphetett fővárosi színpadra. A címszerepet lánya, Udvaros Dorottya; az édesanyát ő alakította. Ez volt az egyik aktívGyermekként egy alkalommal Udvaros Dorottya statisztálhatott édesanyja mellett. (Szentivánéji álom, 1959) színpadi találkozásuk.
Dévay Camilla pályafutása alig két évtizedig tartott. A tragikus események nem csak az indulás első évtizedétől fosztották meg. A börtön, az ítélet nélküli internálás, a teljes, majd a részleges kirekesztettség traumái egészségét tönkretéve, további évtizedeket raboltak el ígéretes pályafutásától.
A család bélyegkép|280px|jobbra|Udvaros Béla és Dévay Camilla gyermekükkel, Udvaros Dorottyával A kistarcsai internáló táborból kikerülve, 1953-ban ismerkedett meg a fiatal, pályakezdő, a Magyar Néphadsereg SzínházAz ötvenes években, szovjet mintára a Vígszínház neve. ösztöndíjas rendezőjével, Udvaros Bélával.Szmokingban a barikádon. MNO - T. Németh László Lányuk, Dorottya születése után házasodtak össze. Retorzióként férjét is elbocsátották, csak gyárak – köztük a Magyar Optikai Művek – színjátszócsoportjait vezethette. A nehéz helyzetben élő családot barátok, neves művészek (Bessenyei Ferenc, Váradi Hédi, Pécsi Sándor) segítették.
1957-ben Kecskemétre szerződhettek. Férjével tizennégy darabban lehettek alkotótársak. 1989-ben a Janika című darabban együtt szerepelhetett lányával, Udvaros Dorottyával.A Magyar Televízió többször megismételt színházi felvételén, az anya szerepét már Szabó Éva alakította. A jutalomjáték huszonnyolc előadáson át tartott, utána örökre el kellett búcsúznia a színpadtól.
Udvaros Dorottya két szerepben is átélhette édesanyja sorsát. Először Bacsó Péter, Te rongyos élet című filmjében alakíthatta egy internált színésznő szerepét. Két évtizeddel később Bartis Attila, Anyám, Kleopátra!Az előadást, a Nemzeti Színházban Garas Dezső rendezte. A bemutató időpontja: 2003. február 28. A színpadi változat a szerző A nyugalom című regényéből készült. Ezzel a címmel Alföldi Róbert filmes adaptációt is készített. című darabjában, egy a világtól elvonuló, depresszióban szenvedő, mellőzött művész tragédiája dokumentum és nem fikció erejével idézte Dévay Camilla életének utolsó másfél évtizedét.
Színházi szerepei A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 61. Ugyanitt kilenc színházi fotón is látható.2011. augusztus 3-i lekérdezés.